2005. április 18. hétfő 22:37

 

Fekete füstön nem tör át a fehér

 

Órák, vagy talán napok kérdése, és – a konklávé ígérete szerint - felszáll a fehér füst a Vatikánban. De hová ez a sietség, kérdem szomorúan. Amíg a világ fekete füsttel takaródzik, és abban szemlátomást jól is érzi magát – kell-e néki a szeretet koldusa, a szeretet zarándoka, a szeretet igazsága? Szmogként terül ránk az etika és a morál semmibe vétele, az embert ösztönlénnyé lefokozó szórakoztatóipari szenny, a lélek eltaszítása. Szelídebben, szól rám most egy hang – de hát szelíd vagyok én, Uram. Igazat szólok, immáron indulat és harag nélkül, mert oly hiábavaló volt ezt korábban nagy-nagy szenvedélyekkel világ arcába kiáltani, oly sok jónak.

Elhulltanak… Bezárkóztak.

A világ most azt sugallja: reformokat szorgalmazó pápát kell választania a római egyháznak. Meg is határozzák e reformok irányát; lényegében azon álláspontok enyhítését sürgetik, amit oly sokszor hoztak fel vádpontként II. János Pál ellen. Cölibátus, abortusz és eutanázia, homoszexualitás, klónozás. Légy megengedőbb irányunkba, hirdetik a felsorolt cselekvésekben hívők, és akkor felétek fordítjuk maradék hitünket.

Miért?

És – marad-e elegendő?

A cölibátus nem okozója a homoszexualitásnak, sem a pedofíliának. Az akaratban gyöngébbeket talán jobban próbára teszi, s talán végül elbuknak ők, de világi személyként, elbújván a civil társadalomban, élve annak látszólag hasznos tagjaként, talán másképpen élnék meg hajlamaikat? Maradjunk pusztán a cölibátusnál. Különböző vallási felekezetek léteznek – az egyik cölibátust hirdet, a másik nem. Isten, ha hiszünk benne, és nem általa építjük földi egzisztenciánkat, mindenünnen a helyes útra vezet. A kérdés csak az: nézz magadba, mielőtt döntenél, s válaszolj – részben, vagy egészben tudod-e életed neki szentelni? Ha őszintén felelsz, a rész akár teljesebbé válhat, mint sokak teljességként vállalt részessége – ez így igaz. De ha már választottál – miért akarod eltávolítani azt, aminek tudatában voltál?

Mint amikor valaki, friss jogosítvánnyal a kezében, beül az autóba, és behajt, rossz irányból, az egyirányú utcába. Mondván, hogy a vizsgán átmentem, tudtam a megkövetelt válasz, de az igazából nem helyes, mert sérti egyéni szabadságjogaimat. Nekem ebben az utcában van dolgom – miért kerülném meg a fél várost azért, hogy elérjem a célt? Miért ne lopnék, ha pénzre van szükségem? Vannak törvények, amelyeket elfogadunk, bár olykor kiügyeskedjük megszegésüket. És másoknak is vannak törvényeik – ha nem tetszenek, nem kell közösségükbe tartoznunk. Egyes vádak tovább mennek: a cölibátus, szerintük, szexuális agressziót szül. El kell törölni, hogy kevesebb legyen ennek veszélye.

Vajon komolyan hisz ebben az, aki ezt állítja?

Mert akkor – ilyen alapon – a társadalom egészében jelen lévő szexuális agresszió egészét is sokkal enyhébben kell tolerálnunk. Nem? Mérlegelve, hogy a szexuális erőszakot elkövető talán egyfajta pszichikai cölibátusban él – nehezen tud kapcsolatot teremteni, tele van gátlásokkal, nem tudja megfelelően kifejezni az érzelmeit. Ezért lecsap a nála gyengébbre, és azt teste eszközévé teszi.

S hogy a cölibátus melegágya a homoszexualitásnak, és a pedofíliának?

A sajtó erre kapható részét olvasva azt hinnénk, hogy ez így igaz. Mert sokkal bővebben és részletesebben taglalják azt, ha ez valamely katolikus intézmény falain belül fordul elő, mint azt, ha ugyanez a nyílt társadalom valamely szegmensében. Ha egy diákjával viszonyt létesítő pedagógus bukik meg, vagy egy családon belül történik hasonló eset – a történetek kilencven százaléka legfeljebb egy hírt, vagy még egyet sem ér a lapoknak. Ám ha egy pappal fordul elő, a világ bármely pontján, a sajtó hónapokig taglalja, kimondva-kimondatlanul kétségbe vonva egymilliárdnál is több hívő józanságát, értelmi képességeit: hát ezeknek hisztek ti? Ezeknek gyóntok?

Ennek gyűrűjét csókolgatjátok…?

De, különös módon – az előbbi példánál maradva – ugyanez a sajtó nem tör ugyanígy pálcát a rajtakapott tanár kapcsán az adott iskola teljes tanári karán, még kevésbé a pedagógus társadalom egésze fölött. Hogy hát – ezekre bízzátok ti gyermekeiteket?

Vajon miért nem?

Napok kérdése, és felszáll a füst. Fekete lesz, vagy fehér? Még nem lehet tudni. És nem is érdekes – mindaddig, amíg a világot nem kezdik el zavarni önnön fekete füstfellegei. Szeretet nélkül hiába alkottok törvényeket a terroristák és a háborús bűnösök ellen, mondom nektek. Mert előbb a szegénység ellen tegyetek valami kézzelfoghatót, hogy kimondhassátok: nem mond igazat az a terrorista, aki cselekedeteit a globalizmus elleni harccal, a kizsákmányoló nagytőke elleni küzdelemmel igazolja. És hiába tartotok háborús bűnösök elleni pereket Nürnbergtől Hágáig – ha a háborúra uszítók eszköztárából nem tudjátok kellő határozottsággal kiütni a nemzeti kisebbségek félelmeinek gerjesztését. Ne féljetek, mondom én is, a szeretettől.

Annak szelíd haragjától.

Mert azt kell éreznetek, ha szívetekben otthonra lel a másik ember szeretete, amikor azt látjátok, hogy azt az embert elbutítják szennyel és hazugságokkal. Láss, ne csak nézz - de az információ-kereskedelem mértékegysége a nézettségi index, és nem a látás megmérettetése. Nyissátok meg szíveteket – de óvakodjatok az annak kamráit értéktelen kacatokkal telepakoló kufároktól. A szív a türelmesen haragvó szeretet szabadságának otthona, és nem a szertelen szabadosságok spájza.

Ne féljetek, ismétlem az Ő szavait, talán a kelleténél elfogódottabban. Mert az imént követtem végig, ismét, földi útjának fontos stációit. Egy dicséretes gyorsasággal megjelent DVD-film segítségével – A szeretet zarándoka – amelyet a Vatikán Tv archívumából (1978 – 2005 közötti filmrészletekből) állítottak össze. A dokumentumfilm 90 percben mutatja be II. János Pál pápa rendkívüli pályafutását négy különálló részben: szolidaritás, béke, gyermekek, párbeszéd.

II. János Pál soha nem szűnő figyelmet és támogatást szentelt a szegényeknek, a társadalom kitaszítottjainak, a börtönben raboskodóknak. A pápa csaknem három évtizedes munkásságát a béke iránti teljes elkötelezettség jellemezte. Minden erejével a béke megteremtése, megőrzése, védelme érdekében küzdött, akár a világ vezető államfői keresték fel otthonában, a Vatikánban, akár maga tett látogatást a nagyvilágban. II. János Pál számára az ifjak a jövő értékes letéteményesei. Amikor gyermekkel találkozott - akár kis csoportokban, akár nagy összejöveteleken - irántuk való rajongása megmutatkozott szavaiban, tekintetében, mozdulataiban. Állhatatosan és lelkesen érdeklődött a gyermekek igényei, szükségletei, vágyai felől. 1987-ben, Buenos Airesben arra hívta fel a katonai diktatúrából ébredő Argentínát, hogy az ifjak révén álljon talpra újra. A film emlékezés és egyben tisztelgés a 2005. április 2-án elhunyt pápa emléke előtt.

Így ajánlják a filmet annak szerkesztői.

De elég annyit mondani: ne féljetek.

És ne arra a füstre, annak a füstnek színére várjatok – hiszen, még, el is mosódik előttetek…

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra