Faludy György verseiből

1918

Apám Boszniából csizmában,

karddal, pisztollyal érkezett,

mikor a piszkos őszi felhők

beborították az eget.

„Körülnéztem,” mondotta később,

„fekete varjú károg itt,

felültek már a háztetőre,

s elűzik innen Károlyit.

A király lemondott, az ország

széthull és bár a harcnak vége,

meglehet, hogy a háborúnál

kevéssel lesz csak jobb a béke.

Nyomor, perlekedés meg éhség

felé menetel a haza.

A szétszóródás jön. Csak Ady

Endrének lett itt igaza.”

1997

Ne bánd, hogy mocskos víz csorog a csapból

s kerted fáin félannyi lett a lomb.

Megérkezett a technokrata aggkor,

a Föld elpusztul. Nem segít a gond.

Látod a képet? Földed acélszürke,

tikkadt sivatag. Sikító szelek

a tengereket kiszívják az űrbe,

helyükön lyukak. Mégse keseregj.

Ne próbálj változtatni vagy civódni.

A romlás már beteljesült. Ezen

nem tudnak változtatni alkotói,

a konszernek hatalmasai sem.

Így folynak a dolgok, de a jövendő

csupa reménység. Az anyag nagyon

szeret élni. Pár millió esztendő

s kidugja újra zöld fejét a gyom.

A TUDOMÁNY JELEN ÁLLÁSA

Földünket ember vagy ágyúgolyó

el nem hagyhatja. Nincsen ily csoda.

Energiánk igen csekély. A hold

túloldalát nem látjuk meg soha.

Több százezer fényévnyi a Tejút.

Csillagképeivel ő tölti be

az űrt, továbbá a nem látható,

súlytalan anyag. Éter a neve.

Az elemek száma kilencvenkettő.

Közülük még három vagy négy hiányzik.

Apám szerint, ha felfedezik őket

mindent tudunk, egész a másvilágig.

Az anyag legkisebb, nem osztható

része az atom. Ezt Demokrítosz

is tudta már. Néhány őrült tudós

még apróbb részt keres. Roppant kínos.

Náluk csupán Albert Einstein a rosszabb,

Svájc csörgősapkás fejű szinbolondja,

a nagy hantáló, ki az abszolút

időt (őrültség!) relatívnak mondja.

Orvosok messze előre jutottak:

csillapítót, gyógyszert és annyi mást

hoztak. Jó, hogy a bacillusok még

nem indítottak ellentámadást.

(2003. január 5)