2005. május 03. kedd 10:20

Kívül már tágasabb

SOKADALOM AZ ELŐSZOBÁBAN

 Már csak a visegrádi négyek nem léptek be az eurózóna előszobájába. Egy évvel az Unióba való belépés után a balti államok, Szlovénia valamint a két sziget: Málta és Ciprus immár hivatalosan is az euróhoz kötötték a nemzeti valutájuk árfolyamát.
Mi továbbra is "hajtjuk a sereget."
 

Míg a régi tagállamok szabadon dönthettek, akarnak-e az euró övezethez csatlakozni, az újaknál az euró bevezetésére való készség már felvételi kritérium volt. A belépés azonban nemcsak elszánás kérdése. Először csatlakozni kell az un. közös árfolyam-mechanizmushoz. Ebben két évet kell eltölteni, s akkor kerül sor az euró bevezetésére. Ez alatt a két év alatt a középárfolyamot az euróhoz kötik, s e középtől csak 15 százalékos ingadozás lehetséges.

Az új tagállamok közül Észtország, Litvánia, Szlovénia már 2004-ben megkezdték a kétéves próbaidőt, s  most a hétvégén került sor újabb három országra, Ciprus, Málta és Lettország indult el az euró felé menetelés útján. Az Európai Bizottság méltatta a három belépő eredményeit, a szigetországok államadóssága jelentősen csökkent, a lettek pedig az inflációt szorították le látványosan. A négy visegrádi még „kint van”. Kérdés, hogy meddig. Mi még a saját felzárkóztatási programunkkal is késésben vagyunk, s nagy kérdés, hogy a pénzügyminiszter csere révén jutunk-e egyről kettőre.

dr. Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra