2005. június 16. csütörtök 22:20

 

Június tizenhatodika, ma

 

Volt akkor valami pezsgés a levegőben. Ezt persze félve írom le, hiszen annyira talán még nem tűnt el a múlt az emlékezetekből; és talán, esténként visszagondolva azokra az évekre, bennünk sem íródtak át annyira – mint amennyire ezt szavainkkal igyekszünk megcáfolni. Mert a nyilvánosságnak szánt mondatainkról, bizony, egyre gyakrabban hull le az ékezet… Mert ékes idők voltak azok. Díszesek, szépek. Kezdett vonásaira találni egy arctalan nemzedék, egy jeltelen kor… Nem tudtuk: mi fog születni a mozgalmakból; azt se nagyon, hogy valójában mi is történik. De tudtuk: az, ami addig volt, összedőlőben van. Ez is elég, éreztük.

Jöttek a hírek. Ágazik Monor. Itt Fórum, ott Hálózat alakul. Jönnek a többiek is. Formálódik, strukturálódik a többpártrendszer. És lesz majd egy nap. A Temetés Napja. Készült a kor. A részletek, ma már, elmosódnak. Mert ki hitte volna, akkor, hogy a négy kommunista pártból kizárt politikus egyike ma úgy említődik a közvélekedésben: megmenthette volna a szocialista kormánykoalíciót. Egy olyan koalícióét, amely – lényegében – menthetetlen. De mentegetik.

Nevetséges.

Ki hitte volna, hogy mai elnökük odáig jut; és általa mi, mindannyian, egy olyan korba jutunk, vissza; hogy lekommunistázza a Fidesz vezetőjét. Ott volt vajon azon a Temetésen? Hallotta Orbán Viktor beszédét? Emlékszik-e vajon azokra a kommentárokra, amelyek másnap megjelentek? Horn Gyulától Méray Tiborig… De ne nyúljon idáig az emlékezete: gondoljon csak 2002-es győzelmi menetükre. Amikor a szocialista képviselők Nagy Imre szobrától indultak a Parlamentbe. És egy, az eszmével sohasem szakító Nagy Imre áll ma is piedesztáljukon; amely eszméből ugyanakkor szitokszó is képezhető beszédkészletükben.

Röhejes.

Volt akkor valami pezsgés a levegőben. Emlékezzünk: őket senki sem akarta már. Vagy – nagyon kevesen. Sokféle vita zajlott, a nagykoalíciótól egészen a királyság államformájáig; ne nevessünk: komoly tábora volt ám ennek is; de az, valahogy, fel sem merült, hogy nekik továbbra is közük lehessen az életünkhöz. S ma? Az MDF, SZDSZ, MSZP koalíciója lehet csak képes legyőzni Orbán Viktort, írják a lapok. S az az egy nem kéri ki magának, azonnal, a feltételezést; pedig valaha rendszerváltó pártnak mondhatta magát. Akik ma is az „antalli örökségre” a legbüszkébbek… S amikor a Fidesz elnöke tesz egy politológiai szempontból teljesen korrekt nyilatkozatot – azonnal rárontanak. Hogy lám, ő a többpártrendszer valódi ellensége. Felszalámizta azt. Valójában egypártrendszert akar. Szomorú helyzet ez – nem tagadom rosszkedvemet.

Még nem késő.

Még el lehet gondolkodni a kiindulóponton. Volt egy helyzet, amelyen mindenki változtatni akart. Mindenki… És eltelt tizenhat esztendő. Nézzünk körül – kik azok, akik ma is ugyanazt akarják? S kik azok, akik - ismét beérnék a régi „elosztási” viszonyokkal. Bővítve azt, persze, az újabb forrásokkal. A lényeg: két fontos pontot kell megvizsgálni. Az egyik: vajon melyik polgári párt tudja felmutatni a legnagyobb, legszélesebb társadalmi bázist? És melyek azok, amelyek sorra elherdálták a beléjük vetett bizalmat? Felszalámizták – önmagukat. Azt mondja az egyik MDF képviselő: 1988-ban azért lépett be a Fórumba, hogy segítsen kivívni a többpártrendszert. Ám ennek tartósságát vajon hogyan szolgálta, hogyan óvta az MDF? Emlékezzünk: a Fidesz nem az ő rovásukra találta meg önmaga útját. Kis híján felmorzsolódtak ők is – akkor, amikor a Demokrata Fórum egyértelműen erre a sorsra jutott. Ám, szemben a Fidesszel, ők ezt akkor tették, amikor egy ország, egy haza közösségi erejét kellett volna tudniuk óvni, erősíteni, demonstrálni. Szétmarakodták… Ezt, fájjon bármennyire is, ki kell mondanunk… Mert van egy olyan közös alap, amelyről sohasem szabad letérni. Amelynek minden politikai célt alá kell rendelni. Amelyért képessé kell válni a nemzeti konszenzusra.

Amelyre az MDF, mindeddig, képtelennek bizonyult.

Szólamaikkal szembemenetelve, olykor.

El lehet játszadozni most, sok mindennel. Továbbra is. De mára a helyzet alapvetései teljesen egyértelműek. Az elmaradt rendszerváltás – végrehajtható. Ehhez egy polgári pártfegyelem szükséges. Demokratikus vasakarat. Hogy ne azok kormányozzák tovább az országot, akik negyven év alatt már előidéztek egy államcsődöt. És akik ma is ugyanezt teszik – mert képtelenek másban gondolkodni. Ez a második fontos pont… Látnunk kell: nemzetben, hazában, nem lehet akár csak mellérendelten fogalmazni, cselekedni. Mindennél előbbre valóbb a nemzeti megmaradás stratégiája – s ezt csak polgári értékrenddel lehet megvalósítani. Amelybe akár az a pezsgés is belefér, amely mára – eltűnt. Közönybe fulladt.

Talán ki kellene hantolnunk a hatodik koporsót.

És újratemetni, egy jeltelen parcellába.

Mert nálunk, úgy látszik, jeles napokat csak arctalan nemzedékek, és jeltelen esztendők képesek világra hozni.

Tamási Orosz János      

 .

Vissza a kezdőlapra