2005. június 25. szombat 21:39

 

Szövetség a Szövetségben, vagy szövetség a Szövetséggel?

Együtt, vagy külön utakon? A kérdés, bár szempontunkból akadémikus, mégis izgatja néhány ember fantáziáját. Legfőképp azokét, akik jobban szeretnének egy minden ízében egymással konfrontálódó polgári oldalt látni, önös érdekeik okán, mintsem egy erősödő, sokszínűségében is egységes Szövetséget. Amely szóról, ha akarjuk, azt is mondhatjuk: mi vittük be a Fidesz struktúrájába, afféle szellemi apportként. Hiszen, amikor a Kereszténydemokrata Szövetség helyet kért és kapott önmagának a Fidesz soraiban, akkor az még nem viselte nevében ezt a kifejezést. A természetes kapcsolat, ennél, természetesen, sokkal eredendőbbnek mondható… De hogyan tovább, a „kétpártrendszerben”? Erről (is) kérdeztem Harrach Pétert, az MKDSZ elnökét, a Magyar Országgyűlés alelnökét.

 

- Elsőként, persze, beszéljünk néhány szót arról, ami mostanában a legnagyobb port kavarta. A köztársaság elnökének megválasztása körüli bonyodalmakról Önnek milyen véleménye alakult ki?

- Úgy gondolom, hogy a választás kimenetele, amely, végső soron, egy számunkra örömteli és bizakodásra okot adó eredmény, több dolognak köszönhető. Egyrészt a kormánypártok belső ellentétének; mind a pártokon belüli, mind a koalíción belüli feszültségeknek; másrészt viszont az ellenzék ügyes taktikázásának is. Jó eredmény született. Megfelelő ember került a köztársasági elnöki székbe. Egyértelműen azt lehet mondani, hogy ez a polgári keresztény nemzeti oldalnak egy jelentős győzelme volt.

- Szükség volt-e taktikázásra?

- Szükség volt, természetesen, hiszen, ha a matematika várható eredményeit nézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy volt esélye Szili Katalinnak. De mind a két oldalon akadtak olyan szavazók, akik - az egyik oldal hivatalból és teljes egészében, a másik oldalról kevesen, de reméljük, meggyőződésből - szavaztak Sólyom Lászlóra; és ez, együtt, megtette a megfelelő hatást.

- A választás finisében nagyon gyakran említődött egy olyan tartalmú, kereszténydemokrata politikus által tett, nyilatkozat, amely szerint erről a részről elképzelhető Szili Katalin támogatása.

- Amikor ez a felvetés született, még egészen más volt a helyzet, mint a választás napján. Februárt írtunk – és lényegében csak arról szólt az a sajtóreakció: ki állhat a megkérdezetthez a legközelebb, világnézetének néhány rokonszenves vonása alapján. De biztos vagyok abban, hogy egyetlen kereszténydemokrata képviselőnek sem jutott eszébe, a választás napján, Sólyom Lászlóra nemmel szavazni. Amikor még az MSZP és az SZDSZ vívta a küzdelmét, akkor egy ilyen – megint csak azt mondom – taktikai jellegű megjegyzés a megfelelő időben megfelelő hatást gyakorolhatott. Tehát arról volt szó, hogy ezzel az SZDSZ pozícióját lehetett gyengíteni, ez volt a szándéka is. De nyilvánvaló, hogy itt nem egy MKDSZ vélemény jelent meg, hanem egy ilyen – egyéni - taktikai jellegű megjegyzés. Elég nagy vihart kavart ám, megtette azt a hatást, hogy azt az önbizalmat növelte az MSZP-s Szili-támogatókban, ami a kitartáshoz szükséges…

- Ez a megjegyzés akár azt is sejteti: a kereszténydemokraták és a FIDESZ már tökéletesen egy hullámhosszon dolgoznak, akár taktikai szempontból is…

- Igen. Bár én inkább a kiegészítés kifejezést használnám, hiszen ez nem volt egy előre egyeztetett elem. Egyéni taktikai megnyilvánulás volt, de nem keltett különösebb zavart a FIDESZ és az MKDSZ között. De ez a fajta „kiegészítés” ilyen kérdésekre vonatkozik, persze. A kérdés lényege, ha jól értem, már kiindulópontunkra utal: hogyan tovább? Természetesen – együtt. A FIDESZ-nek, azon belül is kifejezetten a Szövetségnek, szüksége van az MKDSZ-re, mint azokra az emberekre, képviselőkre, politikusokra, akik képesek olyan nyelven beszélni, amelyen meg lehet szólítani egy markáns választói réteget. Azt a réteget, akik - gyakorlatilag hívő emberként - az életükben meghatározó szempontnak tartják a keresztény értékrendet. És úgy rendezik be az életüket, és úgy döntenek politikai cselekvéseikben is, hogy azok ennek megfelelőek legyenek. Az MKDSZ így a FIDESZ jelenlegi, talán legstabilabb választói rétegét erősíti meg.

- Mégis megkérdezhetjük, hogy szüksége van-e még a FIDESZ-nek, de akár Orbán Viktornak, egy markánsabb kereszténydemokrata ágra? Hiszen a tények azt mutatják: a polgári oldal szavazói már rég nem foglalkoznak az egykori „hezitáló”, a kereszténydemokráciát meg nem egészében vállaló Orbán Viktorral. Ha úgy tetszik: a legszigorúbbak is „megbocsátottak” neki, hiszen ma már egyértelműen a kereszténydemokrata értékeket valló és közvetítő politikust láthatnak, hallhatnak.

- Ez így van, de ez nem csupán egy őt jellemző folyamat. A FIDESZ irányvonaláról is elmondható mindez; azt hiszem, ezt a kérdést sem árt tisztáznunk; tehát a FIDESZ megindult egy Kereszténydemokrata Párttá, néppárttá szerveződés irányába. Vagy úgy fejezhetném ki talán, pontosabban, hogy olyan néppártról van szó, amely a kereszténydemokrata alapelvek szerint működik. Ha megnézzük a FIDESZ alapítólevelét; szövetséggé alakulásakor, 2003-ban tett nyilatkozatát; akkor azt látjuk, hogy az egy olyan, egyértelműen kereszténydemokrata „charta”, amelynél jobbat talán mi sem tudtunk volna írni. És amely alapítólevél alkalmas arra, hogy a szövetség egészének irányvonalát meghatározza. Ezek után a kérdés úgy merülhet fel, hogy vajon a szövetségnek, miután kereszténydemokrata irányba mozdult, szüksége van-e egy olyan szervezetre, mint az MKDSZ? Nos: azért van rá szüksége, mert mi a gyökereinkben, a neveltetésünknél fogva, a barankovicsi hagyományainkból táplálkozva, egy hagyományos magyar kereszténydemokrata mozgalmat képviselünk. Amely különbözik a nyugat-európaitól. Talán az egyházi kötődéseinek erőssége miatt más, mint a CDU, vagy akár az orosz kereszténydemokraták. Ez a fajta szükség, ez a fajta igény a FIDESZ részéről továbbra is megvan, de az együttműködés követelménye részünkről is fennáll. Hiszen az MKDSZ a közelmúlt történelmi eseményei miatt egy olyan szervezet, amely a FIDESZ-nél kapott politikai menedéket, és ennek a szövetségnek a keretein belül fejti ki a tevékenységét. Azt is mondhatnám, hogy mi egy olyan gyorsvonathoz kapcsoltuk a kocsinkat, amely a politikai cselekvés egyik követelményét valósítja meg: ez pedig a hatékonyság. A másik követelmény a hitelesség, amellyel ők - mindenki előtt nyilvánvalóan – rendelkeznek.

- A szövetségen belül eddig az MKDSZ-ről beszéltünk, természetes módon; viszont már jelen van a KDNP is. Újra. Lesz-e a kettőből ismét egy párt, tehát az MKDSZ és a KDNP visszatalálnak-e egymáshoz, és egy szervezetként erősítik a szövetséget, vagy külön-külön részeként erősítik a nagy egészet?

- Én még egy kérdést hozzátennék: hogy valóban önálló politikai szervezet-e a KDNP, vagy pedig a köztudatban már egy képet alkotva jelenünk meg… Nos: egységes kereszténydemokrata mozgalmat valósítunk meg – két lábon állva. Pillanatnyilag több előnye van a két szervezetben való működésnek, mint hátránya. Csak egy példát mondok: a FIDESZ átszervezte a struktúrát, és ezen belül a választókerületek nagy hangsúlyt kaptak. A választókerületi tanácsokban minden társszervezet, tehát az MKDSZ is, és a KDNP is, delegál embereket; tehát megkettőzhetjük a jelenlétünket egy döntéshozó szervezetben. Vagy például a szövetségi tanácsban, amely a szövetséges szervezeteket képviseli inkább, tehát ott van a Fidelitas, ott van a most az MDF-ből kivált Nemzeti Fórum, ott vannak a kisgazdák, tehát egy viszonylag széles körű szövetségi csapat, amelyben mind a KDNP, mind az MKDSZ képviselve van. Pillanatnyilag két szervezettel tudunk jelen lenni, s ez gyakorlati haszonnal jár. Van egy árnyalatnyi különbség a kettő között: mi a szövetségi rendszeren belül, a KDNP pedig ahhoz szorosan kapcsolódva működik. Ma még nincsenek meg a KDNP pártszerű működésének a feltételei, tehát kénytelen a létezését ő is a FIDESZ-hez kapcsolódva megvalósítani.

- Kiemelnék néhány szót: pillanatnyilag, kénytelen, ma még. Ezt a közeledés állomásainak épp úgy lehet értelmezni, mint a távolodásénak. Az utóbbi azért nem igazán lenne szerencsés…

- Úgy gondolom, az egy nagy kérdés, hogy meddig kell eljutni a nyilvánosság körében. Hiszen a néppártnak, a szövetségnek, az egyik alapvető feladata, hogy lefedje a teljes – elsődlegesen a vele szimpatizáns - választói kört. De, természetesen, az ennél átfogóbb társadalmi struktúrák felé is közvetítenünk kell értékrendünket. Nos, e tevékenységen belül a kereszténydemokratáknak a maguk csapatát, csapatait, kell úgy irányítani, hogy egy pillanatra sem merülhet fel annak kérdése: megbontjuk a szövetség egységét. De a FIDESZ működik olyan jól, hogy figyelembe veszi a partnerek szempontjait, ugyanakkor képesek vagyunk ebben az együttműködésben érvényesíteni az – elsősorban elvi, és elvekben radikális – „alanyi” szempontjainkat. Tehát a FIDESZ képes úgy politizálni, hogy teret ad, és engedi érvényesülni a partnerek szempontjait. Ez az MKDSZ-nek megfelelő, tehát nem hiszem, hogy indokolt lenne egy nagyobb fajta pártönállóság. Bár mindig van egy ilyen törekvés a KDNP tagjaiban, de be kell látniuk: sokkal kevésbé lenne hatékony a kereszténydemokraták társadalmi jelenléte, ha egy gyenge, és megosztottságot sugárzó pártban tevékenykednének. Mint így.

- Tehát azt elég hangsúlyosan kell közvetíteni, hogy nem kell az MDF példáját követni…

- Nem csak az MDF-ét nem… Ha megnézzük, hogy a rendszerváltás kezdete óta a konzervatív pártok, különösen a történelmi pártok élete hogyan alakult, tanulságos képet látunk. Ismerjük a KDNP kálváriáját, a kisgazdapártét, s most az MDF is szép lassan, talán végképp, szétmorzsolódott; ugyanakkor azt az eszmeiséget, amelyet képviseltek, nem szabad elveszítenünk. Ezért örülök én annak, hogy a képviseletünk, tehát a kereszténydemokraták képviselete, a FIDESZ-en belül erősödik. Az új választókerületi elnökök között is egyre több kereszténydemokrata van. De emeljük akár európai horizontra együttműködésünk kérdéseit. Az Unió belső életében gyakran felbukkant egy nagyon erős liberális „nyomulás”, amely személyi kérdésekben - a szavaikban hirdetett toleranciával ellentétben - nehezen viseli el a másképpen gondolkodókat. Gondoljunk Buttiglione támadására, az alkotmány preambulumára. Ez a törekvés az alapvető értékekkel szemben, de a szabadság nevében, próbál olyan elgondolásokat megvalósítani, amelyek, kereszténydemokrata szempontból különösen, elfogadhatatlanok. Ilyen az eutanázia kérdése például, ez az élet tiszteletét sérti. Az egyneműek kapcsolatának házassága megint csak arra lesz jó, hogy a házasságot egy más színtérre helyezze; tehát bizonyos tradicionális értékek elleni törekvést valósít meg. Nos, ez jelenik meg a liberális Európában, s itthon, s én úgy gondolom, hogy a kereszténydemokratáknak az a dolguk, hogy védelmezzék értékeiket. Kapcsolódva azokhoz az intézményekhez, az egyházakhoz, akiknek a lejáratása érdekében egyébként ugyanazok a liberális erők szintén sokat tesznek. Hiszen ők a legkövetkezetesebb védelmezői azon értékeknek, amelyeket támad mindennemű liberális felfogás. Nos, ez is a kereszténydemokrácia feladata: a keresztény értékrend radikális képviselete. A FIDESZ-en belül is ez a feladatunk, ennek az a bizonyítéka, hogy többször is, a szabadságunkat érvényesítve, másképp szavaztunk, mint a frakció többsége. Így volt ez az Európai Unió alkotmányának ratifikációs kérdésében is, így a külföldi katonai jelenléttel kapcsolatban. Más állásfoglalásunk volt, mint amely a frakció egészében megjelent.

- Vizsgáljuk meg, az elmondottak tükrében is, Orbán Viktor kijelentését a kétpártrendszer „célszerűbb-ségéről”. A győzelem szempontjából tulajdonképpen pragmatikus és egyértelmű vélekedés. Mert, ugye, győzni kell, mindenképen, a választásokon.

- Győzni kell… S elsősorban a hatékonyság szempontjai fontosak. Azt szoktam mondani, hogy nem 2005-öt, hanem Werber után 3-at írunk, mert megváltozott a politika világa. A mozgósítási képesség a döntő, és nem a pártprogram. S ha mi komolyan vesszük, hogy egy profi, jól szervezett szövetség részeként kell működnünk, akkor lehet esélyünk a győzelemre. Akkor a kérdés máris eldőlt… De nemcsak a mozgósítási képesség, tehát a profi működés a fontos, hanem egy néppárti együttműködés. Amely, sokszínűségével, a teljes választói kört képes lefedni. Amely legfeljebb taktikai okokból működhet együtt egy olyan „söprögető” szervezettel, amely összeszedi az elhullott, általa esetleg meg nem szerezhető mandátumokat. Lett volna lehetőség – most egy példát mondok – az MDF részéről az együttműködésre. Ha a FIDESZ nyitottságát az MDF elfogadja, és pedig azokon a területeken, ahol az MDF talán jobban képes a választói réteget megszólítani. Gondolok itt az idősebbekre; egy nagyon érdekes felmérés került a kezembe ugyanis. A legidősebbek között az MDF támogatottsága viszonylag nagy, ott a FIDESZ kevésbé tud szavazókat gyűjteni. Érdekes, hogy például az özvegyek körében még erősebb. Lehet, hogy egy olyan közös kampányt kellett volna szervezni, amelynek során erre a területre az MDF „hajt rá”, a FIDESZ pedig megőrzi a hagyományos szavazóbázisát.  Persze, ha egy partner nem hajlandó együttműködni, akkor nincs más választás: a szövetségen belüli erőknek kell ezt megvalósítani.

- Hogy nem hajlandó együttműködni, az talán enyhe kifejezés… Az elnökválasztás után egyes MDF-képviselők egyenesen arról beszéltek: a Fidesz magatartása számukra azt jelenti, hogy nem is volt nálunk rendszerváltás… Lehet-e velük a jövőben bármilyen együttműködés?

- Úgy gondolom, hogy maga az MDF tagságának szellemisége sok értéket, és értékes embert rejt. Viszont a politikai irányvonalat az a néhány ember jeleníti meg, aki az élen van.  Sajnos, az ő sértettségük, önálló politikai ambícióik arra késztetik őket, hogy szembe szálljanak a FIDESZ-szel, reménykedve abban, hogy ezzel szavazatokat tudnak gyűjteni. Azt hiszem, hogy nagyon sokat ártanak a polgári keresztény nemzeti oldal egészének, és veszélyeztetik – ha nem is jelentős mértékben – a kormányváltás eredményességét. A kétpártrendszerről pedig még annyit hadd mondjak, hogy a másik oldalon is a kiesés szélén áll az a kis párt, amelyik sokkal markánsabb, és egyértelműbb irányvonalat képvisel, mint az MDF ezen az oldalon. Hiszen az MDF semmi olyan különlegeset nem tud felmutatni, amit meg tud tenni egy, már-már anarchista párt, a másik oldalon. Hiszen az a szélsőséges liberalizmus, amelyről fentebb már szóltam, s amit az SZDSZ képvisel, a társadalmi devianciák felől próbálja a szavazatait megszerezni - ez, ha nem is szimpatikus, de valóban egy markáns irányvonal. De még ott is úgy tűnik, hogy a nagyobbik párt az oldal egészét próbálja lefedni. A FIDESZ esetében ez nyilvánvaló, és ahogy elmondtam: a társszervezetek, a tagozatok sokszínűségéből áll össze egy teljesebb kép. Ilyen értelemben a kétpártrendszer nem azt jelenti, hogy két egyszínű és egymáshoz közeledő szervezet – mint ahogy vádolják sokszor ezt a két oldalt – működik. Hanem az egyik oldalon szövetséggé formálódott egy olyan erő, amely megőrizte önmagában azokat a színeket, amelyek egyébként megvoltak addig a kereszténydemokrata, kisgazda vonulatokban. A Fidesz az értékek sokszínűségével képes egy erős, egységes, professzionálisan működő pártként élni, és hatékonyan cselekedni.

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra