2005. szeptember 08. csütörtök 22:41

 

Kavargatják, fűszereznek…

 

Mert hiszen nincs ebben semmi különös. Mármint a konkrét tényben: a szocialista és a demokrata fórumos honanyák együtt kavargatták a bográcsot. A honanyák főzőversenye már évek óta a XVIII. kerületi SzeptEmber Feszt sikerrendezvénye. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő nevéhez fűződik – aki idén is rendesen összeszedte a tűzrevalót… S szinte háziversennyé sikeredett – hiszen a zsűri értékelése különös eredményt hozott. Tekintélyét, persze, nem kérdőjelezhetjük meg, hiszen az elnöki feladatot az ország Laci bácsija, Benke László - ki tudja már számon tartani, hányféle díjas nemzetközi mesterszakácsa - vállalta magára.

S szerinte itt is Dávid Ibolya kavarta a legügyesebben… Szürke marhából készült pörköltje vitte a prímet. Ezt az „étészeti” műremeket, állítólag, az elnök asszony kiváló házi pirospaprika őrleménye tette különlegessé. Valamint a nem várt módon bele adagolt édeskáposzta. Nem hiába – van, amikor még használ az édesgetés… Második helyre értékelte a „jópalócok” saját magukról elnevezett palóclevesét a zsűri, a bronzbefutót pedig maga az ötletgazda abszolválta. Gurmai Zita asszony kakastöke pörköltje - slambuc módra, kockatésztával főzve – többeknek is ízlett. Nos, úgy jó, ha az ételből mindenkinek jut, és azt, lehetőleg, ne illesse pártpolitika. Túl sok szót ezért mi sem vesztegetünk a mellékelt képekre, csupán archíváljuk őket. Hogy, lám, kik is kavarják oly nagy egyetértésben, mostanában, a szaftot, és a rántást. Jó étvágyat – s mi hadd főzzünk csak magunknak…

(tamási)

 .

Vissza a kezdőlapra