2005. augusztus 20. szombat 22:11

 

Fórumot is tartottak a gazdák

Ökumenikus istentisztelettel kezdődött szombaton a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége által szervezett egész napos Szent István-napi rendezvény, melyet gazdanagygyűlés és fórum követett Budapesten a Felvonulási téren.


Jakab István, a Magosz elnöke elmondta: az államalapítás, a kenyér ünnepe mellett a nap üzenete, hogy egymásra talált a város és vidék. Ezzel arra utalt, hogy az év eleji agrárdemonstráción a gazdák élvezték a fővárosiak rokonszenvét és támogatását.

"A kérdés az, hogy jelenlegi országvezetőink képesek-e Szent István örökségét továbbvinni. Ugyanis a vidék elnéptelenedik, az agrártermelés csökken, a gazdák elvesztik földjeiket. Minderre a vezetők válasza: piacgazdaság van" - mondta Jakab István. A Magosz elnöke kifogásolta, hogy a kormánynak három év alatt nem sikerült világos agrárstratégiát kialakítani, és a miniszterváltás után kapkodás tapasztalható. Jakab István szerint a kormányciklusból hátralévő nyolc hónap alatt nem lehet behozni az elmaradt intézkedéseket. "A tavasszal aláírt kormány-gazda megállapodásból eddig csak azok a pontok valósultak meg, amelyek nem igényeltek költségvetési kiadásokat. Meddig lehet tűrni, hogy az uniós forrásokhoz nem juthat hozzá a magyar gazda, a magyar önrész hiánya miatt?" - tette fel a kérdést Jakab István. Kiemelte: a termőföldről nincs alku. Fontos célnak nevezte a tulajdonnal való rendelkezés, és a szövetkezés szabadságát. Jakab István reményének adott hangot, hogy a helyet belátható időn belül a "Gazdák terének" fogják hívni, és a közelben újra felépülhet régi helyén a Regnum Marianum templom. Náray Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Köre elnöke elmondta: egymásra van utalva város és vidék, együtt kell építeni az országot. A mezőgazdaság többet jelent, mint egy gazdasági tevékenységből pénzt nyerni, mert a gazdák munkája termeli meg az ország élelmét. A nemzet kultúrájához hozzátartozik az ízes étel, a konyha kultúrája, amelyhez elengedhetetlen az agrárgazdák munkája. Ángyán József, a Környezetgazdálkodási és Tájgazdálkodási Intézet igazgatója kiemelte: az életéért, fennmaradásáért küzd a magyar gazda. Súlyos következményei lesznek, ha vidéki közösségeinket a tőke érdekei vezérlik. "Olyan mezőgazdaságot akarunk, amely biztonságos, egészséges élelmiszert állít elő, miközben megőrzi az évszázados agrárkultúrát és munkát megélhetést nyújt minél több embernek" - hangsúlyozta. A Felvonulási téren, a Damjanich utca és Ajtósi Dürer sor közötti területen megtartott rendezvényen, a szervezők szerint mintegy ötezer gazda és érdeklődő vett részt. A megyék külön sátrakat állítottak fel, ahol ki-ki számot adott főzési tudományáról, emellett magyar élelmiszereket, paraszti ételkülönlegességeket mutattak be, kóstoltattak meg a kilátogatókkal. Négy traktor is volt a helyszínen, a munkagépek csak szimbólumként érkeztek a térre, emlékeztetve a tavaszi demonstrációra.

 .MTI - fideszfrakcio.hu

Vissza a kezdőlapra