2005. június 10. péntek 21:44

 

Felhívás

Épül a Szikszói Görögkatolikus Egyházközség új temploma

Bodonyi Csaba munkája

Templomunk a Kárpát-vidéki görögkatolikus templomok hagyományát kívánja felhasználni és átörökíteni. Egyházunk liturgiai előírásaira és hagyományaira épül. A szentély ékessége az ikonosztáz és a baldachinos oltár lesz, a templomhajót pedig a kupolában lévő Pantokrátor Krisztus-ikon koronázza meg. Kb. 200 hívő befogadására készül, mely az előcsarnok, ill. a fedett várakozó tér bekapcsolásával esetenként akár 300 főre is bővíthető.

A templom egyszerre kíván új és hagyományőrző lenni. A föld és ég közötti misztikus kapcsolatot és az anyag szellem felé való törekvését kívánja kifejezni.

****

A Szikszói Görögkatolikus Egyházközség hívei Szikszón és Aszalón laknak.

Az Egyházközség középkori eredetű közösség, de a 20. század első harmadának végén szerveződött újra. A II. Világháború után négy nagyobb hullámban – főként Abaújból, a Cserehát vidékének falvaiból – hívek százai költöztek be Szikszóra, s találtak itt közösségre.

Gyermekeink az iskolai hitoktatás mellett parókiai foglalkozásokra is járnak. Együtt növekednek, kirándulnak, táboroznak, szórakoznak és tanulnak. Több tízen közülük nem csupán rendszeres templomba járók, hanem hétről-hétre szol­gálnak is az oltárnál.

Fiataljaink élő közösséggé váltak. Sok programon vesznek részt, sőt maguknak és a környező közösségeknek is rendeznek ifi hittanos találkozásokat.

A felnőttek barátokat, lelki megerősítést, lelki útbaigazítást kapnak – s egyre bővülő programjaikkal, maguk építik közösségüket.

A templomba rendszeresen járó és az otthonukban legalább havonta meglátogatott idősek és betegek, imádságaikkal rendkívül sokat tesznek a közösségért.

Vannak közösségeink, járunk zarándoklatokra, szervezünk pikniket, sportversenyt, programokat, van hitünk – ezek éltetnek bennünket. Csak a kápolnánkat nőttük ki. Pedig közösségünknek szüksége van az Istennel való kapcsolatra.

Új templomot szeretnénk építeni! Házat Istennek, közösségünknek, s minden nálunk otthonra találó embertársunknak.

A templomépítés tervezett költségvetése:

Építési költség

Fedezet:

   A Görögkatolikus Egyháztól:

   Támogatási ígéret Szikszó Várostól:

   Állami forrásból:

   Saját forrásból és adományokból:

 kb: 62 000 000 Ft

 

15 000 000 Ft

15 000 000 Ft

3 000 000 Ft

29 000 000 Ft

 A  szükséges  anyagi  fedezet előteremtéséhez

kérjük  Önök  támogatását is!

 

Számlaszámunk: OTP Bank

11734190-20002743

 

Adószámunk: 19911221-1-05

 

Egyházközségünket és a templomépítést támogató alapítványunk:

 

Abaúj Kapuja Alapítvány

 

Számlaszámunk: K&H Bank

10402726-27213205

 

Adószámunk: 18446892-1-05

 

Amennyiben adományának 30 %-át

vissza kívánja igényelni az APEH-től, kérjük a csekkre/befizetési bizonylatra írja rá nevét, lakcímét, adószámát.

 

 

Szikszói Görögkatolikus Egyházközség

3800 Szikszó, Katona József u. 11.

46/396-905      30/394-8077

fedorpet@freemail.hu

 .

Vissza a kezdőlapra