2005. szeptember 08. csütörtök 20:23

 

A szocialisták bemutatkoznak

 

…Eddig mázlim volt: kimaradtam a kormány sms-játékából és Gyurcsány Ferenc sem hívott még fel. Az MSZP "ilyen még nem volt" plakátjait viszont már nem fogom megúszni, négy megaméretű reklámra is rálátok az ablakból…

Aranyos, ahogy a miniszterelnöktől lefelé az MSZP szóvivőjéig mindenki bizonygatja, hogy a plakátok még nem a választási kampány, hanem egy "bemutatkozó identitáskampány" részei. Tessék mondani, arrafelé még nem akar leszakadni a plafon? De miért kell a szociknak bemutatkozni? Talán bizony most jöttek a Holdról, és itt senki nem ismeri még őket? Tényleg ebben reménykedneki? És 58 millióból nem tudtak volna valami értelmeset csinálni?

Adva van négy "gyönyörű" plakát, Internetnek hála nem kell megvárnom, hogy utcán lássam meg őket először. Ha nem tévedek, az alkotások Mátrixot idéző színösszeállításával is már a célcsoportot, a 25-35 év közötti korosztályt akarták "megfogni". Benne vagyok a célcsoportban és sajnálattal tudatom, hogy rám hatottak a látottak.

A Mátrix c. film tényleg nagy siker volt anno, de tartok tőle, hogy a nagyközönség úgy volt vele és folytatásaival, mint az MSZP uralkodásának időszakaival.

Elsőre (Mátrix, ill. az "átkos") még sokaknak tetszett, - szánom-bánom, gyerekként én bizony szerettem szakszervezeti beutalóval a Balatonon nyaralni, azóta se voltam ott. A második (Mátrix Újratöltve, ill. 1994-98) már megosztotta a rajongókat, vajon tényleg így kellett-e történnie a dolgoknak? A harmadikat (Mátrix Forradalmak, ill. 2002-06) meg már csak a fanatikusok tudták/tudják élvezni és mindenki várta/várja a végét. A többség szerintem nem kiváncsi egy negyedik részre.

Azután ott vannak a plakátokon az MSZP új identitását jellemző szavak. Biztonság, bátorság, igazságosság. Tényleg új lehet az identitás, mert ezek eddig nem voltak felismerhető jegyek a magát baloldalinak mondó párt viselkedésében.

És azok az okos szlogenek a plakátokon!. Főleg az "osztozni jó" hatott rám, mint célközönségre. Azonnal a régi vicc általam galád módon elkövetett ferdítésével reagálltam rá: nem fosztogatnak, hanem osztogatnak - állami vagyont.

Az egyik hirdetésen feltesznek egy okos kérdést és mindjárt meg is válaszolják: "Mi a bátorság a politikában? Amikor hozzá merünk nyúlni ahhoz, amit mások 15 éve kostólgatnak." Nagyszerű! És mikorra tervezik ennek a bátorságnak a megszerzését? Merthogy eddig nem nyúltak hozzá semmihez.

Bár volt néhány dolog, amit az önök kezében láttunk utoljára.

Kiss János

 .

Vissza a kezdőlapra