2005. május 17. kedd 09:23

 

A Magyar Szegénységellenes Hálózat nyílt levele
a „100 lépés” programjával kapcsolatban
 

 

Örülünk, hogy a sok halasztás után talán történik valami, ami javíthat a munkához jutás esélyein, szolgálhatja az igazságosabb elosztást. Ugyanakkor a gyors lépések kockázatokkal járnak, amelyek a szegényeket is érinthetik. Nyílt levelünkben ezekkel kapcsolatos aggodalmainknak adunk hangot. Minthogy nagyon kevés a hiteles információ, vállaljuk annak kockázatát, hogy rémhírekre vagy álhírekre reagálunk, mert félő, mire a javaslatok elkészülnek, már késő lesz ahhoz, hogy aggodalmainkat figyelembe vegyék. Levelünkben olykor visszaidézzük saját korábbi vállalásainkat és követeléseinket.

1. Tudomásunk szerint a „versenyképesség” olyan prioritássá vált, amely lehetetlenné teszi a szociális kiadások érdemleges javítását. Ezzel tovább növekszik a szakadék a régi tagállamok és köztünk. Ilyen feltétel mellett az elosztást csak úgy lehet igazságosabbá tenni, ha másoktól a szegényebbek javára elvesznek. Ez esetenként elfogadható lehet, máskor azonban súlyos ellenérzéseket szülhet a szegényekkel szemben. E mellett a szegénységben élők és az intézmények hiányai olyan nagyok, hogy csak a meglévő források átcsoportosítására szorítkozó intézkedés nem fog érdemi segítséget jelenteni. Tudjuk, a források bővítése csak fokozatosan lehetséges. Ezt el kell fogadnunk, de nélkülözhetetlen a kormányzat hosszabb távú elkötelezettsége a hiányok fokozatos felszámolására, a színvonal fokozatos emelésére, akkor is, ha ez a közös források bővítését igényli.

2. A szegénység egyik legfájóbb ügye a gyerekek szegénysége. A 2004-2006-ra szóló Nemzeti Cselekvési Terv a Társadalmi Összetartozásért egyik fő célja a gyermekek szegénységének csökkentése, a mélyszegénységben élő gyermekek helyzetének javítása. 2003-ban a 2,2 millió gyerekből 430 ezer élt a legszegényebb tíz százalékos sávban, a létminimum fele alatt. Azaz a gyerekek 20 százaléka él mély szegénységben. A legszegényebb harminc százalékos sávban él a gyerekek közel fele. Ők is még a tisztes megélhetés számított minimuma alatt élnek (KSH adatok). Ezeken a hiányokon az sem segítene, ha a felső tized minden gyerekellátását elvonnák, hiszen ott csak a gyerekek 5%-a él. Ez alatt a szint alatt pedig már nem gazdagok a családok. 2004-ben és 2005-ben alig történt valami a szegények helyzetének javítása érdekében. A most tervezett változtatások legföljebb a szinten tartást biztosíthatják. Ha most csak elindulni lehet is, 2006-tól feltétlenül szükséges a legszegényebb családcsoportok: sokgyermekesek, kisgyermekesek, egyedülállók, fogyatékos gyermeket nevelők ellátásainak érezhető emelése. Ehhez új források kellenek.

3. Egyetértünk a háromféle gyermekellátás összevonásával – azzal, hogy „építőkockákból” állítsák össze a családok sajátos helyzetéhez igazodó „csomagokat”, figyelembe véve a nagycsaládot, fogyatékosságot stb. Ez megszüntetné azt a szegények számára gyakran megalázó, anyagi helyzetüket azonnal megrendítő, ráadásul munkára ellenösztönző gyakorlatot is, aminek következménye a segélyek azonnali elvonása minimális jövedelememelkedésnél. Fontosnak tartjuk viszont, hogy azok a mai természetbeni ellátások, amelyek a segélyhez kapcsolódnak, például az ingyenes vagy kedvezményes iskolai étkezés stb. ezzel ne csorbuljanak.


4. Tudjuk, hogy a szegénység csökkentésének leghatékonyabb eszköze a foglalkoztatás bővítése, a munkanélküliek megfelelő munkához és bérhez juttatása. Üdvözöljük az ilyen irányú lépéseket. Látjuk, hogy történtek erőfeszítések a szegények lakhatása érdekében. Ám mindeddig kimaradt minden segítségből az a 300-400 ezer ember, akik tartósan kiszorultak a munkaerőpiacról, és akiknek ma sincs reményük arra, hogy belátható időn belül munkához vagy ellátáshoz jussanak. Sürgősnek tartjuk, hogy a közösség elismerje és biztosítsa minden tagjának emberi méltóságát és emberhez méltó léthez való jogát.


5. A szegénységben élőket közelről érinti az egészségügy tervezett változtatása. Az eddigi információkból nem világos, hogy hogyan értendő az a gyakran ismételt mondat, mely szerint csak az vehesse igénybe az ellátást, aki fizet. Mit jelent ez a gyerekek és idősek esetében? A MSZEH meggyőződése, hogy bármilyen is az egészségügyi rendszer, a gyermekek teljes ellátása az ’alapcsomag’ része kell, hogy legyen. Az idősek esetében a korábbi járulékbefizetés kell, hogy a biztosítás alapja maradjon. Gondot jelent az előbb említett 300-400 ezer ember, akiknek ma biztosan nincs pénzük járulékfizetésre. A fizetésre képtelenek esetében a biztosítási díjat valamilyen módon a köznek át kell vállalnia. Így is kérdés, hogy hol lesz a határ az alapcsomag, a biztosítási csomag és a fizetésre kötelezett „extra” csomag között. Félő, hogy a versengő magánbiztosítók tevékenységüket nem fogják az „extra” csomagra korlátozni. A szélesedő fizető ellátások ugyanúgy kikezdhetik az egészségügyi ellátás egységét, ahogy ez az iskolák esetében történt, és végül a szegények számára semmi, vagy a rossz emlékű, amerikai típusú szegényellátás marad. Európában az egészségügyi ellátás mindenütt a szolidaritás elvén szerveződik. Arra – a nálunk alkotmányos jogként rögzített – értékre épül, amely szerint mindenkinek hozzá kell jutnia az egészségügyi ellátáshoz. Ezeket az elveket Magyarország sem adhatja föl.

Budapest, 2005. május 11.
 

A Magyar Szegénységellenes Hálózat nevében
a Hálózat Koordinációs Testülete
 

 .

Vissza a kezdőlapra