2005. július 07. csütörtök 22:44

 

Programok napról napra

 

Az Óbudai Nyár rendezvényei keretében az ország legkiválóbb kamarazenekarai koncerteznek a Kiscelli Múzeum udvarán (illetve rossz idő esetén a romtemplomban) július minden vasárnapján, este 8 órától. Műsoraik középpontjában ezúttal azonos vagy különböző hangszerek, izgalmas párosítására írt kettősversenyek állnak. Ezen a hétvégén a Mendelssohn Kamarazenekar zenél. Szólistáik, Bálint János (fuvola) és Felletár Melinda (hárfa) Handel, Purcell és Mozart műveivel készülnek az estre.

 

Az aquincumi romok között, naplementekor ad koncertet az Amadinda ütőegyüttes, amely a világ egyik legeredetibb ütőhangszeres zenekara. Koncertjeiken már klasszikussá vált XX. századi műveket, korábbi zenetörténeti kompozíciók átiratait, afrikai, ázsiai, óceáninai tradicionális zenék is szerepelnek. Magyar és külföldi szerzőktől, valamint Tahitiről, Tonga szigetéről és Gabonból származó szerzőktől is játszanak majd az Óbudai Nyár szervezésében tartandó esten július 16-án, este hét órától az Aquincumi Múzeumban (III. Szentendrei út 139.)

 

Katasztrófa az apácáknál… Az apácazárda nővéreinél hatalmas katasztrófa történt: a főszakács mérges gombából készített ebédet, így ötvenkét nővér megtért Istenhez. Az életben maradt nővéreknek nem volt elegendő pénzük a temetésre, ezért négy apáca végső nyugalomra helyezéséért műsort adnak július 16-án, szombaton, a Zsámbéki Romtemplomnál. Dan Goggin kamaramusicaljét hazánkban a Madách Kamarában mutatták be először Psota Irén, Kiss Mari, Bencze Ilona, Kökényessy Ági és Hűvösvölgyi Ildikó szereplésével. A Zsámbékon látható változatban a Színház-és Filmművészeti Egyetem idén végzett musical szakos hallgatói, Peller Anna, Nádasi Veronika, Szegő Adrienn, Holecskó Orsolya és Wégner Judit szórakoztatja a közönséget. A szereplők – egyik vizsgaelőadásukként – 2004 novemberétől játsszák a darabot Dávid Zsuzsa rendezésében, ám olyannyira megszerették a musicalt, hogy az egyetem elvégzése után sem veszik le az apácaruhát. Az Apácákat játszották már a Szegedi Nemzeti Színházban és Szentendrén, legközelebb pedig július 16-án, a Zsámbéki Romtemplomnál.

 

A Nagykanizsa melletti Cserfő hegyen immár tizedik alkalommal (július 17-19) rendezik meg a Cserfői Jazzland fesztivált, ahol esténként rendre különleges hangulatú, varázslatos hangversenyeket és jam sessionöket adnak a közönségnek a legnagyobb hazai és külföldi jazz-zenészek. A zalai szőlőhegyen egy fáklyákkal megvilágított parkban ma már az ország és Európa leghíresebb muzsikusai csalogatják a koncertsorozat négy estéjén a hazai és külföldi érdeklődőket. Az idei, tizedik fesztiválra a szervezők jó hírüket, munkájukat és kapcsolataikat reprezentálandó kiváló magyar, osztrák muzsikusokat, valamint világsztárként az amerikai Don Byront sikerült megnyerniük. Don Byron a New York-i kulturális közösség oszlopos tagja, többféle projektben vesz részt. 1993-ban járt már Magyarországon, a Szegedi Jazznapokon szextettjével latin-amerikai és afro-karibi ritmusok újjáélesztését valósította meg. A cserfői Jazzlandre más anyaggal készül: a bebop-korszak legendás szaxofonosát, Lester Youngot idézi meg új zenekarával. Érdekesség, hogy ebben a felállásban Don Byron klarinéton játssza az eredetileg szaxofonos szólamokat.  

 

Idén nyáron egyetlen operaelőadásra kerül sor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A debreceni Csokonai Színház produkciója az évad eleje óta van műsoron. A különleges, ez alkalomra felújított előadás keretében a budapesti közönség számára július 22-én, pénteken 21 órakor kezdődik Verdi: Attila című operája. Igazi csemege lesz a látványos, nagy együtteseket mozgató és ritkán hallható művek kedvelőinek. Az előadást Alföldi Róbert rendezte, a főbb szerepekben Rálik Szilviát, Gábor Gézát, Busa Tamást, Xavier Rivadeneirát látható. A szervezők az Attila név viselői számára három jegy vásárlása esetén az egyiket ajándékba adják. A rendező a történelmi környezetben zajló emberi kapcsolatokra fektette a hangsúlyt: a négy szereplő egymást kerülgeti, hiába egyértelműek a viszonyok, hiába adott a gyűlölet - mert a helyzet, a történelem megkívánja – a szereplők között mégis minden változik és semmi sem olyan, mint aminek lennie kellene.

 

.

Vissza a kezdőlapra