2005. július 12. kedd 22:52

 

Debreceni invitáló – Csillagpont Református Zenei Találkozó

 

A Magyarországi Református Egyház számára is fontos, hogy üzenete saját közösségeihez, a testvéregyházak közösségeihez, és nyitott szellemiségének köszönhetően akár az egyházakhoz közvetlenül nem kötődő emberekhez is eljusson. Rendezvényeinek célja - többek között - az, hogy egymás kultúráját, szokásait megismerve, békességben és szeretetben élhessünk egymás mellett. Kérünk mindenkit: a jó hírt lehetősége szerint adja tovább, hogy minél többen lehessenek résztvevői eseményeinek, így az alábbi nagy rendezvénynek.

Hiszen idén még hatszor invitálják a zene kedvelőit, találkozóikra. Egy hét múlva kezdődik (július 19-23) a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó Debrecenben, a Vekeri tó partján. Majd szeptember 15-én az Erdélyi Egyházkerület szervez jótékonysági koncertet, a Zeneakadémia Nagytermében, az Erdélyben épülő Református Idősek Otthona javára. Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Béres Melinda, a Kolozsvári Zeneakadémia hegedűtanára. Ezt követi október 7. (Debrecen) és 10. (Budapest): a KGRE 150 éves jubileumi ünnepi koncertjei; többek között közreműködik a Debreceni Kántus, a Nagyváradi Református Kórus, a Debreceni Szimfonikus Zenekar, és Draskóczi László. 2005. október 30.-a: Reformáció Ünnepe... Sor kerül a IV. Határon Túli Magyarok Zenéje (HTMZ 2005) estre, a Zeneakadémia Nagytermében, CD ajándékozással egybekötve, a Periferic Records és a MRE szervezésében. Jelmondatuk: Öt koncert – Öt ország – Egy nemzet. Ezt előzi meg a Reformáció - ökumenikus multi-kulturális rendezvény (Debrecen, október 28-30.), „95 tétel – 95 program” alcímmel.

Először a Csillagpontról szóltunk; nézzük nap és helyszín szerinti programjait, részletesen. Kedden, július 19-én, a nagyszínpadon este héttől Nyitó istentisztelet - Jenei Zoltán (Debrecen-Széchenyi kert). Nyolctól a Misztrál lép fel, este tízkor kerül bemutatásra a Damaszkusz rockopera, a Kisvárdai Református Egyházközség ifjúsága előadásában. A Kisszínpadon este kilenctől a Szeredás együttes magyar táncháza, éjfélig. Másnap a Nagyszínpadon este kilenctől a Kerekes Band, féltizenegytől a Fugato, a Kisszínpadon délután négytől a Canify Singers (Spirituálékórus), öttől a Tánceánia (fogyatékkal élő és nem fogyatékos fiatalok közös táncprodukciója), nyolctól a Talamba ütősegyüttes (Debrecen), féltizenegytől ismét a Szeredás együttes (gyimesi és moldvai táncok) várja az érdeklődőket. A konferencia teremben délután háromtól a Harmonia instrumentalis (debreceni fafúvós reneszánsz zenei együttes), négytől kórusmuzsika komolyzenétől a spirituáléig, öttől a Debreceni Gitár Kvartett (Csorba Gergő együttese), nyolctól a Láthatatlan színház látható. Féltizenegytől fimvetítés: Dallas Pashamende. Vendég: Orián Géza. A Teasarokban háromtól Thalita Kumi (keresztyén könnyűzene – Veszprém), négytől beszélgetés érdekes emberekkel - vendég: Schmidt Vera. Öttől az Irdatlan zenekar; este nyolctól irodalmi program: rendhagyó irodalomóra. Saját versek és novellák előadása zenei aláfestéssel. Este tíztől hangulatfestő muzsika a Simonffy Emil zeneiskola tanulóinak előadásában, majd tizenegytől Esti mese - bábjáték a Vojtina Bábszínház társulatának előadásában.

Csütörtökön, július 21-én este kilenctől a nagyszínpadon a Banchieri, tíztől az After Crying. A kisszínpadon délután háromtól a Dicsőítő csoport koncertje; négytől Közös pont Lehetőségek piaca; félöttől a NemAdomFel (fogyatékkal élő fiatalok koncertje és az Immanuel otthon pantomim előadása; nyolctól a Cédrus, majd kilenctől táncház. A Szeredás együttessel - bemutatót tart a Hajdú Táncegyüttes. A konferencia teremben aznap háromtól a Cantores ecclesiae; öttől a Flautado fuvolakvartett; nyolctól ismét a Láthatatlan színház. Tíz órától filmvetítés: Jób lázadása. Vendég: Sándor Petra. A teasarokban háromtól Szabó Dániel jazz zongorista, négytől Impression Analóg, öttől Bárdos Ildikó népdalénekes a pódiumon. Este nyolctól irodalmi est Szabó Magdával. Háttérben fotókiállítás a régi és mostani Debrecenről. Közben a Debreceni Ady Gimnázium diákjai részleteket adnak elő Szabó Magda Ókut c. könyvéből. Este tíztől a DEÉSIS (keresztyén könnyűzenei együttes), tizenegytől Esti mese - Árnyjáték Tóth Tímea és csapatának előadásában.

Pénteken, július 22-én, este kilenctől a nagyszínpadon a Tandem, féltizenegytől Berkesi Alex. A kisszínpadon délután háromtól a MI (keresztyén könnyűzenei együttes Bakonyszentkirály-Csesznekről), négytől a Kálvin együttes, öttől a Vészbejárat Baptista zenekar, nyolctól Percussion Weapons (instrumentális zene, keresztyén zenészekkel). A konferencia teremben háromtól az egyetemi gyülekezet színdarabja; négytől a Varroth duó (fuvoladuó Debrecenből); öttől a Debreceni Református Kollégium Kántusa; este nyolctól - Láthatatlan színház. Majd féltíztől az elvarázsolt irodalmi kastély élvezhető. A teasarokban háromtól a Keresztút Keresztyén könnyűzenei együttes; négytől beszélgetés érdekes emberekkel (vendég: Szekeres Pál); hattól Magdaléneum és Fogyatékosok Ki Mit Tud-ja; kilenctől hangulatfestő zene a Simonffy Emil zeneiskola tanulóinak előadásában; tíztől roma gitárzene.

 (tamási)

 .

Vissza a kezdőlapra