2005. szeptember 21. szerda 23:45

 

Invitáló – Rockszínház a Patakyban

 

Az álom 1980-ban, negyedszázaddal ezelőtt, egy kora tavaszi délutánon kezdődött. Miklós Tibor és társai megalakították a Rock Színházat, s még ez év augusztusában megtartották első bemutatójukat, az Evitát, a Margitszigeten. A Színház tizenhét éves működése során a zenés színház igazi alkotóműhelye volt Magyarországon. Tizenhat saját szerzésű darab mellett és sok külföldi világsikert nemcsak idehaza, de egész Közép-Európában is ők mutattak be elsőként. A Rock Színház megszűnését követően (1996) a színészek az Operett, illetve a Piccolo Színházban játszottak tovább.
S egy újabb fedélváltás: a Piccolo Színház zenés társulata 2005 őszétől Rock és Musical Színház néven a Pataky Művelődési Központban folytatja munkáját. Szinte „természetesen” a nagy sikerrel: a szombati évadkezdés a Jézus Krisztus szuperszár előadásával kezdődik. A darabban Jézus utolsó hetének epizódjai úgy elevenednek meg, mint egy álom képei. Ezt az álmot a hétköznapok lélektelen robotjaiban elfásult emberek álmodják és közben maguk is bűnrészeseivé válnak a történetnek. Nem ölhetjük meg büntetlenül az emberiség álmait, nem adhatjuk fel a reményt és a várakozást, hogy a történelem pozitív fordulata bekövetkezzen. Ezt az alapeszmét sugallja az előadás záró mozzanata. A főbb szerepekben: Jézus – Feke Pál (képünkön), Júdás – Bozsik Patrik, Mária Magdolna – Nagy Anikó, Pilátus – Fellegi Lénárd, Kajafás – Barbinek Péter.

 .

Vissza a kezdőlapra