2005. június 28. kedd 21:54

 

Két híradás, egy napon, egy kormánytól:

 I.

Veress János pénzügyminiszter:

Részleteket nem ismertetett arról, hogy miként ellenőriznék az áfa felső kulcsának 5 százalékos mérséklésének tükröződését az árakban, de úgy vélte, hogy a fogyasztóvédelmi szervezet civil szerveződésekkel és lakossági háttérrel alkalmas az áralakulás kontrollálására.

Mivel ez az üzenet lényegében megegyezik azzal, amit a miniszterelnök  a ma reggeli rádió interjúban mondott, nem akartuk három híradásról beszélni. A kormányhoz közelálló körökből származó vélemény szerint az történt, hogy az interjú - amelynek elolvasása ajánlott - felpiszkálta a miniszterelnököt, akinek a kósza ötletéből délutánra megszületett az árkommandó nevű szörny.

II.

Mesterházy Attila, az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi tárca politikai államtitkára:

Árkommandót állít fel a kormány, hogy ellenőrizze: az árakban is érezteti-e hatását a legmagasabb kulcsot érintő, 2006. január elsejétől tervezett 5 százalékos áfacsökkentés - jelentette be Mesterházy Attila kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormány célja az, hogy minden, a jövő év januárjától 20 százalékos áfakörbe tartozó termék olcsóbbá váljon, azaz az áfamérséklés ne a kereskedők extraprofitjaként érvényesüljön, hanem az emberek pénztárcáját kímélje. Mesterházy Attila elmondta, hogy a kormányfő tárcáját kérte fel az árkommandó létrehozásával kapcsolatos szervezeti, jogi feltételek kidolgozására, amelyet két héten belül előterjesztenek.
A miniszterelnök kezdeményezésére ősztől konzultációkat folytatnak a fogyasztóvédelem bevonásával a multinacionális cégek, illetve a lakossági szolgáltatók képviselőivel a kérdésről.

Azt szeretnék elérni, hogy ez az árkommandó folyamatosan legyen ott a januári árazásoknál, folyamatosan ellenőrzéseket tudjon végrehajtani olyan területeken, mint az árfeltüntetés, a nyugtaadási kötelezettség, a hatósági ár vagy a túlszámlázás - tette hozzá.

Visszajelzést szeretnének adni a kormánynak arról, hogy az árusítóhelyeken érvényesítették-e a cégek az árakban az 5 százalékos csökkentést. Ha e tekintetben negatív tapasztalatokat szerez az árkommandó, egyrészt tájékozódni fognak az érintett cégeknél az okokról, másrészt a nyilvánosság erejét tervezik felhasználni arra, hogy a lakosság figyelmét felhívják azon esetleges piaci szereplők körére, amelyek nem érvényesítették áraikban az áfamérséklést.

Az államtitkár nem zárta ki "feketelista" összeállításának lehetőségét sem.

Mindez szép, de miért nem tudott erről a pénzügyminiszter? Az államtitkár a kormány nevében beszélt, a kormány céljait emlegette. Volt akkor döntés az árkommandóról vagy sem? Ha volt, Veress "elfelejtette"? Ha nem volt, akkor miről tartott Mesterházy sajtótájékoztatót? Ráadásul a szóbanforgó termékek zöme szabadáras és magántermelők állítják elő, magáncégek forgalmazzák. Mire lesz joga lesz az árkommandónak? Büntet? Ver? Mekkora lesz a költségvetése? Mit tesz majd mondjuk két hónap múlva, amikor okafogyott lesz az egész kommandósdi? Mondjuk, leszaggatja az ellenzék plakátjait? Hol élünk?

Itt, Pannóniában.

Surján László

 .

Vissza a kezdőlapra