2005. május 08. vasárnap 00:46

 

Második református Zenei Fesztivál, az ökumenikus gondolatok jegyében –

2005. Június 10-11-12.

Az előzmények…
 

Gyülekezeti közösségeink nem nagyon jól éneklik a zsoltárokat és énekeket, ezért elhatároztuk, hogy professzionális(abb) módon megörökítjük azokat a jelen- és az utókor számára – mondják a szervezők. 2002-ben meghívtuk az ország legjobb református kórusait és Pálúr Jánost, hogy a kiválasztott énekekből a 220 fős kórus orgonakísérettel adjon egy emlékezetes hangversenyt, melyet rögzítettünk és kiadtuk a Református Énekek a Zeneakadémián CD/MC sorozat első részét. 2003-ban folytattuk a hagyományt, és az újabb koncerten már határon túli kórusok is részt vettek. A hangverseny már a második alkalomra a koncertlátogató közönség várva-várt eseménye lett és megjelent a második Református Énekek album 2004-ben elérkezett az idő, hogy ökumenikus gondolataink jegyében, társegyházak képviselőit is invitálva három napos Református Zenei Fesztivált szervezzünk, a napközbeni programokat kivigyük utcai helyszínre (Ráday utca - "Kultucca"), az estieket pedig egy református templomban és a Zeneakadémián tartsuk. A fesztivál után megjelent a Református Énekek harmadik albuma. Ennek a fesztiválnak sikeréből és hiányosságaiból okulva, egyenes folytatásként szervezzük most hasonló struktúra, helyszínek és gondolatiság szerint a II. Református Zenei Fesztivált.

2005. június 10-11-12. között - II. Református Zenei Fesztivál

1. Programok napközben – Ráday utca
 

Napközben (11-18 óra között) a programokat a Ráday utca Református Teológia előtti szakaszán sátrak állításával, társegyházak és társintézmények, újságszerkesztőségek, könyvkiadók, hagyományőrzők, népművészek jelenlétével és egy színpad óránként változó programjával tesszük változatossá. Református és társegyházi zenei előadók, kórusok, népénekesek, folk-zenekarok, világzene és jazz együttesek valamint rézfúvósok váltják egymást: Nagyvárad téri Ref. Kórus, Julianna Ref. Általános Iskola Gyermekkórusa, Szigetmonostori Ref. Kórus, Lónyay utcai Ref. Gimnázium kórusa, Baptista Harangegyüttes, Makám + Bognár Szilvia, Bástya Citerazenekar (Felvidék), Máté Sándor tárogatóművész (Erdély), Farkas Zsolt + Várnagy Andrea, Talitha Kumi, Nagy János Quartet, Berkesi Alex, Kollár Attila & Musical Witchcraft (Solaris-fuvolista), Cantoraes Ecclesiae (rézfúvósok), Corpus Harsona Q., Bellon Rézfúvós Quintet (Kovács Tamás), TeTraVERSI fuvolanégyes, Villő Énekegyüttes, Kobzos Kiss Tamás, Kalamajka egy., Demeter Erika (Sepsiszentgyörgy) + Ökrös egy., Zurgó egy., Kálmán Attila (Vajdaság). A fesztivál Ráday utcában szervezett eseményei bekerültek a Ráday Utcai Kulturális Programok sorába. ("Kultucca")

2005-ben meghívjuk a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának valamennyi Tagegyházát és a megfigyelői státusszal rendelkezőket: vegyenek részt a II. Református Zenei Fesztiválon és vegyék igénybe bemutatkozásukhoz a Ráday utcában felállított sátrakat. Jöjjenek a testvéregyházak, alapítványok, intézmények, egyesületek, szeretetszolgálatok, keresztyén társaságok, szövetségek, hogy együtt legyünk mindannyian, akik hisszük az Igét és bizodalmunkat egy jobb jövőbe vetettük. Ismerjük meg egymás kultúráját, zenéjét, irodalmát, viseletét, szokásait, hogy ezen keresztül megismerhessük embertársainkat és áldozatos szolgálatukat. Általánosságban igaz az, hogy azok az egymás mellett vagy akár egymástól távol élő (nép)csoportok, amelyek tisztelik a másik kultúráját, egymással békében, szeretetben élnek. Erősítsük együttlétünkkel ezt a gyakorlatban is. Nyissuk ki szívünket és a kulturális fesztivált minden érdeklődő előtt. Mutassunk meg minél többet magunkból és az egyházak mindennapi életéből.

A Református Hittudományi Kar aulájában tervezzük egy olyan ökumenikus kiállítás megvalósítását, ahol a különböző egyházak viseletét, szertartási eszköztárát bemutatjuk: palástot, liturgikus öltözetet, föveget, Bibliákat, énekeskönyveket, liturgikus tárgyakat, stb. Továbbá egy rövid leírás az adott egyház viseletéről, szertartásairól, azok kialakulásáról, történetéről, az egyház mai helyzetéről is kiállításra kerül. (Ez a kiállítás akár egy később létrehozandó Ökumenikus Egyházi Múzeum alapja is lehetne.) A templomba járók is elsősorban saját egyházuk viseletét és szertartásait ismerik. Jó alkalom ez arra, hogy e kiállítás keretében, ismeretterjesztő módszerrel és eszközzel juttassuk el mindenkihez az információt


2. Programok este

Az egész napos programokat mind a három este nagy koncert zárja. - Június 10. - Szilágyi Dezső Téri Református Templom - este 7:30 órakor Bolyki Brothers, Vujicsics egy. - Június 11. - Zeneakadémia Nagyterem - este 7:30 órakor Kálmán Attila /cselló - Vajdaság/, Vedres Csaba /ex-After Crying/ + Kairosz Q. és After Crying kamara-szimfonikus koncert - Június 12.. - Zeneakadémia Nagyterem - hanglemezfelvétel - este 7:30 órakor 250 fős Református Kórus + Fassang László – orgona (Debreceni Kántus, Palló Imre Énekkar, Psalterium Hungaricum Kórus, Julianna Református Általános Iskola Gyermekkórusa, Pécsi Református Kollégium Vegyeskara, Pápai Református Teológia Kórusa, Gödöllői Református Líceum Gimnáziumának Kamarakórusa, Fiatal Reformátusok Szövetségének Kórusa (Felvidék) Szólisták: Berkesi Boglárka és Basky István.) Ezen a vasárnapi koncerten a kórusok előadásában ősbemutatóként elhangzik két kórusmű is Draskóczy Lászlótól!! (A vasárnap fellépő előadók listája végleges.) A fesztivál valamennyi programját a tavalyihoz hasonlóan több kamerával, professzionális módon rögzítjük, hogy a televíziók számára használható film készüljön a rendezvényről.
A Református Zenei Fesztivál védnökei: Dr. Bölcskei Gusztáv Püspök Úr, Dr Szabó István Püspök Úr és Dr. Gegesy Ferenc Polgármester Úr. A fesztivál ideje alatt a Biblia Múzeum és a Ráday Könyvtár ingyenesen látogatható. A Református Teológia előcsarnokában képzőművészeti kiállítás látható. A Ráday Könyvesház klubjában kamara előadásokat, irodalmi és versmondó programokat illetve beszélgetéseket tartunk. Képzőművészeti kiállítás nyílik erre az alkalomra a Plein Art Galériában.
 

 

 .

Vissza a kezdőlapra