2005. szeptember 29. csütörtök 22:14

 

Kétszáz éjszaka legszebb meséi

 

Móricz és Gyurcsány. Valahogy nem passzol. Bár valahogy mégis, hiszen ugyan az első névről jut eszünkbe az irodalom, de a művek mégis a másodikról. Az úri muri, amely, persze, inkább az elvtárs-buli; a rokonok, amely, persze, inkább a kapcsolati tőke; s a barbárok, amely egészen egyszerűen ezek tevékenységének a szinonimái. Nem is írom – bár úgy kellene, a helyesírás szabályai szerint – a címeket… Nehogy valóban keveredjenek. Mondom: mégsem passzolnak össze ezek a nevek. Illyés és Gyurcsány. Olyan fals, ugye…? Pedig a puszták népe csak megérzi: honnan jössz, öcsém, s hová tartasz… Mert bár valóban vannak olyan esetek, amikor nem ez a fontos; no de ez, speciel, nem az a helyzet…

Babits és Gyurcsány… Nem megy. Nem erőltetném én ezt ennyire, no de hát a miniszterelnökünk egy könyvesboltban járt. Nem vásárlóként, hanem íróként. Úgy gondolta: ez a terület is egy kis pezsdítésre szorul. Általa… Írt hát egy könyvet, amely ugyan nem hátfájása pillanatairól szól, de azt már tudjuk, hogy hátfájdalmai közepette írta annak fejezeteit. Értelmezhetjük ezt úgy is, hogy azokat a pillanatokat is kihasználta, amelyekben nem szorgoskodhatott dolgos vezetőként serény csapata élén, mert ágyba, párnák közé szorította a kór. De ő ezt is kihasználta: könyvén dolgozva. És elkészült a mű, be is mutatta, szerény, egyszerű keretek között. Az installációból csupán a vörös drapériát hiányolhatjuk…

Sorolom magamban az írókat, amelyek közé most őt is el kellene helyeznünk. Nem passzol be… Illetve – talán, igen, ide. Andersen és Gyurcsány. Grimm és Gyurcsány. No fene – csak összejött a párhuzam. Csak a könyv címe nem stimmel. Igazabb lett volna azt a fedelére írni: Kétszáz éjszaka legszebb meséi… Mert úgy durván még ennyi van a választásokig – s lesz mese; biz, minden napra legalább egy. Csak győzzük hallgatni…

(tamási)  

 .

Vissza a kezdőlapra