2005. augusztus 01. hétfő 21:23

 

Strasbourgi kalandozások

 

Strasbourg jobbára unalmas kisváros. Van itt egy halom uniós intézmény, havonta egy hétre ideköltözik az Európa Parlament, ennek ellenére semmi világvárosi hangulat nem érezhető. Ha valaki szeret szép régi házak között bolyongani, az nem fog csalódni, egy-két nap városnézés után pedig el lehet kezdeni kacérkodni a környék látnivalóinak felfedezésével.

Házigazdám magyar és az Európa Parlamentben dolgozik. Érdekes, idehaza bárki, aki meghallja ezt az információt, azonnal a legrosszabbra gondol. Vagyis, hogy valamelyik EP-képviselő sógora, komája vagyok. Amíg nem cáfolom – hihetően -, addig marad is a fagyos hangulat. A politika megítélése odakint sem fényesebb, erről egy vacsora alkalmával is meggyőződhettem…

Egyébként egy családi, baráti összejövetel apropóján rendezett vacsora receptje nagyjából a következő: végy 8-10 embert, kb. 50 főre elegendő ételt-italt, és próbáld meg nem elengedni a vendégeket, amíg el nem fogyott minden. A hagyományos magyar vendéglátástól való egyetlen lényegesebb eltérés (szerintem) a fogások száma: 4-5 a minimum. A francia konyhának nagy a híre - ahol csigát és békát szolgálnak fel, ezt nem is csodálom. Természetesen ilyen ínyencfalatok nem mindennap kerülnek az asztalra, de azért a hozzám hasonlóan a rántott húst és a hagymás tört krumplit kultiválók ne várjanak nagy csodát: a francia ételeket legtöbbször félig-meddig nyersen tálalják elibénk, állítólag így ízletesebb, és egészségesebb. Biztos… Persze, bor is van, sok és sokféle, én viszont valószínűleg azon ritka turisták közé tartozom, akik Franciaországban járva, nem indulnak be egy palack láttán. Szánom-bánom, én bizony nem szeretem a bort.

Szerencsére házigazdám vacsoravendégei megszokták, hogy szentségtörő módon az én poharamban jófajta ír whisky csillog, nem mindenféle szőlőlé. A vacsora utolsó harmadában, az utóételek és az édesség tájékán az amúgy folyamatos beszélgetés politikai síkra is terelődik, szóba kerül az uniós támogatás, a két ország megélhetési szempontból történő összehasonlítása. Utóbbiban nem Magyarország nyer, nem is lepődik meg senki. Az árak nagyjából egyformák, a munkával eltöltött időben mi vezetünk, viszont a fizetésekben a franciák messze-messze előttünk járnak - és nem száz lépéssel. A francia gazdáknak nyújtott hatalmas uniós támogatások ismeretében meglepő, hogy a franciák keveslik a támogatások mértékét, egész pontosan a kisemberekhez eljuttatott pénz mennyiségét. Odakint is előítélettel viseltetnek a politikusok iránt, és a politikának szólt a májusi népszavazás eredménye is. Messziről jött ember viszont azt mond, amit akar, és azért én látom az EU pénzek nyomát: jó minőségű utak, tiszta utcák, rendezett házak mindenhol. Egyszer majd biztos ilyen lesz nálunk is.

Van persze más téma is: a bevándorlók. Franciaországban rengeteg arab és fekete afrikai él és a hírekkel ellentétben egyáltalán nem olyan toleráns velük a társadalom, ahogy azt mi itt talán elképzeljük. Az amúgy is magas munkanélküliség mellett a bevándorlók is csak nehezen kapnak munkát, rossz nyelvek szerint persze nem is akarnak dolgozni. Tény, hogy a szociális ellátás jó, az annak idején ideérkezett zámolyi romák is megélnek belőle. Ezt a szociális hálót féltik is a franciák, riogatták is az embereket az EU bővítésekor, hogy el fogják özönleni őket a szegény kelet-európai bevándorlók. Bővítés volt, a népvándorlás elmaradt, de az előítéletek lassan oszladoznak.

A vacsorának vége, a francia és a magyar nép kisemberei teljesen egyetértenek, hogy mindenért a politikusokat kell hibáztatni. Hiába a kulturális különbségek, a politikusok utálata egyetemes…

Egyébként komolyan hiszek abban, hogy választott képviselőink mindegyike, egyszer még, nemzetünk szellemi és anyagi javainak gyarapodása érdekében fognak tevékenykedni. Beszélgető partnereim ilyenkor szokták javasolni, hogy költözzek másik országba, de én persze mindig maradok.

Kiss János

 

 .

Vissza a kezdőlapra