2005. szeptember 14. szerda 23:39

 

Honlap-ajánló: Európai Parlament

Borrell házelnök indította el az Európai Parlament új honlapját

 

„457 millióan egy címen: www.europarl.eu.int” - ez az Európai Parlament új honlapjának hivatalos jelmondata. A weboldalt az Európai Parlament elnöke, Joseph Borrell indította el 2005. szeptember 13-án.

 

Az ünnepségen Borrell azt mondta, „az eredeti európai álom eltűnt”, most pedig minden európait be kell vonni az új európai álom megvalósításába. Az EP elnöke szerint az európai polgárok - különösen a fiatalok - egyre inkább eltávolodnak az EU-tól. Borrell úgy vélte, ennek egyik oka a polgárok és az uniós intézmények közötti kommunikáció nehézségeiben keresendő.

 

Az elnök az Európai Uniót sakkjátszmához hasonlította: „A szabályokat ismerő szakértők számára ez egy élvezetes, néha egyenesen látványos játék. Ha valaki nem ismeri a szabályokat, számára mindez teljesen érdektelenné, esetleg unalmassá és érthetetlenné válik. Ezért fontos, hogy az Európai Parlament hozzájáruljon az európai játék érthetőbbé tételéhez” - fogalmazott Borrell.

 

Az új, folyamatosan frissített honlap sokszínű és könnyen olvasható, mégpedig nem csak a szakértők, de a szélesebb közönség számára is.

 

A www.europarl.eu.int honlap az unió mind a húsz hivatalos nyelvén, így magyarul is olvasható. Az öt fő oldalon (Hírek, A Parlament, Az Ön képviselői, Tevékenységek, EP Live) az érdeklődő polgárok mellett az európai ügyekkel foglalkozók és a kutatók is megtalálhatják a számukra fontos információkat.

 

Az új weboldalon a legfrissebb hírek kapják a legnagyobb súlyt. Az Európai Parlament által tárgyalt témák iránt behatóbban érdeklődők a linkek segítségével gyorsan és könnyen eljuthatnak a jogszabályszövegekhez, olvashatnak a képviselőkről és az EU működéséről is.

 

A honlap bemutatójáról képek és további információ található itt: http://www.europarl.eu.int/ep_products/

 

 .

Vissza a kezdőlapra