2005. május 01. vasárnap 22:30

 

Spam - kéretlen elektronikus levél

Spam - kéretlen elektronikus levél. Ki ne szenvedne tőlük? Időnként azonban érdemes - persze, megfelelő óvintézkedések után - beléjük olvasnunk. Például e kettőbe - az egyik egyszerűen nagyon szép. A másik pedig talán nem is olyan mulatságos, mint amilyennek szánták. Gondoljanak csak bele...
 

Két magzat beszélgetése 

  • Te hiszel a születés utáni életben?

  • Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

  • Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

  • Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.

  • Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.

  • De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

  • De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.

  • Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.

  • A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?

  • Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.

  • Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.

  • No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

 

12 érv arra, hogy miért Győzike legyen a köztársasági elnök

  1. Nem pártpolitikus.

  2. Nagy az ismertsége.

  3. Nincs pártállami múltja.

  4. Szociáldemokrata értékeket vall ("szeretem a bűröd illatát").

  5. Jól áll rajta az öltöny.

  6. Széles körben népszerű, és ez a kör folyamatosan tágul.

  7. Illik az SZDSZ eszmerendszeréhez.

  8. Jó a kommunikációs készsége.

  9. Garantáltan nem kisebbségellenes.

  10. Eggyel több nyelvet ismer, mint Szili Katalin.

  11. Javítja Magyarország népszerűségét a harmadik világban.

  12. Jól jeleníti meg hazánkat, mert megfelel a külföldiekben a magyarokról kialakult képnek.

 

 

 .

Vissza a kezdőlapra