2005. július 24. vasárnap 02:38

 

Operaházi döntés - kérdőjelekkel

 

A nagy várakozások, és a nagy kiszivárogtatások korát éljük… Aki péntek délben – a sajtó részéről – megérkezett az Operaházba, hogy megtudja: ki lett a zenepalota új főigazgatója, az biztos információval rendelkezhetett. Hiszen már a reggeli Népszabadság közölte, címoldalán, hogy Bozóki András miniszter Hegyi Árpád Jutocsát fogja megnevezni, mivel a másik nagy esélyesként számon tartott Zimányi Zsófia visszavonta pályázatát. Így csupán egyetlen nyitott kérdés maradt: vajon miért volt szükséges ezt a döntést úgy beharangozni, hogy a körülmények még az Oscar-díj átadásánál is szigorúbbak lesznek…?

Bozóki miniszter úr ugyanis azzal kezdte a kinevezés véghajráját, hogy egy hét haladékot kért. Eredetileg egy héttel korábban kellett volna győztest hirdetnie, de helyette azt jelentette be: a döntés előtt néhány további szempontot is mérlegelnie kell, neki, személy szerint, és a tanácsadói kollégiumnak. Ha nagyon „kekeckedni” akarunk, akkor már ez sem volt egészen tökéletes információ, hiszen vajon milyen újabb körülmény merülhetett fel? A pályázatok beadási határideje egyértelmű volt; azok tartalmi elvárásai is; ki kellett választani a leginkább megfelelőt. Látszólag, ez, ilyen egyszerű. Most azonban, a döntés után, elmerülhetünk a találgatásokban.

Vajon mikor vonta vissza pályázatát a „berkek” szerint legesélyesebb Zimányi Zsófia? Nem írok szakmai berkeket, hiszen, mint minden kinevezést, ezt is főleg politikai körök bennfenteseinek találgatásai övezték; akik többnyire egyetértettek abban, hogy a szocialisták egyik meghatározó érdekköre Zimányit támogatja. Már csak közvetlen családi kapcsolatai miatt. S ez az érdekkör amúgy az úgynevezett „kiszes lobbi” ellenlábasa… Az, hogy Zimányi Zsófia valószínűleg rossz választásnak bizonyulna, senkiben fel sem merült, mint szempont. Ez nem így működik, legyintett rám is néhány kolléga… Pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál – amelynek igazgatójaként ismerhetjük Zimányi Zsófiát; s legyen az bármilyen rangos európai rendezvény is – nem hordoz elegendő szakmai referenciát ahhoz, hogy valakire a nemzet komolyzenei fellegvára bízassék… Nos, a lényegnél maradva: a főesélyesnek vélelmezett pályázó visszalépése vajon milyen helyzetet eredményezett? Egy hét alatt kellett egy újat találni? Vagy a már említett szocialista konfliktushelyzet ismétlődött meg, most az Operaház esetében? Győzött a „kiszlobbi”?

A történetet természetesen nem akarom a pletykák szintjéig vinni; továbbra sem kívánok – és a szerkesztők nevében is beszélve: nem kívánunk – a bulvárlapokkal versenyezni. Mégsem elbagatellizálhatóak azonban a döntés körülményei, különösen annak fényében, hogy – lényegében – megválaszolatlanok maradtak a végleges döntés bejelentése során is. Hiszen Bozóki Andráshoz természetesen befutott az az újságírói kérdés, hogy „Zimányi állítólag azért lépett vissza, mert a minisztérium nem tisztázta az intézményre szánt költségvetési összeg nagyságrendjét, és annak ütemezését”. A miniszteri válasz cáfolt ugyan, de a lényeget – homályban hagyta. Kijelentette ugyanis, hogy természetesen minden pályázóval közölték az Operaházra szánt összeg számadatait, ez azonban talán augusztus végén lesz publikus. Mert amíg nincs elfogadott költségvetés, addig felelőtlenség lenne számokkal dobálódzni.

Nos: legjobb tudomásom szerint augusztus végén sem lesz még elfogadott költségvetés; ez azért még a jövő koalíciós csontzenéje; de miniszter úr vélhetően a beterjesztés sarokszámaira gondolt. Ennyi nyelvbotlás belefér – de az már kevésbé, hogy, ezek szerint, a pályázókkal közölt adatokba azért csúszott némi felelőtlenség… A győztes talán azzal szembesül: kevesebb ígéret, pályázatban és pályáztató által egyaránt, talán több lett volna…

S még az is kiderülhet: Zimányi Zsófia visszalépése korrektnek bizonyul. Hiszen – ha, mint fentebb említettem, a Tavaszi Fesztivál azért kisebb falat – némi, nem is kicsi, nemzetközi presztízzsel már rendelkezik. És ezt nem akarta egy bizonytalan sorsú minisztériumi pályázat által kockáztatni…

Essék szó a győztes csapatról is. Egyfelől akár még be is jöhet, másfelől – erősen kérdőjeles a dolog. Mert Hegyi Árpád Jutocsa (az új főigazgató) már rendelkezik egy komoly szakmai múlttal, amelyen azonban ott feketéllik az a tény: bukott igazgatóként kellett távoznia a Miskolci Színház Opera-tagozatának éléről. Ezt a sajtótájékoztatón maga is elismerte, azzal hárítva a kérdést: azóta nagyon sokat tanult, ma már nem követné el azokat a hibákat, amelyek miatt, akkor, szembekerült a társulattal. Nos, talán így van, talán nem; mindenesetre olyasvalakire bízni egy vasúti szárnyvonalat, akinek már sikerült kisiklatnia egy erdei kisvasutat (és elnézést kérek a hasonlat miatt a miskolci társulattól, akik talán megértik, hogy nem őket akarom negatívan értékelni, csupán a két adott helyzetben jelentkező felelősségek különbözőségére utalok); nos, azért ebben a döntésben – van kockázat.

Ahogyan Kesselyák Gergely művészeti igazgatóvá történő emelésében is. Aki másfél év múlva, Petrovics Emil akkor esedékes távozása után, már főzeneigazgatóvá is avanzsál. Kesselyák Gergely tehetséges karmester. Amúgy Hegyi Árpád Jutocsával együtt távozott, anno, Miskolcról. A team harmadik embere – Müller Péter Sziámi – sem kevésbé érdekes döntés. A jövőben ő lesz az Operaház stratégiai igazgatója; s ez kétségkívül szervezőkészségének nagyon passzoló feladat. Azt, hogy megfelelő kapcsolatrendszerrel rendelkezik, már a Sziget Fesztivál története során bizonyította. Majd meglátjuk.

Ami e trió közös pályázatában az egyik érdekes pont lehet, az Bozóki Andrástól származik. Aki kijelentette, a sajtótájékoztatón, hogy Hegyi Árpád Jutocsa pályázatának pozitív fogadtatásában az is közrejátszott: ők hárman milyen nagyszerű operafesztivált hoztak létre, Miskolcon. Nos, az Operafesztivál valóban sikeres rendezvénnyé vált. De immáron második éve annak, hogy Bátor Tamás áll az élén – ugyanis Hegyi Árpád Jutocsa (és a vele szolidaritást vállaló Müller Péter Sziámi) lemondani kényszerült. Az okok, természetesen, helyi nézeteltérésekre is visszavezethetőek; mondom: nem kell eleve bizalmatlanul viselkednünk. De azért az is érdekes kérdés: amennyiben az egyik döntő szempontot a Miskolci Operafesztivál létrehozásának körülményei jelentették, akkor vajon mennyivel – és miért – volt rosszabb Bátor Tamás pályázata, aki szintén beadta azt, és aki ma is e nagyszerű Miskolci Operafesztivál élén áll…?

És, persze, marad az első kérdés: vajon miért közölhette a Népszabadság azt az első kézből származó információt, amely – állítólag – péntek déli tizenkettőig még az érettségi tételeknél is szigorúbban őrzött titok volt. Vagy, esetleg, ennyi azért „kijárt” a minisztertől annak a lapnak, amelyben – úgy egy esztendő múlva – ismét előszeretettel közli majd közéleti írásait? Mert csüggedni ott van a Gyurcsány – mi tartsuk szárazon a kapcsolati tőkét; vélhette magában Bozóki. Vélhette…?

Tamási Orosz János

Képünkön, balról jobbra: Müller Péter Sziámi, Hegyi Árpád Jutocsa, Kesselyák Gergely, Bozóki András, Petrovics Emil és Dr. Kunos József gazdasági tanácsadó

 .

Vissza a kezdőlapra