2005. szeptember 25. vasárnap 20:13

 

Alapításának 975. évfordulóját ünnepli a Szeged–Csanádi Egyházmegye

Szegeden májusban tudományos konferencián idézték fel az egyházmegye történetét, vasárnap délelőtt tíz órakor pedig ünnepi szentmisében emlékeztek meg az alapító Szent Gellértről.

A Szent István uralkodása alatt létrejött egykori csanádi püspökség territóriuma ma már három országhoz (Magyarország, Szerbia-Montenegró és Románia) tartozik. Ezért legalábbis lélekben együtt ünnepel a Szeged–Csanádi Egyházmegyével a Nagybecskereki és a Temesvári Egyházmegye is. Nagybecskereken tegnap délelőtt volt ünnepi szentmise a jubileum alkalmából, Szent Gellért püspök három egyházmegyéjének zarándoklatára a romániai Csanád templomában szintén tegnap került sor.

A szegedi dómban a homíliát Erdő Péter bíboros mondta, aki beszédében felidézte az alapító Szent Gellért püspök alakját és vértanúságát. Ez a vértanúság „megszentelte egyházmegyéjét is, lelki erőforrás volt utódai számára. Szent Gellért korához hasonlóan, ma újra azt látjuk, hogy nagyon fontos az alapok megteremtése: a kultúra, az oktatás és az általános emberi értékekre való nevelés a hit továbbadása szempontjából is. Mindez nem kényelmes és magától értetődő, hanem különös emberi erőfeszítést, hívő optimizmust, népeket átfogó katolikus összetartást kíván” – fogalmazott Magyarország prímása.

Kódexlapok Szent Gellért életéről Bibliotheca Apostolica VaticanaA Csanádi püspökség létrehozására 1030 körül került sor. A feladattal Szent István király fiának Imre hercegnek korábbi nevelőjét, Gellértet bízta meg, aki szerzetestársaival érkezett ide, és nagy lelkesedéssel vetette bele magát az egyházszervezés munkálataiba. Az új püspökség székhelye Marosvár (később Csanád – ma Cenad, Románia) lett.

Mai területét tekintve a Szeged–Csanádi Egyházmegye a harmadik legnagyobb kiterjedésű a mai Magyarországon – Csongrád és Békés megyék egészét, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye egy részét foglalja magában. A katolikusok össznépességhez viszonyított aránya a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye után itt a legalacsonyabb, 38 százalék.

A csaknem 360 000 hívő lelkipásztori gondozását 89 aktív és 14 nyugdíjas pap végzi. Több mint 20 szeminarista készül a papi hivatásra.

Erdő Péter bíboros úr beszéde

A Csanádi Püspökség történetéről bővebben

 .MK

Vissza a kezdőlapra