2005. március 31. csütörtök 22:29

 

Ki a hazaáruló, nemzetáruló?

 

Adalékok Katona Béla szocialista frakcióvezetőhelyettes felszólalásához

 

Katona Béla belebonyolódott a hazaárulózásba, s közben elvbarátai a jelek szerint folytatják, amit december 5-én elkezdtek. Sajtóhírek szerint Tabajdi és Szent-Iványi nem támogatták azt a javaslatot, amely feltételül szabná a magyar kisebbség önrendelkezési jogának biztosítását az Unióba való belépéshez.

 

 

Katona Béla egy parlamenti felszólalásában, elmondta a Fidesz elleni rágalomáriát, ezután nevek említése nélkül hazaárulónak mondta, aki az általa felsoroltakat megteszi. Akinek nem inge, ne vegye magára. Nem is vesszük. Ő bizonyára ezzel a lapítással akarta elkerülni a várható pereket. Március 31-én azután a képviselő úr a Magyar Rádióban élesen elítélte, azokat, akik „hazaárulóznak”, s bizony nem magáról beszélt.  Amint hallgattam a mondókáját, folyton az járt az eszemben, hogy szép-szép, de mit kell tenni akkor, ha valakit méltán illetnek ezzel a váddal. Méltán, mivel valóban hazaáruló. Akkor sem szabad kimondani? Nem stílusgyakorlatokkal kell szerintem kivédeni ezt a vádat, hanem azzal, hogy nem ad rá senki okot.

 

Ezek után került elém (a Gondola jóvoltából) a következő hír:

Brüsszelben az Európai Parlament (EP) Külügyi Bizottsága március 30-án a Kárpát-medencei magyarság számára fontos javaslatot fogadott el. A román csatlakozás feltételéül szabták az erdélyi magyar önkormányzat megteremtését.

 

A nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó általános rendelkezések mellett, a magyar kisebbség védelmének érdekében, az erdélyi magyarság számára biztosítani kell a személyi elvű önrendelkezést, ezen belül Székelyföld számára pedig az önkormányzatiságot. A dél-tiroli Michael Ebner, és a katalán Ignaci Guardan nyújtotta be azokat a kiegészítő javaslatokat, amiben az önkormányzatiság megteremtését szorgalmazták. Gál Kinga, eurorégiók kialakítását célzó javaslatával csatlakozott a javaslathoz. Szomorú, hogy nem minden magyar támogatta a javaslatot: az erdélyieket cserben hagyta Tabajdi Csaba szocialista és Dr. Szent-Iványi István szabaddemokrata képviselő. Utóbbi szót emelt az elnyomott erdélyi romákért, míg Tabajdi Csaba, a kompromisszumos megállapodás elfogadása előtti pillanatokban azzal állt elő, bőven elegendő lenne, ha csak arra köteleznék Romániát, hogy kisebbségi törvényt fogadjon el.

 

Eddig a híradás. Mit mondjak, ha Katona Béla intelmeit meg akarom fogadni? Csak annyit, hogy Gál Kinga képviselőtársam, amikor beszámolt a bizottsági ülésről nem tartotta érdemesnek, hogy megemlítse, hogyan szavazott a fent említett két képviselő. A sas nem kapkod a legyek után…

Surján László .

Vissza a kezdőlapra