2005. szeptember 21. szerda 23:46

Szembesítő

Hisz-e Kéri az IMF-nek?

 

A Népszava olvasói szeptember 19-én az alábbiakról értesültek Kéri Lászlótól, aki  "Régi-új szezon kezdetén" a következőket írta:

A Fideszben már meglehetősen régen eldöntötték, hogy a magyar gazdaság tragikus állapotban van, s ennek megfelelően a megismerhető statisztikai adatok közül csakis azokat veszik figyelembe és hangoztatják, amelyek alátámasztják a komor hangulatot. Ha a számok esetleg nem igazolnák ezt a borúlátást, akkor relativizálják, vagy értelmezhetetlen kontextusokba helyezik azokat.

(Ennek a magatartásnak több, mint önleplező példája volt a júliusi Gyurcsány - Orbán találkozón az a viccelődés, amelynek segítségével a volt miniszterelnök megpróbálta kizárni a diskurzusból a statisztika használhatóságát. Vicce - a statisztikai átlag hamisságáról - az adott esetben kb. a kocsmai politizálás, nagyhangú és félművelt okoskodás szalonképessé tételének felelt meg, nagy kár, hogy vitapartnere mindezt szó nélkül hagyta. Az, hogy valakinek nem sok fogalma van a gazdaságstatisztikai alapokról, önmagában még nem baj, legfeljebb kínos jellemvonásokra utal, ha a tudatlanságot értéknek véli. Mindez akkor válik problematikussá, ha az illető újból miniszterelnök szeretne lenni, mert ebben az esetben e kocsmai szintű jópofáskodás mintává magasztosulhat, tömegeknek adva meg a hasonló szintű tudatlanság-teremtette boldogságot. Lelke rajta  de, a miénk miért?)

Rossz hírünk van Kéri László számára. Ő ugyanis csupán kampányfogásnak állította be a Fidesz által hangoztatott kritikát. Mit szól akkor az IMF friss jelentéséhez:

Magyarország előkelő teljesítményű gazdaságból az EU új tagországai között a lassabban növekvő gazdaságok csoportjába lépett vissza - áll az IMF jelentésében. Az elmúlt években jelentős gazdaságpolitikai hiányosságok voltak ide sorolható a költségvetés kiszámíthatóságának hiánya, valamint a tartósan magas költségvetési és folyó fizetési mérleg hiány. A kedvező nemzetközi pénzpiaci környezet biztosította a deficitek finanszírozását. A magyar valuta kockázati prémiuma azonban a régió valutáihoz képest tartósan magas. A 2005-ös költségvetési hiánycél várható nem teljesülése miatt, illetve 2006 jelentős kihívásaival az országot fenyegető kockázatok erősödtek.

Két magyarázat van: vagy Orbán nagyhangú és félművelt okoskodása megfertőzte a Nemzetközi Valutaalapot, vagy a Fidesz kritikus hangjának van igaza, és ideje lenne, ha a nagyhangú és félművelt politológusok abbahagynák a kocsmai politizálást. 

Surján László dr.

 .

Vissza a kezdőlapra