2005. augusztus 12. péntek 23:14

B.Á.:

Észak Olaszország

4.

Szóval miután körbeutaztuk a tavat, másnapra egy hosszabb utazást terveztük, vagyis Milánót. Jó korán indultunk bízva abban, hogy nem lesz akkora forgalom s nem melegben utazunk. Hát a meleg valóban nem hatott még annyira, de a forgalom az nem került el minket. Az autópályán - nem fizetőkapunál - valószínű baleset miatt - egy hatalmas dugó alakult ki, mindegyik sáv lépésekben haladt v. 35 percig, mire kikeveredtünk belőle, eldöntöttük hogy nem megyünk el Milánóig, mert ott van fizetőkapu, meg a nagyvárosi forgalom, sose érnénk a centrumba, hanem lemegyünk Bergamó felé, amit nagyon dicsért az útikönyv. Itt nem is volt semmi probléma. Ez is város, de mégse akkora mint Milánó. Alsó és Felsővárosa van, s a Felsővárosa olyan, mint nálunk a Várnegyed, s persze az a régi rész. Valóban nagyon szép volt, s a temploma egyszerűen csodálatos, bár már kicsit túl díszes (lásd fotó), a mennyezete végig nagyon díszes, magyarán nagyon gazdag. Itt is volt némi restaurálás - miért is ne lett volna? de nem volt annyira zavaró mint mondjuk Veronában. Itt vettük Olaszországban elsőnek a legjobb pékárut. Ugyanis Olaszországban nem lehet kenyeret kapni! Ami van - ha van - az ócska csomagolt, s szeletelt kenyér. El lehet képzelni hogy mennyire rémes a minősége. Az első napokban ezt kényszerültünk enni... Aztán itt volt egy pékség, s hamar rájöttünk hogy az olaszok nem esznek olyan nálunk szokványos kenyeret, hanem valami zsömleféle (de mégsem zsömle, mert nagyobb s más állagú) v. kifliféle pékárut. Abból van bőven választék s friss is, vagyis nem csomagolt. Tehát mi is ilyent vettünk. Ami még vicces, hogy ezeket a "lepényeket" kilóra adják, nem darabszámra! Eleinte azért nem vettünk ilyent, mert el voltuk ájulva az árától, mert azt hittük hogy darabra annyi (s úgy még olasz viszonylatban is drága lett volna), amikor egyszer közelebbről megszemléltem s észrevételeztem hogy per kilo van kiírva. No ez már azért finom volt. S igencsak ki voltunk éhezve már finom pékárura annyi csomagolt kenyér után, így rá is jártunk rendesen. (ehhez tartozik hogy miután hazajöttünk Pestre, anyuék voltak a Tescoban s egy rakás zsemlével tértek haza, mondták hogy átruccantak Olaszo-ba, vagyis nem volt a Tescoban csak csomagolt kenyér, olyat meg nem vesszünk)

Visszatérve megnéztük Bergamót, rászántunk 3 órát s el is ment annyi, amikor visszaindultunk. Még úgy értünk vissza, hogy le tudtunk menni a partra, kicsit megmártózni. Ja igen, még Bergamos megfigyelés, hogy mennyi mopedos közlekedik az utcákon s meglepő módon mind fiatal lány! Nagy motor nincsen (ami nálunk divat) de a fiúk erre nem is motoroznak olyan nagy számban mint a csajok. A csajok viszont mennek mint a meszesek s a Garda tónál is.

Malcesinében anyuék bevásároltak helyi alkohol specialitásokat s a boltosról kiderült hogy tud egy kicsit magyarul. Ő maga olasz volt, de hogy Nagykanizsa közelében volt egy házuk. Szóval olyan döcögősen, de tudott pár mondatot mondani.

A következő nap megint olyan nap volt, hogy autópálya sztrájk s mi akkor is azt hittük hogy... Szóval közeli célpontot választottunk s ez Trento volt. Kicsit kellett hozzá a kocsival hegyet mászni, meg persze itt is belekerültünk egy dugóba (anélkül nem lehet eljutni sehova). A parkoló keresés elég nehéz volt, voltunk egyben de az be volt telve, amikor láttunk egy mélygarázst. Fizetősnek volt kiírva (mint mindegyik) de kiderült hogy azon a napon ingyenes volt. Jól megörültünk meg hideg is volt lenn a kocsinak meg ingyen is... Közelében volt a vár, amit meg szándékoztunk nézni. Itt is vicces volt, mert jegykezelő srác is tudott néhányat magyarul (lassan az embernek az a képzete támad, hogy minden olasz tud kicsit, de ez persze nem igaz, csak mi így jártunk), ő azért mert magyar barátnéja volt szintén Nagykanizsa környékéről. Úgy látszik ez a Nagykanizsa környéke egy olasz célpont...:-) A vár tkp egy hercegprímási székhely volt, gyönyörű freskókkal a mennyezeten. Innen leballagtunk a főtérre, ahol volt még Neptun-kút is, újabb torony, újabb templom, újabb turistaáradat. Hazafelé megálltunk Rivaban, hogy strandoljunk a tó legszebb strandján, de elég barátságtalan felhők császkáltak az égen, a tó is fodros volt, így pont mielőtt elmerültem volna, apu jelezte hogy menjünk. Pár csepp valóban esett de főleg arra volt jó hogy ránk ijesszen.

Az utolsó napra már nem volt semmi betervezve, mert tudtuk hogy majdnem 1000 km-es út áll előttünk, a nap főleg pakolással, szuvenír vásárlással, búcsústrandolással telt el. Kitaláltuk hogy másnap 5 kor indulunk reggel..., ezért elmentünk szólni a recepciósnak hogy lehet-e így. Ugyanis még érkezésünkkor 100 euró kauciót kellett leadnunk s ha át akarták volna nézni a szobát, akkor nem biztos hogy elengednek olyan korán. Szegény recepciós pasi németes volt, csak kicsit beszélt angolul, de a nagyját megdumáltam vele kevert nyelven:-) Viszont amikor odaértünk hogy mi takarítjuk-e az aparmant, azt nem tudta hogy van angolul s elkezdte a szótárban keresni. Közben rájöttem hogy mit akar s mondtam neki hogy mi az s hogy mi csináljuk. Muris volt. Apu egyszer megjegyezte hogy fura neki hogy a vendéglátósok meg egyebek velem tárgyalnak s nem vele. De hát én tudtam angolul, nem ő. Aztán ebből volt is gond, mert néha kitört belőle az önállóság s azon a pár szón amit tudott olaszul megpróbált kommunikálni, mondjuk megkérdezni hogy mi merre. Én meg hagytam ilyenkor, máskor viszont nem boldogult a fagyisnál, hogy ő pohárba kéri a fagyit (mert Olaszo-ban az egy gombóc az kb. a magyar 2 gombócnak felel meg), de én nyugalomban addig ásványvizet hoztam a hűtőből, így a fagyija nem került pohárba. Vagyis az önálló akciói miatt nem tudtam eldönteni mindig, hogy mikor kell segítenem s mikor nem.

Visszatérve, a kauciót visszakaptuk s mehettünk hajnali 5-kor. Már jó korán fél 10-kor ágyba bújtam, mert még sose keltem olyan korán vagyis 4-kor...El is aludtam annak ellenére hogy a szomszéd apartmanban a németek dáridóztak, de a vihar hangja elnyomta azt. Igen ám de 1 óra felé a vihar csendesedett a németek meg még akkor is fennhangon dumáltak. Miután nem tudtam visszaaludni, átkopogtam a falon hozzájuk 2szer is... De ugyanott folytatták. (otthon ha a szomszéd lakásban lakóknak átkopogok akkor kuss van utána) Kezdett előbújni belőlem a német-allergiám. Ugyanis, amit műveltek az jellemző német tulajdonság: agresszív, mással nem törődik, övé a világ s a csapból is ők folynak stb. (az apartmanban is 6 német család s velünk együtt 2 magyar volt) Végül Anyuval a folyosón összejöttünk velük s mondtam nekik hogy túl hangosak nem tudok aludni. Nem hatotta meg őket, jót mosolyogtak Erre a huszonéves srác mutatja nekem hogy miért nem teszek be füldugót... Teljesen kiakadtam, hogy ennyire bunkók s öntörvényűek, de csak legyintettem aztán visszamentünk a szobába. Végül egy idő után kuss lett s valamikor én is elaludtam.

Másnap sikerült elindulnunk fél 6-kor s ekkor még tényleg jó volt a közlekedés, a velencei fizetőkapun is át tudtunk jönni egy 20 perces várakozás után.

Nagyon szomorú voltam, mert jól éreztem magam s maradtam volna még. Majd minden nyaralás végén eddig már az utolsó napon haza vágytam de itt nem (meg még London volt a kivétel de annak megvannak a világos okai, hisz Angliát annyira szeretem...). Biztos belejátszott az is hogy itthon várt rám az álláskeresés, meg talán nem tudom biztos van valami varázsa Olaszországnak s a Garda tó tényleg nagyon szép hely volt. Vagyis fájdalmas volt a búcsú.

Több pihenővel egyvégtében jöttünk haza. Ausztriában a magyar határ közelében ebédeltünk. Másnap reggel meg már itthon ministráltam a templomban.

S meglepő módon lebarnultam a nyaralás alatt.

vége

 .

Vissza a kezdőlapra