2005. április 10. vasárnap 22:19

A Nemzeti Napló köszöntése


A HÍR:

  „December 5-e után kiderült, hogy nem ismerjük egymást. A történelem viharai olyan messze sodortak minket, magyarokat lelkileg és szellemileg, mintha fényévekre élnénk egymástól... Mi dolgunk tehát? Megismerni magunkat, azaz egymást.”– írja Stoffán György főszerkesztő a hamarosan induló hetilap, a Nemzeti Napló ismertetőjében.

Az új lap a teljes kárpát-medencei magyarsághoz szeretne szólni, megismertetni egymás kultúráját. Tudni egymás bajairól, segíteni egymásnak e bajok megoldásában, s együtt örvendeni a sikereknek, a velünk élő nemzetek épülésére, s magunk javára. Egy és összetartozó nemzetté kell válnunk, hogy értékeinkkel gazdagíthassuk a nemzeteket, munkánkkal és tehetségünkkel felépítsünk egy olyan „birodalmat", amely nem politikától és politikusoktól, hanem az emberi kapcsolatoktól és az ekként növekvő gazdaságtól függ. Ezt kívánja szolgálni a Nemzeti Napló, amelyben a szerkesztők szerint mindenre lesz lehetőség, ami kárpát-medencei, békés, politikamentes és magyar.

A KOMMENTÁR:

Nagy igazsága van a fentieknek. Bizony keveset tudunk. magam például a minap, egy Románia felvétele érdekében lobbizó levelező listáról szereztem tudomást az alábbiakról:

Te, kedves olvasó, tudtad, hogy Európa első elektromos közvilágítású városa Magyarországon volt? Büszke vagy erre? Hirdeted? Vagy dühöngsz, hogy mások kisajátítják? Temesvár egyébként mindig toleráns, soknemzetiségű, soknyelvű város volt, az 1884. november 12-én kigyúl villanyfény sikere is talán erre vezethető vissza.   

Surján László

 

vissza Vissza a kezdőlapra