2005. szeptember 21. szerda 23:46

 

Gyurcsány bejelentésre készül

 

Egyre kevésbé bírom én már az izgalmakat. Ma is – munkába indulva még egy futó pillantást vetettem a reggeli hírekre, s mit kellett olvasnom? Gyurcsány bejelentésre készül. No fene, tépelődtem a kocsiban is a vészt jósló mondaton – kis híján elsodortam a garázsajtót. Ez a sok gesztenye, találtam meg rögtön magamban a bűnöst, azokon pörgött meg a kerék. Természetesen… Na, ezeket is söpörhetem össze délután, írtam fel a tennivalók közé, bár előre tudtam, hogy esetleg, talán, vasárnap. Addig erről szó sem lehet, hiszen vagy esni fog, vagy túl meleg lesz, vagy nem lesz hozzá kedvem. De legalább három esélyes a dolog – nem úgy, mint ez a hír. Hiszen abban még bármi lehet…

Gyurcsány bejelentésre készül, zörögtek bennem a szavak, mint az egri vár dobjának bőrén a borsószemek. Vész közeleg, jelezte ez a zaj, de vajon mi lehet az? Hiába – amikor egy magyar miniszterelnök bejelentésre készül, az emberben ezer és egy variáció lepereg. Mi, kompország megfáradt evezősei, már csak így vagyunk ezzel. Hogy lapátolunk, rendesen, de senki sem szól időben, hogy a komp kötéllel megy – és iránya általában merőleges a partra. Általában – de szinte sohasem párhuzamos azzal… Na szóval, morfondíroztam ezen a híren, az úttestre kanyarodva is, oly annyira, hogy a következő tizedmásodpercben már a főpolgármester nevét vettem, nem épp méltatva, egy tisztátalan mondatba ágyazva, a számra. Na ná, hogy a kátyú. Na ná, hogy már rég elmúlt a május. Bár a Demszky haverja, a Bródy, már mikor megénekelte: ne várd a májust, kedvesem… Bizony, lassan itt az idei hó, és még mindig őrizgetjük a tavalyi kátyúkat.

Már alig várom, hogy ismét mehessek tüntetni Demszkyvel a főpolgármester ellen… Besorolunk egymás mellé, nyomjuk a dudát, ahogy kell, és kivörösödött arccal kiabáljuk: mondjon le. Demszky mondjon le. Majd egymásra pillantunk; ez jó mulatság, férfimunka volt; és hazaindulunk. Demszky a zöldhatárba, én Zuglóba… Annyira tetszett az ötletem, hogy a következő kátyún átbillenve – nyelvem darabkáját ráadásul félrenyeltem, így egy köhögésrohamot is át kellett vészelnem – már alig-alig idéztem szókincsem elfelejtendő rétegéből… S legalább visszarévedtem az alapproblémához: Gyurcsány bejelentésre készül…

Mi a fene történhetett?

Azért gondoljunk ám ebbe bele, alaposan. Volt már néhány nagy bejelentése a magyar miniszterelnököknek, történelmünk sodrában. De mindegyikhez volt egy hozzárendelt helyzet is; nemzetközi, vagy belpolitikai. Hadat üzentünk az Egyesült Államoknak. Lelepleztük az imperializmus ügynökeit. Csapataink harcban állnak. Leraktuk a szocializmus építésének alapjait. Megkezdődtek az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásai. Szóval – voltak azért itt nagy miniszterelnöki bejelentések… De most – vajon mire készül a rendszerváltást követő hatodik szabadon választott miniszterelnök? (Mert valóban az – hagyjuk már el az állandó megkérdőjelezését a titulusnak. A hangyányi különbség mindösszesen csupán annyi, hogy az első öt esetében mi választottunk, szabadon, a listavezetők közül, ez esetben pedig ő választotta, szintén szabadon, ezt a pozíciót. III. Richárd, Shakespearalell mondva, úgy döntött, hogy gazember lesz; Gyurcsány Ferenc pedig úgy döntött, hogy miniszterelnök lesz. Kérem szépen – az egyik esetben folyton a Bánffyt meg a Haumannt emlegetjük, hogy mecsoda egy nagy alakítás volt az övék, a második esetben meg nyafogunk? Nem kell. Ez se kisebb színészi alakítás – én mondom…)

De mi a fenét fog bejelenteni?

Antall, ugye, azért még meg tudott volna lepni bennünket. Mégis itt maradnak az oroszok, mondhatta volna. Borossnak már nem volt olyan sok ideje; fél esztendeje alatt annyit kommunikálhatott csak, hogy a Demokrata Fórum megőrzi nyugalmát. Azt – meg… Jött a Horn – bejelenthette volna a kétharmada birtokában, hogy ennyi volt a többpártrendszer, szép kísérlet volt, de most mindenki szépen menjen haza. Na és, kérdezett volna vissza a holmi demokráciára hivatkozóknak… Orbán Viktorhoz sem volt mostoha a sors. Bejelenthette volna azt, hogy a Millenniumi Felajánlásunk meghallgatásra talált. Aztán a Medgyessy… Regnálása harmadik hónapjában rögtön bejelenthette volna a lemondását. Az egy gesztus lett volna – hiszen, lényegében, már akkor megbukott. Csak azért húzta még másfél évig, mert a posztja mögött épp olyan tülekedés kezdődött, illetve folytatódott, mint anno a Kádáré mögött… De itt ez a Gyurcsány-fiú. Vajon milyen bejelentésre készülhet?

Háborús konfliktusba nem nagyon keveredhettünk – tudomásom szerint. Váratlan természeti katasztrófa nem igazán közeleg felénk; nem mintha a kiszámíthatóbb árvizek ellen olyan nagy ütemben épülnének a gát-helyreállítások… Lehet, hogy lemond, mert rossz viszonyba került a feleségével, vagy a pártelnökével, vagy a koalíciós partnerrel, vagy az unióval, vagy az ellenzékkel? Lehetőségek és kátyúk sora merült fel előttem – az utóbbiakat szerencsésen kikerültem, de az előbbiek egyikéből sem tudtam kikecmeregni. Hiszen megorrolhatott rá az asszonyka családja is, mondván, hogy ezt a luxusadót azért kár volt ennyire erőltetni. Mondván, hogy nekünk a kevés is sokat számít, a sok kicsi meg ennyiből nem jut többre… S különben is, az elv a lényeg: a vagyon egy már korábban leadózott értéktermelés fölöslegében keltezik. S rossz vért is szülhet az, hogy a luxusadó eredete után valaki a vagyon eredetét is elkezdheti firtatni… Ebből azért támadhatnak nem annyira apró gondok is, te Feri. De a pártelnökére is durcás lehet – hiszen az meg nem átallt táncra perdülni, pedig épp hogy kivakarták valahogy az egyik nőügyéből…  Ami, persze, nem volt neki, sehol egy fia kém nincs itt a láthatáron, kiadta erről az igazolást maga a biztonságunkat őrző hivatal is; épp csak arról nem adtak számot: akkor miért hallgatták le, ezek szerint ok nélkül, két miniszter telefonbeszélgetéseit is? Bárha már sejthetjük a választ: azt hitték, hogy a földhivatal van vonalban; mindvégig mindenki téves kapcsolásban volt. De már bontották a vonalat… S miért lenne rossz viszonyban a koalíciós partnerrel? Mert miért ne? Közelednek a választások – ilyenkor ezt mindig megpróbálják eljátszani.

Az unióval már nem is nagyon foglalkoztam. Ez a legátláthatatlanabb – folyton van valami. Olvasok valamit a sajtóban arról, hogy az unió ezt meg azt nehezményezte, majd valamelyik miniszter, illetve maga Gyurcsány elmagyarázza, hogy azt nem úgy kell érteni. Ahogy a nem jóindulatú sajtó tálalta. (Érdekes – ilyenkor többnyire az amúgy kormányoldalinak nevezett sajtó sem üti meg a jóindulatú kategóriát…) Később pedig, minden magyarázkodás ellenére, rendre kiderül, hogy az uniónak igaza van. Például számolni is tudnak – s amióta tagjai vagyunk az unónak, azóta, bizony, nagyon oda is figyelnek a számokra. Hoppá… Csak nem ez lesz a nagy-nagy bejelentés…? Hogy borul a költségvetés, nő a hiány, távolodunk az eurótól…? Nehogy már ezért voltam egy frászban egész nap. De kérem – ezt legkevesebb négy hónapja tudjuk. Merő egy pánikban vannak – ez minden mozdulatukon, minden gesztusukon látszott. Ez lesz az a nagy-nagy bejelentés? Hogy adószedőink harcban állnak, Bokros Lajos azonnal jöjjön Budapestre?

Ugyan, Feri. Van nekem egy ennél is jobb javaslatom. Most olvastam, hogy talán nem is Sztálin nyugszik az övének hitt sírban. Hanem valaki más. Mert előkerült egy olyan levéltári dokumentum, amely szerint néhány orvos azt állította: a holttest bizonyos jellegzetességei nem egyeznek Sztálin fizikai jellegzetességeivel. No, akkor itt a cél: kapd a hónod alá a Kókát, és induljatok el, megkeresni az igazi Sztálin sírját. Nem lesz nehéz. Ott kutassatok utána, ahol nagy a földmozgás. Mert vagy földrengés, vagy Sztálin lesz ott, lenn a mélyben.

Hiszen az tuti, hogy piszkosul forog a sírjában – gyerekek…

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra