2005. június 26. vasárnap 22:15

 

Európai gondok – magyar megoldások

Feltartott kéz kezdeményezés

Boldog lennék, ha egy komoly európai gondra magyar megoldást tudnánk adni. Formailag ilyen a kormány azon ötlete, hogy három éves átmeneti pénzügyi tervet kell alkotni 2006 elején. Rossz időben mondott rossz javaslat ez. Felemelt kézzel még senki nem nyert csatát.

Amikor az Európai Parlamentnek a 2007 utáni pénzügyi kerettervről alkotott véleményét alakítottuk ki, alig volt nézeteltérés a magyar szocialisták és a néppárti képviselők között. Az egyetlen komolyabb eltérés a következő tervezési időszak hosszára vonatkozott. Számunkra egyértelmű, hogy a pénzügyi tervezési időszaknak és a parlamenti ciklusnak azonos időtávra kellene szólnia, ezért az 5 éves ciklusra való áttérést elfogadtuk. A szocialisták úgy érveltek: érdekünk a hosszabb távra való tervezhetőség, ezért maradtak volna a hét éves tervidőszaknál.

Most meg mit kell hallanunk? Gyurcsány, majd Somogyi Ferenc (ő a kevesek által ismert mostani külügyminiszter) budapesti kezdeményezésről beszélnek és az angol elnökség után három éves tervet javasolnak, mondván, minden megegyezés jobb a semminél.

Nem ártana, ha a szocialisták beszélnének néha egymással. Az európai képviselők megóvhatnák a kormányt az ilyen agya-ment ötletektől.
Aki egy le nem zárt tárgyaláson azt mondja, minden jobb, mint a megegyezés hiánya, azt el kell zavarni a tárgyalóasztaltól. Ennek a kijelentésnek ugyanis az az értelme, hogy elve mindenbe beleegyezünk. Még senki nem nyert úgy csatát, hogy felemelt kézzel menetelt az ellenség felé…

Az osztrák elnökségre időzítik ezt az ötletet. Ha az angol elnökség alatt nem sikerül – mondta a külügyminiszter. Korábban minden szakértő azt állította, hogy az angol elnökség alatt nem lesz megegyezés. Tony Blair beszéde azonban felcsillantotta a reményt. Kiderült, hogy az angol elnökség olyan költségvetést szeretne, amely Európa valós problémáin akar segíteni. Ez jó hír. Ma tehát szarvashiba, ha egy tagország kormánya az angol elnökség utáni időszakról beszél: mindent meg kell tenni azért, hogy decemberben legyen álláspontja a Tanácsnak. Akkor tavasszal lehet végső megegyezés, s talán nem csúsznak nagyon a fejlesztési programok.
Az Unióban kidolgozott szabályok szólnak arról, hogy mi a helyzet megegyezés hiányában. Ma a szakértők úgy látják, hogy ez esetben a kifizetési szint az Unió tagállamai össze bevételének az 1,03 százaléka. Ebből következik, hogy ez alá nem érdemes menni, vagy csak akkor, ha ezen belül a fejlesztési támogatások szintje magas. A javaslat ebben a formában mindezt nem veszi tekintetbe, kontár munka.

Az angol hozzáállás azt a reményt is felkelti, hogy a minket károsító és az Unió alapelveivel ellenkező rendelkezéseket felül lehet vizsgálni. Ilyen a versenyhátrányt okozó korlátozása a mezőgazdasági támogatásoknak, és ilyen az új tagállamok polgárai szabad mozgásának, az Unió területén való letelepedésének akadályozása. Misem fontosabb, mint ezért dolgozni, s az angol elnökséget támogatni. Rossz pótmegoldásokat nem érdemes kidolgozni, hirdetni pedig egyenesen vétek. A javaslat nem megoldás felé mutat, hanem mélyíti a krízist.

Surján László dr.

 .

Vissza a kezdőlapra