2005. szeptember 19. hétfő 23:20

 

Ad vagy elvesz a reform?

Vajúdtak a hegyek, egérke született

 

 

Nincs szerencséje a szocialistáknak a csomagokkal. A Horn kormány bukását nem a pufajka, még csak nem is a tocsikolás okozta, hanem alapvetően a Bokros csomag. Noha az a megszorítások csomagja volt, most meg állítólag a tehercsökkentésé érkezik, mégis sok a fanyalgó, kétkedő hang, s távolról sem csak az ellenzék soraiban. Kevés konkrétum, sok szlogen hangzott el ma a parlamentben, éles pengeváltásokkal kísérten, amire a választó aligha lelkesedik, talán a már megfáradt saját csapatok lelkesítésére jó. Gyurcsány a régi módon megint a kürtre kötötte rá a gőzt, nem a mozdonyra.

A kevés konkrétum egyike a nagy bejelentés: 35 százalék alá csökken az átlag 38 százalékos adóterhelés. No ez a három százalék lehet nagy érvágás az állami költségvetésnek, de kevés családban vezet komoly bevételre. Nem tudni persze, hogy milyen adókat számítottak be az átlagos terhelésbe, s azt sem, hogy a csökkentések mennyire egyenletesek.

Akár fenyegetésnek is hat az a kijelentés, hogy átalakul a családtámogatási rendszer – még ha állandóan halljuk az átalakulás indokait, azaz hogy a "társadalmi igazságosság", a "biztonság és a kiszámíthatóság" nevében történnek a dolgok, félünk, hogy itt sokan rosszul járnak. Közben tudni szeretnénk, hogy adóreform vagy választási kampány, ami most zajlik. Nem szavaztatjuk meg kedves olvasóinkat, hiszen költői a kérdés.

Érdekes az is, hogy miután Gyurcsány a hétvégén kiadta az arccal a munkások felé jelszót, hétfő reggel a pénzügyminiszterrel a Budapesti Értéktőzsdére loholt. Az előzetes információknak megfelelően itt jelentette be a fentieket, azaz hogy 2007. január 1-től bevezetik az egységes, 10%-os árfolyamnyereség- és kamatadót. Fizessenek a gazdagok – de csak választás után. Azonban, hogy el ne keseredjenek a tőzsdéző munkástömegek, a tőzsdei cégektől kapott osztalék viszont a jövőben 25 helyett ugyancsak 10 százalékkal adózik magánszemélyek esetében.

Ebből azután mindannyian láthatjuk: az adóreform elkezdődött. Az adócsökkentési csomag az árfolyam- és nyereségadó bevezetésével jár. Ezt nemcsak azért helyeslem, mert így igazolva van a Fidesz azon állítása, hogy Gyurcsány úgy csökkent, hogy emel, hanem azért is, mert valójában minden jövedelemnek illik adóznia. Csöndben megkérdem, vajon nem a Medgyessy kormány tette adómentessé a tőkejövedelmet? Ha tehát most igazságosabb lesz a dolog, akkor csak helyrehoznak egy általuk elkövetett hibát.

A hétvégi munkásbarát politika, a nép egyszerű fiaival és lányaival való találkozás hatására a kormányfő elhatározta, hogy a tőkepiac élénkítését célzó csomagot is készít. Elfogadja a tőzsde elnökének ötletét: 2007-től az adórendszerben is megjelenik a kedvezményes, önkéntes nyugdíj-előtakarékosság (a nyugdíjrendszer úgynevezett negyedik pillére). 2007. Ezeknek ez a mániájuk. 2002 előtt Magyar Bálint is kinevezte a Nemzeti Színház új igazgatóját, pedig a réginek le sem jár a miniszter hivatali ideje alatt a megbízatása. Mit akar Gyurcsány 2007-tel. No persze egy reform értékű lépéshez kell felkészülési idő. Egy ibolya illatú normális országban ilyenkor konszenzussal terjesztenek be reformlépéseket… De ne legyünk telhetetlenek, inkább örvendjünk, mert a magánszemélyek nyugdíj előtakarékossági számlát is nyithatnak, s ők határozhatják meg, hogy az erre befizetett összeget mibe fektessék. Tehát csak a tőzsdéhez értők vehetnek részt a dologban, vagy akik bíznak valamelyik tanácsadóban és meg is tudják fizetni. Vörös Csepel testületileg a tőzsdéhez vonul, hiszen a hozamok árfolyamnyereség-adó mentesek, az szja-ból levonható kedvezmény a befizetett összeg 30%-a, de legfeljebb évi 100 ezer Ft.

A befektetői, öngondoskodói életfelfogás jegyében a munkások és a dolgozó parasztok számára további törvénymódosítások várhatóak, több pontról még folynak tárgyalások.

Kérdés, hogy mindez miként kap többséget a parlamentben. Gyurcsány az MSZP-re még számíthat, az SZDSZ sokszor elmondta, nem támogat semmilyen adóemelést. A Fidesz miért tenné? Azt reméli, hogy a 2007-évi költségvetést ő alkothatja meg. A Budapesti Értéktőzsde elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila mindenesetre felkérte az ellenzéki pártokat: támogassák ezeket a lépéseket a hosszútávú gondolkodás és a piaci kiszámíthatóság jegyében. Meglátjuk.

A Gyurcsány által a parlamentben, vázolt adócsomag kevés meglepetést keltett. Az adórendszer egészének átalakításáról nincs szó. Februári beszédében a kormányfő még a ciklusból hátralevő időszak egyik legfontosabb feladatának az adórendszer átalakítását nevezte. Júniusban csak „érdemi adócsökkentést és kiszámíthatóságot” emlegetett. A 100 „tyúk”-lépés tartalmazta az ötszázalékos áfacsökkentést, a „legszegényebbek” számára oly fontos lépést, a felső szja-kulcs 38-ról 36-ra csökkenését.

Az áfa felső kulcsa 2006 januárjától 25 százalékról 20 százalékra csökken. A motorbenzin és a gázolaj esetében ez a változás már október elsején hatályba lép. Ettől a kútnál lehet, hogy kevesebbet fizetünk vagy tíz forinttal, de a szállítmányozási árak nem csökkennek, mert e vállalkozások a 20 százalékos áfát ugyanúgy visszaigényelhetik, mint a 25 százalékosat. Az üzemanyag árának drasztikus emelkedése tehát továbbra is megjelenhet egy sor termék árában. Ennek közvetlen inflációs hatása talán nincs, hiszen a jegybank ma is kamatot csökkentett, a hosszú távú hatások azonban nem lesznek olyan kedvezőek, mintha az üzemanyag jövedéki adóját csökkentették volna.

A kormány úgy kalkulál, hogy az áfa-döntés a legtöbb árucikket is érinti: csökkeni fognak az árak. „Több pénz marad az embereknél”. Aligha. Mivel a kereskedő is emberből van, s a kormány eddig ténykedése őt sem hozta valami fényes helyzetben, ezerszer is meggondolja, mennyit engedjen át a 4 százaléknyi nyereségből a kedves vevőnek. Ahol nem kínálati a piac, alighanem semmit nem engednek át nekünk.

A személyi jövedelemadó felső kulcsa 38-ról 36-ra százalékra csökken, a 18 százalékos kulcs határa pedig 50 ezer forinttal emelkedik. Így a jövő évtől évi 1,55 millió forinttól kell 36 százalékos adót fizetni. Ez nem egészen havi 130000 forintot jelent, tehát Magyarországon az átlagbér – ami már 150000 Ft felett van továbbra is a legmagasabb kulccsal adózik. Az szja felső kulcsának 2 százalékos csökkentése egy évi két milliót kereső embernek havi 3333 forintot, egy évi 10 milliós jövedelműnek havi 16666 forintot ad. Fizessenek tehát többet a gazdagok.

Kedves Olvasó! Talán ennyi elég is. Ha minden igaz, holnap a gyermekellátásokkal folytatjuk, s talán lesz mód felidézni egy csokrot a független szakértők véleményéből is.

Surján László

 .

Vissza a kezdőlapra