 |
-
Te hiszel a
születés utáni életben?
-
Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt
is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
-
Butaság,
semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne
ki?
-
Azt pontosan
nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját
lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
-
Hát ez
ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp
nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De
mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a
köldökzsinór már most túlságosan rövid.
-
De, de,
valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen,
mint amihez itt hozzászoktunk.
-
De hát onnan
még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget
ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
-
Én nem tudom
pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a
mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
-
A mamát? Te
hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
-
Hát mindenütt
körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem
lennénk.
-
Ezt nem
hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy
nincs is.
-
No, de néha,
amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük,
ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem,
hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
|
Vissza a kezdőlapra