2005. április 14. csütörtök 22:23

 

Orbán Viktort megölni. Nem kell félnetek. Jó lesz.

 

„Orbán Viktor megölni. Nem kell félnetek. Jó lesz. Ha mindnyájan beleegyeztek, én nem ellenzem.” Nagyjából ilyen indíttatású és erejű az össztűz, amelyet a Fidesz első emberére zúdítanak – többé-kevésbé attól az időszaktól, amikor kiderült: nem marad mindörökké a liberális nagytestvérek kistesója, sőt, a hosszú távú politikai stratégiája akár eredményes is lehet – létrejöhet általa az a polgári társadalmi bázis, amelynek szétverésére a baloldal nem kevés energiát szánt. Akkor és azután; akkor, amikor a puha diktatúra ravaszságai által a többség szinte önként s dalolva mondott le a számára ködös, távoli múltként derengő szellemi értékelvűségről; s azután, amikor a történelem esélyt kínált a méltóság meglelésére, de - „ravasz erők által” – ismét a „turáni átoktól” kellett szenvednünk.

Valaki azonban, talán épp oly ravaszul, talán csak útkeresése során, túlélte a viszályvészt.

De nagyon kevesen hirdették, már kezdettől fogva, és nagyon kevesen – bár ma már egyre többen – vallják azt: „Orbán Viktort megölni nem kell. Félnetek jó lesz. Ha mindnyájan beleegyeztek, én nem. Ellenzem.” Pedig a durva, aljas, s egy demokráciához méltatlan támadássorozat célja nyilvánvaló. Kezdjük a hangvétellel: kifejezetten Rákosi-szisztéma. Koncepciós perek sorozata zajlik, abban a médiában, amelynek – épp frissen nyert szabadságának védelme érdekében – ezt semmiképp sem szabadna „bevállalnia”. Hiszen: rágalmaz, ferdít, csúsztat, besároz, a legszemérmetlenebbül. Beáldozva függetlensége látszatának csekély árnyékát is. Ma is, minduntalan felbukkan az „államtól kapott székház árából megmilliárdosodott Fidesz-vezetők” citátum – holott, ha még emlékszik valaki, mindössze egy százötvenezer forintos – és utóbb rendezett – kölcsönügylet nyomára sikerült bukkanni. Amelyből „természetes úton” keletkeztették a „milliárdokat érő Orbán-bányák” legendáját – miközben, akár a hazugságok következetessége okán is, „illene” e vélt milliárdosokat a szintén liberális sajtómunkatársak által évről-évre összeállított, az „ország leggazdagabb embereit” tartalmazó listákon is feltüntetni. De azokon, érdekes módon, nem látjuk ezeket az – ugyanazon lapban, pár oldallal előrébb – hétről hétre rendszeresen besározott neveket.

Vajon miért?

Talán azért, mert a gazdasággal foglalkozó szakértők és újságírók pontosan tudják: a számok mikrokörnyezetébe helyezve a tényeket sokkal nehezebb hazudni, mint a tömegtájékoztatás egyéb fórumain, nem beszélve a szórakoztató műfajokról (Heti hetes, rádiókabaré, stb…), amelyekben egy-egy poénnak álcázott hazugság terjedési sebessége akár még – paradox módon – a hangsebességéét is meghaladhatja. Hiszen, mire mondjuk egy „kétmilliárdos” rágalmazás célba ér, ott már – érdekes módon – négymilliárdról „tudnak”… A múltról írjuk le, ismételten és egyértelműen: Medgyessy Péter külön államtitkárt nevezett ki a korábbi kormány „korrupciós üzelmeinek” felderítésére – aki végül együtt bukott az őt kinevezővel. Úgy kezdte, hogy majd a kákán is csomót keres, s úgy végezte, hogy még kákát sem talált…

És mi történik, immáron harmincharmadik napja? (Még száz nap, és itt a tanácsköztársaság netán…?)

Itt a szőlőügy. Amely úgy kezdődött, hogy „Lévai Anikó eladta a szőlőtermesztésre szakosodott Szárhely-dűlő-Sárazsadány-Tokaj-Hegyalja Kft.-beli részesedését”. (februári újsághír). Okafogyottá vált tehát az a kreált támadássorozat, amely az erre a földre kapott állami támogatás ügyét vetette össze Wekler Ferencével – elmosni próbálva azt, hogy az utóbbi esetben az összeg többszöröséről, és a tulajdonosok számának jóval kisebb arányáról van szó; valamint azt, hogy az utóbbi esetben egy nem törvényesnek látszó földátminősíttetés is főszerepet játszott. Mondom, mindezek ellenére a „megmondó emberek” a mérleg egyik serpenyőjébe egy kisegeret, a másikba pedig egy elefántot helyeztek, majd azt rivallták: ni csak, az egér földig nyomta a serpenyőt… De, hogy oda a birtok, újabb „búvárok” kellettek – mint a Pelikán-vallomás bizonyításához. Ekkor, és nem korábban, márpedig egy szenzáció mindig szenzáció, sorra került az Élet és Irodalom. Titokzatos körülmények között birtokukba került néhány jegyzőkönyvnek látszó tárgy, amelyet ők sietve közöltek. Sugallva is azok egyfajta következtetéseit. A jegyzőkönyvekről azóta kiderült, hogy nem tekinthetőek hivatalos cégbírósági dokumentumoknak, hiszen ott nem lelhetőek fel – ugyanakkor fellelhetőek mindazon dokumentumok, amelyek egy gazdasági társaság működésének jogszerű feltételei. Így az időben valóban esedékes taggyűlési jegyzőkönyvek másolatai, egyéb cégiratokkal egyetemben. Ettől a ponttól tehát e jegyzőkönyvként prezentált tárgyak hivatalos okiratként szerepeltetése okirat-hamisítás gyanúját veti fel -  erről azonban szó sem esik. Annál inkább arról, hogy „Orbán visszaélt miniszterelnöki hatalmával”.

Milyen kijelentéseket tulajdonítanak neki?

Újsághír: „Mint ismeretes, a hegyaljai vállalkozás 41 millió forint állami támogatást kapott szőlőtelepítésre. Egy 2001-es cégirat szerint az akkori miniszterelnök visszafogottságra intette a társaság tulajdonosait: „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet” – mondta volna. Nos, a Wekler-ügy kapcsán mindenki sietett egyetérteni abban, hogy az állami támogatás megpályázása mindenkit megillető jog. Amennyiben ezt elfogadjuk, akkor a valódi probléma: a miniszterelnök önmérsékletre intette a társaság tulajdonosait. Azt nem várhatta el tőlük, hogy azért, mert ő miniszterelnök lett, mondjanak le gazdasági tevékenységükről – de azt kérhette, hogy átmenetileg tervezzenek alacsonyabb költségvetéssel. A józan belátásra és a türelemre apellálva. Ugyanilyen olvasata a másik „vádpontnak” is lehetséges. Amely szerint: „Kell az a ház" - mondta Orbán Viktornak és a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. tulajdonosainak Kékessy Dezső, volt párizsi nagykövet, állítja az Élet és Irodalom. A lapban közölt újabb taggyűlési jegyzőkönyv-részlet szerint Orbán Viktor a 2000 szeptember 6-i céges megbeszélésen az állami ingatlanok megszerzésével kapcsolatos javaslatokra azt mondta felesége üzlettársainak, hogy „Ezt a választások előtt nem lehet megcsinálni. A borkutatót nem lehet külön kihozni, óriási botrány lenne belőle. Ha szétszedjük az egészet, akkor ki lehet hozni a kutatót. 2002 után lesz aktuális.”

A szocialista és liberális vádpontok – sőt, Orbán Viktor „politikai bukásának” (Nyakó István állítása) – legfőbb tartalma: a miniszterelnök tanácsokat adott felesége üzlettársainak. De milyen tanácsokat, és milyen körülmények között? Induljunk ki abból, hogy a sorok szó szerinti interpretációk. Valóban volt ilyen beszélgetés, valóban összejöttek néhányan a feleség üzlettársai közül, s a társalgásba valóban belecsöppent Orbán Viktor is. Egy meglehetősen kínos szituációba. Mert világosan látja, hogy itt egy valóságtól elrugaszkodott tervezgetés zajlik. Valakik, akár az ő rovására, egy olyan politikai hatalmat akarnak belevinni gazdasági működésükbe, amellyel semmiképp sem érthet egyet. És nem is fog. Ugyanakkor, abban a pillanatban, nem akar vitát generálni – mert értelmetlen, majd felfogják, később elmagyarázza nekik, ez itt amúgy is csupán egy baráti összejövetel, neki hosszú napja volt, vagy lesz, menjenek már haza.

Nem azt jelentette ki, a vádiratok szerint sem, hogy „kevés a negyvenegymillió, pályázzatok csak akár háromszázmillióra, majd én elsikálom”. És nem azt jelentette ki, hogy „kell a ház? Nem probléma, akár most nálam is foglalózhattok, majd szólok, ha elhozták az embereim a kulcsokat…” Nem. A legnagyobb rosszindulattal is „csak” azt lehet a rovására felhozni, hogy – amennyiben valóban szót ejtettek a társaságában a felesége üzleti ügyeiről – nem elég vehemensen, nem „Jézus-i vehemenciával” szólt rá a kufárokra, hanem, per pillanat, félresöpört valamit.

Talán épp azon a napon, amikor Gyurcsány Ferenc megbeszélte otthon a feleségével: két év múlva te fogod intézni az uniós pénzalapot, én meg beállok a Feri mögé. Miniszter leszek, vagy eminenciás, még nem döntöttem el, de mindenképpen vadakat terelő juhász. Látni kell: Piroska már nem nagyon kell a farkasoknak; fiatalok ezek, már nem nagyon ismerik az apraját; szóval mi jövünk. Ákossal bemosunk egy kis pénzt a szoci pártkasszába, utána bemosunk egyet az őskövületeknek. Na, ez a stratégia. Ákos meg majd viheti a tankönyvkiadót, az árában visszakapja azt, amit most betesz. Én meg parkoltatom majd a cégeimet; elég lesz fagyira a százvalahány milliós osztalék is, édesem. Na, ez a stratégia. He, he, tette talán hozzá, már késő este: milyen cuki helyzet lesz, amikor duplán is házigazdai minőségben tartom majd az öszödi kormányüléseket… Apropó: a vételár bejött már a visszabérlési díjból? Talán, mondom, talán tervezgettek, talán üzletről is szót váltottak, talán kinéztek ezt-azt, talán gondoltak erre, arra. Talán.

De ez – nem téma.

Ott, ahol Orbán Viktor semmilyen hatalmi garanciát nem vállaló, miniszterelnöki nyomást gyakorló arroganciát nem tükröző, bármilyen visszaélés látens gyanúját sem megalapozó – vélt - kijelentései nyomán minősíthetetlen politikai támadás zajlik, immáron harminchárom napja. És nem a bulvársajtóban.

És ez a dicstelen támadás – amely amúgy Kovács Zoltánt, az ÉS szerkesztőjét végképp egy szintre sorolta Kende Péter pártaktivistával – nem most kezdődött. Már utaltam rá fentebb, s most ismét emeljük ki: 2002 óta a Medgyessy-kormány négyszer folytatott vizsgálatot a Tokaj Kereskedőháznál, de semmilyen törvénytelenséget nem találtak. „Amibe Keller László belebukott, azt Gyurcsány Ferenc folytatja. A miniszterelnök megbízásából az elmúlt napokban újabb rágalomhadjárat indult Orbán Viktor ellen" – olvashattuk a Fidesz nem épp indokolatlan közleményében. S a hadjárat, úgy tűnik, sikeres. A Fidesz jelenleg 41, az MSZP pedig 37 ponton áll a HVG - ben megjelent Medián felmérés szerint, a valamilyen pártot választó biztos szavazók körében. Fordulatot jelez a politikai közhangulatban a HVG megbízásából készült, a Népszava által ismertetett Medián-elemzés: az MSZP támogatottsága több hónapos mélyrepülés után újból erősödött, a Fidesz népszerűsége, akárcsak elnökéé viszont jelentősen visszaesett. A közvélemény nagy része (56 százaléka) valószínűnek tartja, hogy miniszterelnökként Orbán Viktor valóban adott tanácsokat felesége cégének, és hasonló arányú többség (60 százalék) tartja elfogadhatatlannak, hogy egy hivatalban lévő politikus ilyesmit tegyen. A Fidesz elnökének egy hónap alatt 8 pontot süllyedt a népszerűsége…

A vélt tanácsok tartalmáról, lám, szó sem esik.

Vagy talán – igen? Sokan megértették a rágalmak valódi üzenetét? És végig futott megannyi ember hátán a hideg, a szelíden, türelmesen odavetett „ne lopj” figyelmeztetés hallatán…? És újfent megerősíttetett a fű alatti parancs: „Orbán Viktort megölni. Nem kell félnetek. Jó lesz. Ha mindnyájan beleegyeztek, én nem ellenzem.”

De én – igen.

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra