2005. szeptember 21. szerda 17:20

 

LENDÜLETBEN AZ ORSZÁG

vagy a lejtőn nem lehet megállni

Orbán Viktor és pénzügyminisztere Varga Mihály 2008-ra el akarták érni, hogy Magyarország is ez euró övezet tagja legyen. Ehhez 2002-2006 között úgy kellett volna kormányozni, hogy 2006-tól már teljesüljenek ennek gazdasági feltételei, az elért szintet két éven át tartani is tudjuk.

A Medgyessy kormány hátrábblépett: 2010-re tette a céldátumot, s ezzel sokkal szabadabb kezet adott magának. Szabadabbat, de nem nagyon szabadot. Minden kormány maga határozza meg az euró övezethez való csatlakozás időpontját és a hozzá vezető út egyes állomásait is. Az Unió csak azt kéri, hogy mondják meg a jelöltek, mik az elképzeléseik és ehhez tartsák is magukat. Az alábbiakban összefoglaljuk a Medgyessy-Gyurcsány kormány vesszőfutásának történetét. Aminek a végén az a nem éppen örvendetes bejelentés áll, hogy a jegybank elnök véleménye szerint a 2010-es euró bevezetésnek nincs reális alapja.

2004. május 13. - A magyar kormány menetrendje szerint a hiány először 2008-ban lenne 3 százalék alatt: 2,7 százalék.

2004. június 23. Az Európai Bizottság kritikus

2004. július 5. - Megindult az uniós túlzottdeficit-eljárás

2004. október 26.Az Európai Bizottság korrigált

2004. november 16.A nyugdíjreform költségei leszámíthatók

2004. december 1. - Magyarország módosít

2004. december 22. Almunia további kiigazításokat sürget

2005. január 18. - Elmarasztalták a magyar kormányt

2005. február 16.Az Európai Bizottság újabb értékelése

2005. február 17.Ellentmondó hírek, új brüsszeli ajánlások

2005. március 8. - Draskovics átvette a Tanács ajánlásait

2005. július 13. - Minisztercsere után

2005. szeptember 9-10.Kiderült a kreatív könyvelés

2005. szeptember 16. Joaquín Almunia EU gazdasági- és pénzügyi biztos budapesti látogatásán közölte a magyar kormánnyal, hogy az Eurostat véleménye szerint elfogadhatatlan az autópálya-építés kapcsán alkalmazott jelenlegi, magyarországi elszámolási szisztéma. Az első kalkulációk szerint mindez 2005-re a tervezett 3,5 százalék helyett további mintegy 1,5 százalékkal növelheti majd a költségvetési hiányt.  Megfigyelők szerint mindössze egy nagy baj van: a kormány a KSH éléről könnyen, ha nem is jogosan, eltávolíthat mindenkit, aki neki nem tetsző adatokat szolgáltat. Az EUROSTAT vezetését azonban nem tudja elküldeni. Az EUROSTAT az ügyben a jövő héten ad ki hivatalos jelentést.

Ettől a kreatív könyvelési ügytől pontosabban ügyetlenségtől független viszont a jegybank elnökének kijelentése: "Míg néhány hónappal ezelőtt remény mutatkozott arra, hogy 2008-ra teljesíthetjük az euró bevezetésének feltételeit, most már az elmaradt lépések miatt teljességgel lehetetlen az eredeti céldátum elérése" - mondta Járai Zsigmond.

 

A Bruxinfo adatainak felhasználásával összeállította:

Surján László

 

 .

Vissza a kezdőlapra