2005. július 05. kedd 20:37

 

Ne facsarjuk ki egymás szavait

 

Most, hogy átmenetileg bezárt a Parlament, és fenyegető testtartással közeledik a nagy nyári uborkaszezon, bevallom: kicsit megrettenve gondolok a holnapra. Jó-e nekünk másfél hónap Gyurcsány-mentesség? Na persze, nem fenyeget bennünket ez a veszély, mert a jelenlétét úgyis megoldják majd valahogy álszent ájtatos manói. Akiket egyre nehezebb komolyan venni. A baloldalibb napilap főszerkesztőjét például, aki zord arcvonásokkal kérdi legkedvesebb miniszterelnökétől a televízióban: „az ellenzék vezére azt mondta, hogy hatalomra kerülve tételesen meg fogják vizsgálni: miért vett fel a kormány külföldi hiteleket, és azt mire fordította? Orbán vajon kriminalizálni akarja a politikát?”

Komolyan ezt kérdezte.

Miután a jelenlegi kormány vezette be, hogy olyan közpénzügyi államtitkárt rendszeresített, akinek egyetlen feladata volt: lehetőleg mindenkit feljelenteni a korábbi kormány tagjai közül. Keller ennek rendre eleget is tett – amíg bírta elveszített perekkel. Végül csak bedobta a törölközőt… Most pedig már egy tételes államkassza-kimutatás puszta lehetőségének hallatán is kriminalizálást emleget a baloldal. Amely, ugyanakkor, máig sem lehet eléggé hálás azért, amiért ez az elszámoltatás 1990-ben – elmaradt. Úgy az addig keletkezett államadósság, úgy a feldarabolt és „káeftésített” pártvagyon kérdésében.

Nevetséges.

Ahogyan egyre fárasztóbb – és ezért talán valóban jól jön egy kis júliusi szusszanás – magát Gyurcsányt hallgatni.   Legutóbbi rádiószózatában több olyan mozzanat is volt, amelyre nem árt odafigyelni – no, persze, épp csak gondolatnyi utalásokkal. Például erre a kijelentésre: „…rendkívül tehetséges ország jóra való emberekkel, és mert az elmúlt hónapokban csak azokat hallottam, hogy töpörödünk, csökkenünk, kullogunk, lemaradunk, mindezt Magyarországról. Én meg azt mondom, hogy Magyarország állj fel, mondd, hogy nem így van. Nem lemaradtunk, mert minden mérhető dologban álljuk a versenyt. Egy sor dologban sokkal messzebb vagyunk, mint bármikor korábban. Azt mondom, hogy nem hazafias dolog az, hogy csak azért, mert folyik egy politikai küzdelem politikusok között, nem a kormányt kritizálni, hanem az országot. A kormánynak szüksége van ellenzékre, az országnak nincsen. És óva intek minden politikust, hogy az ország ellenzékének szegődjön”. Na már most: a szocialisták (és nem csak ők) ezek szerint minimum tartoznak egy bocsánatkéréssel Kövér László felé. Aki ugyanezt mondta, sarkosabb hasonlattal, de a lényeget pontosan kifejezve. Aki folyton lógatja a fejét, állandó pesszimizmust sugároz, egy állandósuló sikertelenségi retorikával bélyegzi meg a polgári kormány eredményeit, a jövő esélyeit, az kösse fel magát. Ennyit mondott – és vajon mennyi szidalma kapott érte…?

Mennyit is, tisztelt szocialisták?

„Ne facsarjuk ki egymás mondatait. Iszonytató méltatlanságok történnek Magyarországon a politikában” – idézem, ezt már az említett Gyurcsány-tirádából. „Én személyesen is sokat szenvedek, hogy egyetlenegy szónak micsoda jelentésváltozása lesz, és még az sem számít, ha az ember azt mondja a végén, hogy nem azt mondtam, bocs. Az úriemberség minimuma is eltűnt”.

Hogy úgy van… Bizony: Kende-könyv, bányaügyek, centivágás, huszonhárommillió román munkavállaló, ésatöbbi, ésatöbbi. Hogy Gyurcsány folyamatos mellébeszéléseit már ne is említsük: egy porcelánboltba tévedt elefánt nem okoz annyi diplomáciai bonyodalmat, mint ő, miniszterelnökként. Ha valaki most tiltakozna, talán elegendő bocsánatkéréseire utalnom; úgy másfél tucatra emlékszem, hirtelenjében. Ha nem volt miért, akkor azokat csupán hazudta; ha volt miért, hát akkor kérdezzünk vissza: mikor is kezdtek kámforrá válni az úriemberek…?

„…hosszú listám van arról, hogy a különböző politikai beszédeikben hány hamis állítást tesznek arról, hogy miben, hol tartunk és mára értettem meg, hogy ez egy stratégia. Stratégia azt mondani Magyarországnak és elhitetni vele, hogy Magyarországnak rossz a teljesítménye és akkor egyből jobban értem, hogy a lemondásnak, az apátiának ez is az oka lehet, nem állítom, hogy csak ez, de ez is az oka lehet, mert azt mondják folyamatosan az ország lakosságának, hogy töpörödsz, tönkremész, lemaradsz, én meg azt mondom, hogy ez nem igaz, éppen ellenkezőleg”. Stimmel. De vajon hol a különbség? A polgári kormány alatt az ellenzék valóban folyamatosan elhazudta az eredményeket; most pedig ugyanezt a Medgyessy-kormány működésére is kiterjeszti. Mert vegyük észre: sikerpropagandájuk folyton a száznapos program eredményeivel kezdődik, de kudarcelméletük is onnan, a költségvetés túlzott megterhelésének axómájából ered… De ugorjunk a legérdekesebb mondatokra. „Azt szeretném” – mondta Gyurcsány – „ha ön és a többi médium képviselője, a magyar értelmiség nem elégedne meg ilyenkor azzal, hogy van egy állítás és egy másik, és azt mondaná, hogy utánanéztem. Most a Gyurcsánynak van igaza, most nem a Gyurcsánynak van igaza. Azért nem tud tájékozódni az ország, mert nem segítik tájékozódni azok, akiknek kellene. Ebben van felelőssége a magyar értelmiségnek, a magyar elitnek, a magyar nyilvánosságnak. Én azt kérem, hogy tessék élni ezzel a felelősséggel. … Közmédiának nem az a felelőssége, hogy visszhangozza a politikusok szavait, hanem az a felelőssége, hogy keresse az igazságot, és ha úgy látja, hogy valaki nem mond igazat, akkor azt mondja, hogy többet hazugsághoz nem adok teret”.

Hogy úgy van…

De azt azért már pláne nem értem: hogy is van ez? Miközben Gyurcsány a fentieket szajkózza, mit is kérdez aznapi sajtótájékoztatóján Molnár László szocialista honatya? „Véletlen-e, hogy bár Orbán Viktor ellen hivatali visszaélés bűntette miatt két magánszemély bejelentést tett a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál, a Fidesz erre nem reagált”? Ugye, tetszenek érteni? Két – anonim – magánszemély bejelentést tett; annak tartalmában az Élet és Irodalom állításaira hivatkozva. Az ügyészség az újságcikkben nem látta meg a bűncselekmény vélelmezhetőségét, így nem rendelt el nyomozást. De Molnár László szocialista honatya arra buzdítja a sajtót: reagáltassa a Fideszt. Olyasmire, ami eredendően nem pártügy, legfeljebb a párt elnökének ügye. De az sem, hiszen – mire is kellene reagálni? Feljelenteni két ismeretlen magánszemélyt, rágalmazás alapos gyanújával, és hivatkozni Molnár László információira?

Most akkor mit is szeretne, kedves Gyurcsány Ferenc? Hogy a sajtó jelentse ki: többet hazugsághoz nem adok teret? Vagy azt: hazudni csak annak szabad, akit ehhez szokásjogok fűznek? Lásd: hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon… És szinte már rigolyásan ragaszkodnak ehhez… Ebben – nincs uborkaszezon.

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra