2005. április 13. szerda 23:51

 

Meghívó

Születésnapi Fidesz-házibuli a műjégpályán

 

Születésnapi "házibulit" tart a Fidesz április 16-án, szombaton öt órai kezdettel a budapesti műjégpályán, megalakulásának 17. évfordulója alkalmából - mondta Nyitrai Zsolt, a párt országgyűlés képviselője. Az "f 17 házibuli"-ra nemcsak a szövetség tagjait, hanem minden érdeklődőt, főként fiatalokat várnak. A bulin zenekarok lépnek fel, köztük a United és a Zanzibár, a kora esti órákban pedig sor kerül egy rendhagyó "kereszttűzre" is, amelyen Orbán Viktor a Fidesz elnöke válaszol a kérdésekre, tabuk nélkül.

A politikus hangsúlyozta: a Fidesz eddig minden évben, viszonylag szűk körben tartotta meg születésnapi rendezvényét, idén viszont megfogalmazódott az az igény, hogy a szövetséggé alakulás miatt kellene egy szélesebb körű ünnepség is, amelyen minden érdeklődő részt vehet.

A Szövetség www.szabad-europa.hu honlapján emailben, valamint a 06-20-414-0000-ás telefonszámon sms-ben lehet kérdéseket küldeni Orbán Viktornak, aki a kérdések beküldői közül néhány fiatallal személyesen beszélget majd a rendezvényen. Érdekesség, hogy emailben asztalt is lehet foglalni, illetve, hogy a házibulin egy több mint ezer szeletes szülinapi tortát vágnak majd fel - mondta el Nyitrai Zsolt.

A párt alapítói, a hagyományoknak megfelelően március 30-án ünnepelték a Fidesz születésnapját a Bibó István Szakkollégiumban, ahol 17 évvel ezelőtt 37 egyetemista és főiskolai hallgató megalapította a szervezetet.

Az alapítás évében, 1988 novemberében megtartották a szervezet első kongresszusát, amelyen a Fidesz-tagok felső korhatárát 35 évben határozták meg. Ezt a korhatárt 1993-ban a párt debreceni kongresszusán törölték el. 1995-ben arról döntöttek, hogy a párt neve Fidesz - Magyar Polgári Párt legyen, 2003 májusában pedig a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnevezésről döntöttek.

fideszfrakcio.hu

 .

Vissza a kezdőlapra