2005. május 06. péntek 22:58

 

Szekeres lehazaárulózta Szilit és Tóthot…?

 

Egyre nehezebb szó nélkül elmenni a tudatos provokációk mellett, és egyre nehezebb azokra szavakat találni… Higgadtan, okosan, a másik felet velünk egyenértékű embertársunknak tekintve, például akkor, amikor az hazaárulózik. Ahogyan Szekeres Imre tette azt, az egyik péntek reggeli televíziós műsorban. Definiálva is a kérdezők által erősnek vélelmezett megfogalmazását. Miután először arról beszélt, hogy az MSZP nem kíván részt venni a választási kampány „sárdobálásában”, közölte, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság szombati tisztújító közgyűlésén - a triatlon sportág elnökeként - nem fog Schmitt Pál mandátumának megújítására szavazni. „Mert a MOB jelenlegi elnöke a Fidesz alelnökeként március 15-én elmondott beszédében az árulás felemlegetésével megosztotta az országot, és ez elfogadhatatlan”.
Két egymásnak ellentmondó állítás, még a part menti vizeken…
Mert ha nem kíván gyalázkodni, akkor nem kellene újólag is olyan témát felmelegítenie, amelyről éppen eleget beszéltünk. De mindmáig nem eleget – és nem elég nyomatékkal. Mert, ha már erről van szó, Schmitt Pál mindössze egyértelműen megfogalmazta: mit gondol azokról, akik az anyanyelvünk közösségébe, de nem a jelenlegi magyar határokon belüli területre tartozó embereket másodrendűként kezeli. Szépen körülírva nagyjából erről volt és van szó – s arról, hogy ez a magatartás milyen konkrét károkat okozott nemzeti identitásunkban, máig sem beszél senki, őszintén.
Egy nagy kuss van, kérem tisztelettel…
Ahogyan azt sem kommentálta a Szekeresnek smakkoló sajtó, hogy Moldávia egy nyikk nélkül törvénybe iktatta a kettős állampolgárság intézményét. Pedig Románia – amelyen keresztül ők egy uniós hídban gondolkodnak – még csak a csatlakozás előkészítési fázisában tart. És különösebb vélemény-nyilvánítások nélkül csengett le Eörsi képviselő kolozsvári próbálkozása (bár az elszántabbja azért bepróbálkozott egy kis antiszemitázással, amit azért ne felejtsünk el nekik…), valamint nem túlozták el a kisebbségi magyarok vezetői által azóta tett kijelentések korrekt ismertetését sem. Hallgatnak – ahogyan Gyurcsány is hallgat a sürgősen meghozandó törvényekről, amelyekre ígéretet tett, ellenkampánya ellensúlyozásaképpen…
Nem Schmitt Pál osztotta meg az országot – tegyük egyértelművé, higgadtan, nyugodtan, visszafogottan. Hanem a kokárdaviselőket lefasisztázó, majd azt utólag letagadó politikusok és publicisták; a polgári köröket gyülevész hordaként aposztrofáló humoristák és egyéb megmondó emberek; a nem posztkádári mentalitást képviselő, azt nosztalgiával dicsérő, tehát ma is – vagy ma végre – másként gondolkodó állampolgárok kirekesztői. Akik – álszenten – azt hangoztatják: a vélemény szabad, ám hozzáteszik, hogy „de igazunk, és helyünk a nap alatt” csak nekünk lehet… A valódi ország-megosztók mindig is ők voltak.
Mi, persze, tudjuk ezt – kár is lenne erre ismét szót vesztegetni.
De az a baj, hogy Szekeres Imre hazaárulózott – és pontosan definiálta is azt, hogy miért gondolja igaznak állítását. Mert „ha valaki tudván-tudja, hogy amit mond, még egyszer hangsúlyozom, tudván-tudja, pontosan tudja, hogy törvényes volt az eljárás, és politikai okokból, nyilvánosság előtt egy olyan helyzetet teremt, amely lejáratja az intézményeket, és ha ezek az intézmények egyébként az ország biztonságát, még egyszer mondom, az ország biztonságát érintik, akkor ez hazaárulás" - fejtette ki álláspontját a szocialista politikus.
Mondta ezt annak kapcsán, hogy a polgári párt képviselői által a Kulcsár-féle lehallgatási jegyzőkönyvek megsemmisítésének ügyében tett nyilatkozatok, azok „hozzáállása” - „hazaárulás”.
Na már most: induljunk ki abból, hogy Szekeres Imrének igaza van. Ebben is, és Schmitt elítélésében is. Az utóbbi esetben emlékeztetnék: van a szocialista pártnak egy tagozata, amely elítélte a kormányfő ellenkampányát, s annak adott hangot, hogy inkább támogatni kellene a kettős állampolgárság intézményét. Nos, ők, miután ezzel nyilvánosan kétségbe vonták a kormányfő vélemény-nyilvánításának korrektségét – lényegében lejáratták őt. Ország s világ előtt. Hazaárulók tehát. Ahogyan Szili Katalin is, hiszen előbb csak lelkiismereti kérdést emlegetve fogalmazott meg egy óvatos ellenvetést, majd – utóbb – Kassán már egyenesen kijelentette, hogy én nem nemmel szavaztam. A Szekeres-axiómát alkalmazva minimum ország-megosztó, de a hazaárulás „lex Szekeres”-e sem áll távol magatartásának minősítésétől.
Ahogyan az unalomig túlbeszélt Keller közpénzügyi államtitkár puszta hatalmi funkcionálása is kimerítette a lex Szekerest. Hiszen szinte nem volt olyan minisztérium, olyan volt minisztere a polgári kormánynak, amit, s akit ne rágalmazott, ne sározott volna meg s be – alaptalanul. Ez utóbbi lényegében mindegy is – hiszen pusztán a vizsgálódások tartalma, azok intézményeket lejárató „tónusa” – hazaárulás.
Ezt nem én mondom, hanem a Szekeres.
Ami pedig a konkrét ügyet illeti: talán valóban megfelelt az eljárásjogi szabályoknak. De akkor valami erősen hibádzik a szabályok körül – és egy korrekt politikai felügyeletet tanúsító személy lelkiismeretét azért ez is meglegyinthetné, egy kicsit. Mert ki tudja – minden vád megfogalmazása, sejtetése nélkül kérdezem – azt, hogy a korábbi iratáttekintés tökéletes volt-e? Számtalan esetben fordult már elő olyan, hogy egy „friss szem”, egy másik nyomozó olyan adatokra, összefüggésekre bukkan a már lezárt dossziékban, amelyek alapján megold egy megoldhatatlannak hitt ügyet. Mert észrevesz egy olyan félmondatot, amely fölött – abszolút megérthető módon – a forró nyom után kutató, a történések jelen idejűségének nyomása alatt dolgozó nyomozó tekintete átszaladt… Sok ügy kapcsán – például a Fenyő-gyilkosság – ismertté vált, hogy a rendőrségen egy nyomozócsoport külön foglalkozik a már lezárt aktákkal. Vajon minden esetben szelektált, részben megsemmisített, egyszóval csonka nyomozati anyagból dolgoznak? Mert akkor bizony – nincsenek könnyű helyzetben.
Beszéljünk – higgadtan.
A Kulcsár-ügy ügyészi és rendőri vizsgálata még messze nem zárult le. Nem történt vádemelés, nincs az ügy bírósági szakaszban. Még bármi fontossá válhat – abból, ami már a nyomozás iratanyagát képezi, és abból, ami, esetleg, azt képezhetné. Ha valahol, valakik, épp most nem selejteznék le; vagy már leselejtezték; mert valamilyen huszadrangúként álcázott cég két-három éves iratanyaga volt. A lényeg: egy tizenvalahány milliárdos sikkasztás gyanújának esetében (s talán korrekten fogalmaztam) minden érintett fél számára az a legfontosabb, hogy a lefolytatott vizsgálatot korrekt, pontos, alapos legyen. Ne csupán tisztességesnek látszódjon, hanem az is legyen. S mindenki, aki ezt akadályozza, gyanúba keveri, akár azzal, hogy „a választási kampányra fogják időzíteni a vádemelést”; akár azzal, hogy nem akadályozza meg a talán – még azt is megengedem – végül valóban lényegtelennek bizonyuló iratanyagok vádemelés előtti megsemmisítését – bizony, megvalósítja a nyomozati munka lejáratásának cselekedetét.
Lejáratja a rendőri és az ügyészi hivatalok intézményét.
Ami – a lex Szekeres értelmében – hazaárulás…
 

Tamási Orosz János .

Vissza a kezdőlapra