2005. július 07. csütörtök 22:36

 

Hírmorzsák a Szegedi Szabadtéri Játékokról

 

A tavaly óriási sikerrel játszott Nabucco újra a Játékok színpadán –főszerepben idén a világhírű bariton, Paolo Gavanelli. Az operaénekes nem először jár Magyarországon, többször énekelt már a Magyar Állami Operaházban, és a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál vendégeként is hazánkban üdvözölhettük. Gavanelli július 10-én érkezik Szegedre, legutóbb a londoni Covent Gardenben, illetve a müncheni Staatsoperben - Verdi Rigolettójában - aratott óriási sikert. A Nabucco előadásai július 15-én és 17-én szerepelnek a Játékok programján.

***

A Nabucco tavalyi előadásán az énekesek és statiszták mellett egy fenséges fehér ló is szerepet kapott. A darab főszereplője, Nabucco, a babilóniai király a történet szerint elfoglalja és leromboltatja Jeruzsálemet, a zsidó népet pedig fogságba hurcoltatja a saját országába. Ahelyett, hogy diadalát megünnepelhetné, a király elméje egy villámcsapás következtében megzavarodik. Nabucco ezután álmot lát, ami rádöbbenti arra, hogy mit tett. A Nabucco szegedi előadásában a babilóniai király álmát egy fehér ló színpadra lépése jelenítette meg, s „Keve Kapitány” – ahogy gazdája nevezi – idén is elvállalta ezt a szerepet.

Az állatnak nincs könnyű dolga, hiszen a díszletek takarásában, egy erre a célra kialakított feljárón – úgynevezett lópályán – 13,5 méter magasra, a díszlet közepén elhelyezkedő lépcső tetejéig kell fölmennie. Fönn a magasban, a nézők szemszögéből nézve szinte a semmiből fog háromszor előbukkanni, hogy megjelenítse a főszereplő látomását.

A fehér ló Ópusztaszerről származik, Cseppentő Attila istállójából, aki olyan lovakat tart, amelyek alkalmasak színpadi szereplésre, idomíthatóak, és nem ijednek meg az erős hangtól és fénytől. Nabucco lova már várja az újabb különleges színpadi fellépést, és a rendező bízik abban, hogy a tehetséges állat most sem makacsolja meg magát az utolsó pillanatban.

***

A Szegedi Szabadtéri Játékok június 28-án tartott évadnyitó sajtótájékoztatóján Alföldi Róbert, a Csárdáskirálynő rendezője bejelentette, hogy a világhírű operett színpadra állítása során igyekszik megfelelni az operett műfaj rajongóinak, sőt, szeretné odacsábítani azokat is, akik az operett világától távolabb állnak. A Csárdáskirálynő dóm téri előadásán három helyszínen játszódik majd a cselekmény: az első felvonás egy orfeumban, a második egy kertben, a harmadik pedig a tengerparton. A népszerű prózai színészek, Hernádi Judit, Stohl András, Bodrogi Gyula, Gálffi László már gyakorolják az énekes szerepeket, Nyári Zoltán, az Operett Színház színésze, valamint Rálik Szilvia operaénekes inkább a szöveg tanulására koncentrál. A Csárdáskirálynő előadásai július 29-én, 30-án és 31-én láthatóak a Dóm téren.

***

Megkezdődtek a július 22-én, 23-án és 24-én az Újszegedi Szabadtéri Színpad műsorán látható János Vitéz próbái. A darab többször szerepelt a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán, Hegyi Árpád Jutocsa rendező szerint az idei előadás aktuális lesz, egy mai mesét láthat majd a közönség. A főbb szerepeket játszó friss diplomás színészek nagy lelkesedéssel próbálnak: Szőcs Artúr Kukorica Jancsit, Zöld Csaba Bagót, Herczenik Anna pedig Iluskát alakítja majd. Székhelyi József játssza a gonosz mostohát, aki – a rendező elmondása szerint – a második felvonásban „motorizált” lesz. Agárdy Gábor, Szeged díszpolgára, a Nemzet Színésze, már többször játszotta a francia király szerepét, a korábbi alakítások alkalmával használt koronát idén újra előveszi. A zenés-mesés daljáték az egész családnak kellemes szórakozást ígér.

***

A Dómdixie Gálán augusztus 6-án Szulák Andrea nemcsak az est háziasszonyaként, hanem jazz-énekesnőként is bemutatkozik: a szegedi Storyville Jazz Band koncertjén swinget énekel majd, ezt követően Gregor Józsefet is láthatjuk a Dómdixie előadáson: az operaénekes ezúttal amerikai spirituálékat ad elő. A gálaest külföldi sztárvendége a lengyel Jazz Band Ball Orchestra lesz, de játszik a Ferenczi György Racka Band, a Hot Jazz Band és a Molnár Dixieland Band is. Ez utóbbi zenekar koncertjén fellép Allan Vache, az Egyesült Államok neves klarinétművésze is.

.

Vissza a kezdőlapra