2005. június 10. péntek 21:30

 

Undormány

Hibák és trükkök, undorító lépések jellemezték a kormányzó koalíció frakcióinak eheti teljesítményét. A hibalista a szocialistáknál nagyobb, de a szabaddemokraták velük együtt nem csak köztársasági elnök jelölésre használták ezt a folyamatot, hanem saját pecsenyéjüket akarták megsütni. Odakozmált.

 

Július 7-e óta nagyon sok elemzés készült. Publicisták rendre magyarázzák a magyarázhatatlant. Mielőtt a magam gondolatait elmondom, egy egyszerű képpel világossá teszem a történteket. Diák koromban azt tanultam a piarista Kovács Mihály tanár úrtól, hogy minden szerszámot arra kell használni, amire való. A köztársasági elnökválasztás, mint „szerszám”, arra való, hogy legyen köztársasági elnökünk. A történtek jórészt arra vezethetők vissza, hogy a kormánypártok nem alkalmazták ezt az aranyszabályt.

Ha alkalmazták volna, akkor az első feladat a „szerszám” megismerése. Nézzük a fő jellemzőket: három forduló, az első kettő kétharmados. Azaz az alkotmány konszenzusos jelöltet szeretne. A harmadik forduló feles többsége már pótmegoldás: az egyetértés hiánya ne blokkolhassa az intézmények működését. Baj van, ha a pótmegoldásból rendszer lesz. Öt éve a két harmados támogatás reményében mehettünk neki az első fordulónak: a szocialisták biztosították Mádl Ferencet a támogatásukról. (Hogy nem tartották a szavukat, arra sajnos azt kell mondani: nem meglepő.)

Most eleve csak a harmadik fordulóban reménykedtek. Hallatlanra vették a Fidesz javaslatát: a legnagyobb párt jelöljön, s ha jelöltjük képes lesz az egész nemzetet képviselni, az ellenzék nem fog ellenjelöltet állítani. Miért nem éltek ezzel a lehetőséggel? Egy fegyverük csorbult volna ki. Ha a Fidesz megszavazza a szocialisták jelöltjét, nem lehet további meséket gyártani a hatalom megszerzéséért mindenre kész Fideszről.

Az első hiba tehát: nem is tettek kísérletet közösen támogatható jelölt állítására.

De saját jelöltet is kereshettek volna ügyesebben. Nem az a kérdés, Szili Katalin alkalmas-e köztársasági elnöknek, hanem az, hogy ki a legalkalmasabb. Nem keresték erre a feleletet, s nem hallották meg az SZDSZ üzenetét sem: pártok felett álló személyiség kell.

Ha legalább a koalíciós partnerre figyelnek, s találnak egy olyan szocialista kötődésű jelöltet, akit az SZDSZ elfogad, most győzelmi mámorban lehetnének, s hetekig másról sem szólna a balos média kórus, hogy milyen nagyszerű embert állítottak az ország élére.

Erre minden esélyük megvolt, de a hatalmi arrogancia megakadályozta a józan ész működését. Arra is fel akarták használni a köztársasági elnökválasztást, hogy megalázzák saját koalíciós partnerüket. Ez volt a második hiba.

Az SZDSZ sem ártatlan az ügyben. Vajon mi vette el a szocialisták eszét? Nem a Fidesz etetett velük bolondgombát, hanem éppen a szabaddemokraták. A farok annyiszor csóválta már a kutyát, hogy nemcsak ez a mondás kopott már unalmassá, hanem a szocialistákban is kibírhatatlan lett a feszültség, ami végül robbant, s belekergette őket saját merev álláspontjukba.

A mezei szocialisták persze tévednek. Némely kutyacsóválás csak látszat. Nem az SZDSZ kedvéért támogatja pártjuk a nagyvállalkozásokat, hanem mert munkáspártból a nagytőke pártjává váltak. Minden szabaddemokrata nyomástól függetlenül. A bankárok kormányából a milliárdosok kormányává alakult vezetésnek csak szavakban van, - olykor – üzenete a szegényedő, reményvesztő magyar társadalom számára. Tettei épp az ellenkező irányba mutatnak. A nemzeti jövedelem és termelés csökken, a bankok viszont 2005 első negyedében ismét jócskán, 61 százalékkal növelték nyereségüket. Az MSZP tagsága jól érzi, hogy ezzel a politikával csak veszteni lehet, s az SZDSZ megtörésével próbálta megállítani a folyamatot.

A pártvezetést a Gyurcsány által nem szeretett Szili mögé tehát egy optikai csalódás szorította be. A tisztánlátásnak ez a hiánya a harmadik hiba.

A beszorítottságnak volt egy másik oka is, ami mellett elsiklott a jobboldali figyelem. A képviseleti demokráciában a megválasztott képviselő senki által nem utasítható. A köztársasági elnök jelölésének a joga képviselőké. Nem pártkongresszusoké. Ha az MSZP alapszabálya ezt a kongresszusnak adja, azt jogtalanul teszi. Mit tett volna az MSZP, ha az első fordulóban Szili csak szocialista szavazatot kap? A józan ész szerint vissza kellett volna léptetnie a jelöltet. De a kongresszusi határozat kötötte a kezüket. Ez már a negyedik hiba.

Az SZDSZ hibalistája rövidebb. Ők elsősorban ki akartak jönni az MSZP árnyékából, tehát két dobásuk lehetett: vagy ráveszik testvérpártjukat a közös jelölt támogatására, vagy megbuktatják a szocialistákét. Tehát őket sem az izgatta, hogy a lehető legalkalmasabb személy álljon a köztársaság élén. Ők is más célra használták a szerszámot, mint amire való. Első hiba.

Előbb érvénytelen, majd le nem adott szavazatokról beszéltek, s bár ezeknek megvolt a taktikai szerepe, valószínű tovább csökkentette támogatóik körét, mert az emberek nem szeretik, ha a képviselő nem szavaz. Ez volt a második hibájuk.

A szabaddemokraták egyébként folyton a veszett fejsze nyelét kereték az egész folyamatban. Amikor kiderült, hogy nem tudnak közösen támogatható jelöltet találni, arra törekedtek, hogy az egész jelölési folyamatot megbuktassák. Ha ugyanis az érvénytelen szavazat a hazai szokások szerint értékelt tartózkodásnak számít, sem Szili, sem Sólyom nem kaphat többséget. Ez persze jogilag fából vaskarika lett volna, szerencsére a többség felismerte a veszélyt, s a józan ész alapján értelmezték a szabályokat. Így viszont nem tudták újabb kongresszusra kényszeríteni a szocialistákat. Ekkor jött a visszaadom a szavazócédulámat ötlet, ami már megnyitotta az utat Sólyom győzelme felé, persze csak akkor, ha a jobb oldal fegyelmezett és eltántoríthatatlan. S hogy még szűkítsék a polgáriak mozgáskörét, három képviselőjük átszavazott Szilire, mégpedig úgy, hogy ezt előre jelezte. Nem valószínű, hogy lázadásról volt szó, csak a lázadás látszatáról. Nincs is még következménye a dolognak. Ezzel a húzással azt érték el, hogy mindkét jelölt csak minimális többséget érhetett el, s az lett a látszat, hogy bármelyikük nyer, azt nekik köszönheti. Taktikának ügyes, egyébként undorító.

Az igazán visszataszító jelenség az egész történetben viszont a szocialisták szavazatszerzési igyekezete. Emiatt szinte elvész Sólyom László megválasztása miatti örömöm.

Gondoljunk bele: Elvesztették a szocialisták az ép eszüket, hogy belemennek egy biztos vereségbe? Miben bízhattak? Ismerik már rég a szabaddemokratákat: ha az érdekeikről van szó, kő kemények. Szili Kati megbuktatása érdekük volt. Rájuk tehát nem számolhattak. A 386 helyből tehát húsz, mintha nem is lenne. A győzelem akkor biztos, ha a 178 szocialista szavazathoz még hatot szereznek. Megoldjuk – mondta milliárdos miniszterelnök. Hogyan? Kuzma László példája megmutatta: ígérgetéssel, hitegetéssel. Baloldali európai képviselők környezetéből származó pletykák szerint tízmilliós volt az ajánlat. De ne a pletykákkal törődjünk. Számos nyilatkozat azt mutatta, a szocialisták biztosra vették, lesz elegendő szavazattuk. Hiszen már az első fordulóban kaptak ötöt. Ha el hisszük a mókás Horváth Balázsnak, hogy ebből egy vagy több Sziliék félrevezetésére szolgált, akkor is egyértelmű: van többlet szavazat. Ez viszont bunda gyanússá teszi a mérkőzést. Ide jutottunk. A bűnözés jelen van a politikában. Megválasztott képviselő szavazatát előny felkínálásával befolyásolni, bűncselekmény. S ez az ami undorító. Ha ugyanis ezek a Szili támogatók elvi okokból szavaznak Szilire, akkor nyíltan vállalniuk kellett volna. (Ahogy a szabaddemokrata kiszavazók tették. Ez a másik, ami fájdalmas: még az SZDSZ elárulóiban is több tisztesség van, mint a jobboldal gyáva vagy bátor vakondjaiban.)

De ne legyünk aránytalanok. Ahogy a besúgók esetében is a valódi bűnös a beszervező, a kényszerítő, úgy most is nem a megvesztegetett hanem a megvesztegető, akinek távoznia kellene a közéletből. Név szerint nem ismerjük őket. Néhányan majd felfedik magukat, például akkor, amikor perbe fogják Áder Jánost. Hiszen Áder tudtommal nem mondott neveket. Lehet, hogy X meg Y magára ismert? Ha igen, ez önmagában felér egy beismerő vallomással. De ettől az undor nem múlik.

Az undor akkor csillapodna, ha az érintettek feltárnák a nyilvánosság előtt: mi is történt velük. Ki kereste meg őket, pontosan mit ajánlott, s mit helyezett kilátásba, ha kikotyogják a történteket.

Surján László

 .

Vissza a kezdőlapra