2005. augusztus 09. kedd 22:56

 

Elszáll talán a repülőtér is

Kérdés, hogy hová, és ezért kinek fizet

 

Van annak, aki el nem issza – tartja a mondás. Van annak, aki el nem adja – mondhatjuk a kormány privatizációs rohamát látva. A „családi ezüstnek” ez az elkótyavetyélése már nemcsak a politikai arénában vált ki éles vitákat, hanem az érintettek körében is. Lám, a Budapest Airport Rt. (BA) Üzemi Tanácsa kérelmet nyújtott be a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz, amelyben "kéri a privatizációs és a pályázati kiírásra vonatkozó döntések érvénytelenítését" - közölte az ÜT az MTI-vel augusztus 9-én. Drukkoljunk, hogy a kérelmezőknek igazuk legyen.

A BA Rt. Üzemi Tanácsa kiemeli: "a munkavállalók határozott álláspontja az, hogy a tervezett privatizáció sem gazdaságilag, sem szakmailag nem indokolt és megalapozott". Ebben alighanem sokan egyetértenek, különösen azok, akik megnézték vagy elolvasták az Orbán-Gyurcsány vitát. Ezen az alapon viszont a munkaügyi bíróságnak nincs mit tennie.

A BA Rt. Üzemi Tanácsának elnöke, Kovács Zoltán szerint azért fordultak a munkaügyi bírósághoz, mert az Üzemi Tanács nem élhetett sem konzultációs, sem véleményezési jogával. Kovács Zoltán emlékeztetett arra, hogy a munkaügyi bíróságnak a kérelem beérkezése után 15 napon belül határozatot kell hoznia, és véleménye szerint az Üzemi Tanács számára kedvező határozat halasztó hatállyal van a Budapest Airport Rt. privatizációjára. Ez jó lenne, de el lehet-e odázni az eladást a Gyurcsány kormány hivatali idejének végéig? A fellépés viszont elriaszthatja a jelentkező egy részét, bár a karvalytőkét aligha zavarja a dolgozók tiltakozása.
A Budapest Airport Rt.-nél (BA) dolgozó földi kiszolgálókat, repülőgép-szerelőket, műszaki eszközök kezelőit, poggyászrakodókat és fedélzeti karbantartókat tömörítő szakszervezet, a Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) július 24-én és július 29-én két órás figyelmeztető sztrájkot tartott. Többek között dolgozói tulajdon-juttatást is követeltek.

Szelle György

 .

Vissza a kezdőlapra