2005. április 20. szerda 22:17

 

Bankárvilág Magyarországon

 

A bankszektor 2004-ben rekordszintű, 275 md Ft adózott nyereséget ért el, a tavalyinál 58 %-kal többet, ami nemzetközi összehasonlításban is magas jövedelmezőség - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) április 20-án publikált jelentéséből.

Az ember elgondolkodik, micsoda haszonkulcsot ért ez ez az ágazat. Tőkejövedelmezőségi mutatója (ROE) 17,06-ról 23,40 százalékra emelkedett. Ez jóval meghaladja a régi és új EU-tagállamok bankjainak 2003. évi 8,3 százalékos, illetve 10,9 százalékos átlagát.

A jövedelmezőség javulása leginkább a kamatmarzs szinten tartásának és a működési költséghatékonyság javításának volt köszönhető. Tehát kevés kamatot fizettek a betétek után és sokat szedtek be a kölcsönök után. A gazdaságnak pedig égető szüksége lenne megfizethető hitelekre. Ide tartozik, hogy az Unióba való belépésünk nem indított el érdemi versenyt a bankvilágban, ezért is érték el ezt az eredményt, no meg azért, mert a kormány a kezükre játszott.

A kamatpolitika tehát komoly hasznot hozott a bankoknak, de egyben lelassította a hitelezést. A hitelállomány GDP-hez viszonyított aránya a 2002. évi 36,4 és a 2003. évi 43,7 százalék után 2004-re csak 2,7 százalékkal emelkedett.

Az adatok arra is rámutatnak, hogy folytatódik a lakosság eladósodása. A háztartások 2.597 milliárd forintos bankhitel állománya 2004 végén közel 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, s bár ez a növekedési ütem elmaradt a 2003. évi 66 százaléktól, messze felülmúlta a korábbi évek növekedési ütemeit és a GDP növekedését is.

A vállalkozások hiteligénye a háztartásoknál sokkal szerényebb ütemben, 14,5 százalékkal növekedett, elmaradva az előző évi 22,7 százalékos bővüléstől. Jobban örülnénk, ha nem a lakosság adósodna el, hanem a vállalkozások fejlesztései kívánnának egyre több hitelt. Nem örvendetes, hogy a háztartások és a vállalkozások hitelállományának gyarapodása abszolút értékben közel hasonló volt, 597 milliárd, illetve 583 milliárd forint. A nemzeti valutában való bizalom hiánya, illetve a magas kamatoktól való félelem okozta, hogy a vállalkozói hitelnövekmény 70 százalékát, a háztartások hitelnövekményének pedig közel felét a devizahitelek tették ki.

A vállalkozói hitelek esetében a problémás hitelek aránya kis mértékben növekedett ugyan, de arányuk 2004 végén sem haladta meg az összes vállalkozói hitel 3,92 százalékát, s minőségi összetételük nemzetközi összehasonlításban elfogadható.

Alighanem áll még a tétel: Magyarországon az kap hitelt, aki bebizonyítja, hogy nincs rá szüksége.

A fenti híreknek talán még örülhetnénk is, ha nem tudnánk például azt, hogy a fővárosban a Szent Margit Kórház alkalmazottaitól pénz hiányában visszaveszik a januárban megadott fizetésemeléseket.

Emlékezünk ugye a kérdésre: Hol a pénz? Most itt egy lehetséges felelet: a bankokban. Jó fél éve már, hogy a bankár-kormány helyét átvették a milliárdosok. Övék már a pénzügyminiszteri szék is. Azaz semmi sem változott.

Szelle György

 .

Vissza a kezdőlapra