2005. május 23. hétfő 21:24

 

A Nemzeti Konzultációs Testület nyilatkozata

 

Mi, a Nemzeti Konzultációs Testület tagjai, úgy látjuk, hogy Magyarország újkori történetének sorsfordító idejét éljük.

15 évvel a rendszerváltoztatás után már kellő távlatból tekinthetünk végig a magunk mögött hagyott esztendőkön ahhoz, hogy levonjuk a legfontosabb következtetéseket, mérleget készítsünk, mit tettünk jól, mit nem, illetve mit mulasztottunk el: új kapcsolatot alakítsunk ki, a jelen és a jövő, a politika és az emberek, s nem utolsó sorban határon belüli magyar és határon túli magyar között.

Nemrég az emberek még hittek abban, hogy a jövő róluk szól majd. A rendszerváltoztatáskor óriási energia, hatalmas tenni akarás szabadult föl. Ez összegződött az akkori eseményekben. Ez az energia adta azt a reményt, hogy a jövő több lesz, mint amit a jelen nyújtott. az adta a reményt, hogy a politika nem a fejünk fölött, hanem velünk együtt hozza a döntéseit. Ez a hit adta azt a bizakodást, hogy mindannyiunk ügyei közügyekké válnak.

A közéletben azonban egyre inkább a propaganda uralkodik a meghallgatás, megértés szándéka helyett. Az alkotást, a szabad Magyarország felépítését, közös gondjaink megoldását egyre inkább meddő viták, harcok váltották föl. Energiáink szétforgácsolódtak.

Az emberek csalódtak, és elfordultak a közélettől, jogosan érzik úgy, hogy az már nem róluk szól, nem értük van, ezért nincs igazi esélyük beleszólni a holnapjukba. Mi ezen - immáron Európa polgáraiként is - változtatni szeretnénk: visszaadni az embereknek a reményt, ami Magyarország virágzásához nélkülözhetetlen.

Szándékunk szerint ez úgy képzelhető el, ha mindenkit megkérdezünk, meghallgatunk, ha mindenkinek lehetőséget biztosítunk, hogy megszólaljon, hogyan legyen tovább.

Azért vállalkoztunk minderre, mert hiszünk abban: jelen és jövő, ember és ember között a kapcsolat újjászervezhető.

A nemzeti konzultáció révén - pártállástól függetlenül - mindenkinek felkínáljuk lehetőséget, hogy elmondja, milyen jövőt képzel magának és Magyarországnak. Kérünk mindenkit, éljen a lehetőséggel: valamennyiünkön múlik, sikerül-e, hogy a nemzeti konzultáció eredményeképpen a közélet újra az emberekről szóljon.

Újra az emberekről, újra az emberekkel!

Nemzeti Konzultációs Testület

 .

Vissza a kezdőlapra