2005. június 13. hétfő 21:23

 

Mini Máért Bécsben

A hétvégén Bécsben tartották a januárban Szabadkán megalakított Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának újabb tanácskozását. A találkozó zárónyilatkozata szerint ezentúl a nyugat-európai, és az amerikai magyar szervezeteket hivatalosan is bevonják a közös munkába.

 

Gazdátlan a magyarság - így fogalmazott a kétnapos bécsi találkozón Duray Miklós. A felvidéki politikus szerint a Világszövetség széthullása, a MÁÉRT tavaly novemberi sikertelensége, majd a decemberi népszavazás teremtette meg azt a helyzetet, amely a nemzetpolitika kérdéseiben a kárpát-medencei és a nyugati magyarságot közelebb hozhatja egymáshoz.

- A bécsi találkozónak az az üzenete, hogy végeredményben a nyugati illetve a kisebbségi magyarok érdekeit vegyék figyelembe. Ezek szabják meg a lépést, ne pedig a mindenkori magyar kormány vagy a pártok – mondta Deák Ernő, a Nyugat-Európai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnöke.

A találkozón kiderült, hogy a problémák eltérnek ugyan Európában vagy Amerikában, a célok azonban közösek, ez pedig a túlélés. Latin-Amerikában a legfőbb gondot a tanár- és paphiány okozza. Hiába kérnek az egyháztól segítséget, az idős magyar papok helyére nem érkezik utánpótlás. A találkozó résztvevői szerint a nemzetstratégia számos eleme okoz a jövőben még gondot, így a nemzeti vízumról is az a véleményük, hogy az nem az otthonmaradást, hanem az elvándorlást segíti majd. A határon túli magyar politikusok közül valamennyien vallják: csak a kettős állampolgárság jelent megoldást.

- Ebből a helyzetből a kiút a kettős állampolgárság intézményének a bevezetése. Itt kell megtalálni azt a lehetséges megoldást az elkövetkező időkben, amely elfogadható úgy a Magyarországnak, mint a határ vagy délvidéki magyarok számára – nyilatkozta Kasza József, a VMSZ elnöke. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének javaslatára a következő tanácskozást még az ősszel, Erdélyben tartják.

forrás: Duna TV

 .

Vissza a kezdőlapra