2005. május 08. vasárnap 21:28

Sopronban lekonyult a szegfű

Szép volt, Matyi!!!

 17,7 százalékos borravaló - még adómentesen - Hillernek

Vasárnap este óta ismét van választott képviselője a soproni körzetnek. A korábban a KDNP színeiben politizáló Firtl Mátyás, aki 1990-ben Szájer Józsefnek még ellenfele volt, most a soproniak döntése révén utóda lett. a szavazatok több mint 98 százalékának összeszámlálása után 71,7 százalékot kapott, míg szocialista ellenfele borravalónyi százalékot (17,7) tudott csak elérni. Lekonyult a szegfű.

 

Külön figyelmet érdemel az  MDF, ahonnan valószínűleg külön-utas politikájuk megerősítését hirdető nyilatkozatok jönnek a harmadik hely miatt. Még arra is lehet hivatkozni, hogy a második fordulóban több ember szavazott rájuk, mint az elsőben, volt tehát még tartalék. Mindazonáltal a 3,87 százalék egy olyan választáson, amelyen az országgyűlési választáson várható résztvevőknek mintegy a fele vett részt, igen sovány eredmény. Szomorújátékba illő, ahogy az Élet és Irodalom ajnározza most az SZDSZ-el együtt a Fórumot, miközben mindkét párttól kezd búcsút is venni, s 2006 után mindössze két parlamenti pártban gondolkodik.

Magam háromnak is örülnék, ha az MDF lenne a harmadik. Fogadni azonban nem mernék erre. 

Hálásan köszönjük a Fidesz-KDNP közös jelöltjére Sopronban leadott szavazatokat, és köszöntjük azokat a demokratikusan gondolkodó soproniakat is, akik bár másra szavaztak, de részvételükkel érvényessé tették a döntést.

vissza Vissza a kezdőlapra