2005. április 03. vasárnap 11:34

 

Prohászka Ottokár: A «másvilág» zárt kapui előtt

 

1. Álljunk alázatos hittel a «másvilág» zárt kapui elé; sejthetünk sokat, de tüzetes fogalmunk nincs róla. Az isteni kinyilatkoztatás tanít rá, hogy van ott túl egy tisztuló s szenvedő világ is, - hogy van ott bensőséges, mély, lelki élet, melynek motívumát a szenvedés adja s hogy az élet mérhetetlenül lelkesebb, izzóbb, erőteljesebb, mint ez itt, hol a napsugár s a fájdalomtól való idegenkedés alkot és alakít.

a) Ezt elhiszem, sőt valamiképp értem is. Értem, hogy jólétben s örömben a lélek sekélyebbé válik, elpuhul könnyen, s elveszti a mélység érzetét, az alázatot. Érzékies vagy kevély lesz. Vannak tiszta, isteni örömök, de ezekben is könnyen elveszíthetjük nyomorúságunk érzetét. A fájdalom az érzékiség s a kevélység ellen is jó; az érzékiségen végigcikázik, mint a láng a pókhálószálak közt; megtisztít, s ugyanakkor alázatra tanítja az embert. Mily alázatos a szenvedő; érzi gyöngeségét; mily alázatos betegágyán a haldokló; mily alázatos az ostorozott Krisztus, szinte összekuporodik. A szenvedés tehát az alázat szellemét leheli. Ez a szellem való a mennyország tornácába; ilyen tisztulás vezet a boldogságba! Ez alázatos, tisztuló lelkekért imádkozunk mi. Megszeretjük őket, s megesik a szívünk rajtuk: «ave pia anima, sit tibi terra levis...» mondta már a latin! De kivált a kinyilatkoztatásban mily szép a Memento a megholtakért: «a megenyhülés, a világosság és béke hazáját» kívánja nekik. A tisztítótűz környéke mindig mélyen alázatos imára hangol; térden állva imádkozunk alázatos, szenvedő testvéreinkért. Fölöttünk ellebbennek őrangyalaik, az ő arcukon is átszellemült alázat tükrözik! Ó szent, alázatos gyülekezet!

b) A tisztulásnak szenvedésben való eszközlése megfelel az isteni igazságosságnak is. Azt lehetne tán mondani, hogy a lelkek ott túl tulajdonképpen a benső szeretet által tisztulnak. Mikor lefoszlik róluk testük vályogos háza s leesik szemeikről a szemfödő; mikor tiszta fény övezi őket, akkor kigyullad szívükben a tisztuló szeretet. Ó bizonnyal ők szeretik Istent. Ha mi a földön szeretjük Istent, mennyivel inkább most ők. Minek tehát a szenvedés? Bizonyára enélkül is lehetne tisztulnunk; de a fölséges isteni igazságosság kielégítésére, a lelki szépség föltüntetésére, a lelki élet kimélyesztésére, az isteni szeretet szenvedélyességének fokozására, Isten a szenvedést rótta ránk. A lélektől is bűnért szenvedő szeretetet kívánt az Úr. Szenvedje Jézussal a bűn ideiglenes büntetését. Ezt a jótéteményt meghagyta nekünk azért is, hogy könnyelműek s felületesek ne legyünk, hanem bensőségesek és mélyek. A nagy engesztelő szeretet miatt van a tisztítótűz.

e) Mi mindnyájan a purgatórium ösvényén járunk; amennyiben szenvedve, megtagadva magunkat tisztítjuk lelkünket. Fogadjuk az erre való készséget s vágyat a purgatórium lelkeinek ajándékául. A lelkiség öntudatossága ezzel halad! Annál inkább lélek valaki, minél tisztább kíván lenni! Amplius lava me!

d) S mivel minél inkább lélek, annál közelebb áll az Úrhoz, ne csodálkozzunk azon sem, hogyannál hevesebb, izzóbb s emésztőbb az, engesztelés vágya és kínja; hiszen az Úr magáról mondja, hogy «emésztő tűz», mely «elemészt minden bűnt». «Collabit filios Levi». Nem hiszek annak, aki mondja: szeretem az Istent, de szenvedni nem akarok érte. A hit szenvedni akar itt a földön már csak azért is, mert itt érdemszerző az engesztelő szenvedés s közvetlenül szeretetből fakad.

e) Az Istenszeretet rávesz minket arra, hogy szenvedjünk, s tegyünk minél többet megholtjainkért s kivált a szentmisét, s a búcsúkat ajánljuk föl értük.

II. a) Megszeretjük lelkünket, igaz szeretettel. Az önhittség s kényesség elpuhít, s beleringat sok hamis nézetbe, helytelen, hiú életbe, elbízzuk magunkat, hogy szeretjük az Istent, sőt buzgóknak látszunk. Elfelejtjük, hogy mily kevéssé fejlett ki bennünk az ellenkezés a rosszal szemben s mily nagy a hamis szeretet önmagunk s a hálátlan hidegség Isten iránt s mennyire vagyunk a krisztusi szeretet viszonzásától. Aki ezt elgondolja, az megérti, hogy mi szerepe van a tisztítótűznek; az megérti, hogy épp az a tűz, az a kín biztosít, hogy üdvözülni fogunk; mert Isten gondoskodott róla, hogy az ily tökéletlen teremtések is végtelen boldogságra jussanak, de föleszmélve s kiábrándulva a «tűz által». Mily alázat leng a tisztítótűz felől! A lelkek érzik, hogy mit érdemelnek; a tisztítótűz telítve van fölséges alázattal.

b) De ugyanebből a meggyőződésből fakad az őszinte buzgalom, mert hiszen a tisztítótűz lángjainál fölismerjük lanyhaságunkat, kényességünket, hanyagságunkat! Észrevesszük, hogy ájtatosságainkban menynyi a megszokás s a formalitás. Mily buzgóknak kellene lennünk gyónásainkban, penitenciáinkban, szent áldozásainkban! Mily tisztaságra törnénk, ha a szívtisztaság kötelmét Isten a tisztítótűz lángjaival ébresztené öntudatunkra! Íme a tisztítótűzben szenvedő lelkekért fölajánlott búcsúink. Áhítatunk pszichológiája szeretetre, buzgóságra, tisztaságra, alázatra figyelmeztet; szeretetre az egyház, a lelkek s az önmegtagadás iránt. Ki nyer hát többet, mikor értük imádkozunk? Mi vagy ők? Ók büntetés-elengedést, mi bűn- és büntetésbocsánatot, kegyelmet, buzgalmat s erényt. Gondolom, hogy mi nyerünk: ezzel is többet.

 .

Vissza a kezdőlapra