2005. április 04. hétfő 23:58

 

Magyar Kultúra Emlékív-sorozatot jelentet meg az OSZK

 

Éppen húsz éve költözött a Budai Várba az Országos Széchényi Könyvtár, amely azelőtt csaknem 140 évig a Magyar Nemzeti Múzeum épületében működött.

Ez a világ egyik legszebb és legbiztonságosabb nemzeti könyvtára, amely az eltelt húsz évben jó lakója volt a nagy presztízsű épületnek - fogalmazott az ünnep alkalmából rendezett emlékülésen Monok István főigazgató.

Az évforduló alkalmából Monok István bemutatta a Magyar Kultúra Emlékív sorozat első hét darabját, közöttük a József Attila születésének 100., a Jókai Mór születésének 180. és Széchényi Ferenc születésének 250. évfordulójára kibocsátott emlékívet. A Szegedi Papír Kft. az elkövetkező öt évben 20-25 tematikai sorozatot, összesen 2500 ívet bocsát ki a magyar kultúra pártolása jegyében. Külön sorozatot szentelnek egyebek mellett híres politikusoknak, tudósoknak, művészeknek, valamint nevezetes eseményeknek, templomoknak, zarándokhelyeknek, a határon túli magyar kultúra emlékeinek és magyar szenteknek.

Az angol és francia mutációban is készülő sorozatokat külföldön is terjesztik majd. Az emlékívek alapvető célja megismertetni Európával a magyar kultúrát.

Az ünnepségen felavatták a könyvtár múzeumát, amely a bibliotéka történetét mutatja be az érdeklődőknek, és megnyílt a Széchényi Ferenc könyvesbolt is.
 

 forrás: radio.hu.

Vissza a kezdőlapra