2005. szeptember 24. szombat 22:43

 

"Furcsán néznek ránk Gyurcsányék miatt Brüsszelben"

Ki tudja, mit hoz a múlt?

Nehéz dolog ma magyarnak lenni az unió intézményeiben, furcsán néznek az emberre Gyurcsány Ferenc ténykedései miatt – jegyezte meg Surján László pénteki sajtótájékoztatóján, kiemelve: az unió 100 milliós büntetést akar bevasalni Magyarországon.

Gyurcsány Ferencék gyakran dicsekednek a tőzsdeindex eredményeivel, vagy éppen az ipari termelési adatokkal, de a kormányzat elsősorban az államháztartásért felel” – hangsúlyozta pénteki sajtótájékoztatóján Varga Mihály, a Fidesz frakció gazdasági kabinetjének vezetője. Rámutatott: az a feladatuk, hogy azzal a pénzzel, ami beérkezik a költségvetésbe, pontosan el tudjanak számolni. Mint fogalmazott, az elmúlt három évben a kormány ebből az aspektusból nem volt egészen pontos. Sorra derülnek ki az Állami Számvevőszék jelentéseiből, hogy gondok vannak, sőt az unió illetékesei is felhívták már ezekre a figyelmünket – közölte.

Ki tudja, mit hoz a múlt?

„Kiderült, amit eddig állítottunk, igaz: trükk hátán trükk van a költségvetésben” – szögezte le Varga Mihály, majd így folytatta: ennek eredménye, hogy már azt sem hiszik el a kormánynak, amit a jövőre vonatkozóan ígér. A Fidesz azt várja a miniszterelnöktől, adjon hiteles képet az államháztartás helyzetéről, arról, hogy mire költik az adófizetők pénzét. Varga Mihály szavai szerint nem csak az a probléma, hogy "a fele sem igaz" annak, amit a kormány az államháztartásról állít, hanem az, hogy ennek ára van: lehetséges, hogy Magyarországnak büntetést kell fizetnie az unió kasszájába, illetve fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország elesik a kohéziós alap forrásaitól.

547 milliárddal nőtt a költségvetés tényleges hiánya – mutatott rá. A volt pénzügyminiszter úgy ítélte meg, hogy a kormány az elmúlt három évben nem tudta megállítani a túlköltekezést, és a közölt adatok pontatlanságával Magyarország hitelességét tette kockára. Két országgal szemben folyik eljárás: Görögországról már kiderült, hogy kozmetikázzák az adatokat, ám hazánk esetében is feltehetőleg ugyanez lesz a helyzet – vélekedett, arra utalva, hogy a 2003-as esztendőről nemrég derült ki, 7,1 százalékos hiánnyal zárt. Ezek után ki tudja, mit hoz a múlt? – fűzte hozzá.

Varga végül az IMF javaslatáról szólt. Elmondása szerint a szervezet egy független átvizsgálást javasol a magyar államháztartás esetében.

Da, yes, és ellenállás

Nehéz dolog ma magyarnak lenni az unió intézményeiben, furcsán néznek az emberre Gyurcsány Ferenc ténykedései miatt – jegyezte meg Surján László, a Fidesz EP-képviselője, aki szerencsétlen dolognak nevezte, hogy olyan vezetők viszik az unióba Magyarországot, kiknek tanulásai periódusa a Varsói szerződés idejére megy vissza. Ezek az emberek ahhoz szoktak hozzá, hogy engedelmeskedni kell, így mindenre azt mondják: „da”, sőt a rendszerváltás azt jelenti nekik, hogy „yes” – magyarázta Surján. Hozzátette: kell tudni ellent állni!

A fideszes képviselő az IMF-tanulmány első soraiból idézve kijelentette: Magyarország sztárpozícióból került, a frissen csatlakozott országokat nézve, a sereghajtók közé.

100 milliós büntetés és 16 jogsértési eljárás

A legnagyobb baj, hogy nincs hitelességünk – állapította meg Surján László, aki az ország nettó befizetésének kérdéséről megjegyezte: uniós szempontból kedvezményezettek vagyunk, csakhogy a kincstár a számláján tartotta az uniós pénzek egy részét, így összességében 27 milliárdos minuszba került Magyarország. Ide csak nem kellett volna lesüllyednünk – figyelmeztetett.

Az EP-képviselő beszédében kiemelte: 100 millió eurót akarnak rajtunk büntetésként bevasalni Brüsszelben spekulatív gazdasági tranzakciók miatt. Figyelmeztető jelként említette, hogy Észtország hasonló esetben már kénytelen volt 45 millió eurós büntetést kifizetni. Büntethet az unió, ugyanis benne van a csatlakozási szerződésben – figyelmeztetett. Hozzátette: mindemellett 16 jogsértési eljárás is folyik Magyarország ellen.

„Az ország gazdasági bajait nem Varga Mihály ördögi természete, és a gaz ellenzék ferdítése okozza, ugyanis a magyar belpolitikától tökéletesen független szervezetek ugyanazt a kritikát fogalmazzák meg a kormány felé, amit a Fidesz” – zárta gondolatait Surján László.

 .forrás: gondola.hu

Vissza a kezdőlapra