2005. szeptember 01. csütörtök 20:52

 

Kártyázzuk el várainkat

Fél éve jelent meg a Civertan Bt. kiadásában a Fölülről láttatom hazámat című album. A könyvben szereplő felvételek a közelmúlt több mint harmincezer légi fotójából kerültek ki, László János szövegével és válogatásában. Könyvében olyan helyszíneket tár elénk a szerző, melyek a levegőből egészen más arcukat mutatják. Természeti képein az ember építő és romboló keze munkáját örökítette meg, így felülről mesebelinek tűnik a meddőhányó, a szennyezett kavicsbánya tó, vagy a frissen szántott föld is. Épített kulturális örökségeink is páratlan látványt nyújtanak a magasból. Helyet kapott a könyvben néhány híres várunk - Sümeg, Sárospatak, Siklós - mellett a különleges szépségű Boldogkővár vagy Csesznek is. Talán az olvasók kedvet kapnak, és a képek láttán felkeresik Turán a mesebeli Schossberger-kastélyt, a hagymakupolás Zichy-Vay-kastélyt Mohorán, vagy a tiszadobi labirintus-kertet.

A légifotók különösen akkor érdekesek, ha az épületek rossz állapota megakadályozza a felhőtlen gyönyörködést a földön. Ezért is izgalmas látni és elképzelni a magasból kirajzolódó csomorkányi, salföldi vagy dörgicsei templom légies romjait. Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik már bejárták hazánk minden zegét-zugát, és azoknak is, akik nem ismerik Magyarországot. Bízunk abban, hogy mindannyian új élménnyel gazdagodnak majd. S hogy jó lapjárásban lesz részük – ugyanis nem csupán a könyvet ajánljuk, hanem az „ördög bibliáját” is.

A kiadó, gondolva a könnyedebb szórakozásra is, most előrukkolt új illusztrált francia kártya-csomagjával, amelynek lapjain ötvenöt magyar vár, illetve ötvenöt magyar kastély légi fotóját láthatjuk, forgathatjuk. S amíg összejön a römi, azon is eltűnődhetünk: hol nem jártunk még? Vagy, ami a legrosszabb – azért csak megremeg a kezünk, netán kártyavárként omlunk össze, ha úgy hozza a lapjárás, hogy esetleg Pannonhalmát kell eldobnunk…

(tamási)

(Kiadó: Civertan Bt. Izabella u. 69. fsz. 2., tel: 332-3261)

 .

Vissza a kezdőlapra