2005. július 25. hétfő 21:18

 

Eltakarítani ezt az iszonyatos romhalmazt…

 

Vajon mi történt a Magyar Demokrata Fórummal, az elmúlt tizenöt évben, és mi történik ma, a Nemzeti Fórum háza táján? Lesz-e új párt? Lesz-e régi összefogás? Örömmé, vagy ürömmé válhat-e a választási győzelem? Kérdések, amelyekre sokszor csak érzésekkel felelhetünk. És kérdések, amelyek kapcsán sokszor sikkadtak el a tények. Azok a tények, amelyekről most Kelemen Andrást kérdeztem. Beszélgetésünk előző részében a tegnapról volt szó; most rátérünk a jelenre, és a jövőre. Egészen pontosan arra: hogyan lehet még jövőnk… Amit nem szolgálhat, most, a külön utak keresése – hiszen „gyengítő minden olyan formáció, amely nem mondja meg egyértelműen, hogy a gyarmatosítás oldalán áll, vagy a független nemzeti érdekérvényesítés oldalán”…

 

- Legyünk egy kicsit empatikusak… Van egy személyes oldala a dolognak, ezt mindenki látja. Ő, emberileg, nem jött ki jól azzal a vezetéssel, azzal a kormányzati irányítással, amelyben ő maga is dolgozott. Háttérbe szorítottnak érezte magát, és ennek volt is alapja. No de a FIDESZ számára az igazi kemény diót a nagyobbik szövetséges, a Kisgazda Párt jelentette, nyilvánvalóan. Az MDF ebben egy eléggé kicsi erőt képviselt. Ibolya ezt nem tudta elfogadni, és talán ebben az időszakban került szembe ennyire erőteljesen Orbán Viktorral. Én így tapasztaltam, így láttam. De mindez nem magyarázhat egy olyan politikai taktikát, amelynek során a legkülönbözőbb vezetői fórumokon, ahelyett, hogy a másik oldal politikáját kritizálná, kizárólag a FIDESZ-t támadja az MDF vezetése. És végképp nem magyarázhatja azt, hogy sorra születtek a részéről olyan kiáltványok - monoki nyilatkozat, konzervatív kiáltvány, legutóbb a somlóhegyi – amelyek neoliberális szelleműek, és amelyeket az elnökség egyetlen tagjával sem egyeztetett. Tehát, tulajdonképpen, elindította egy olyan politikai vonalon a pártot, amely egészen máshová vezet, mint ahová mi - annak idején - a mozgalmat akartuk indítani. És igaz, hogy Lezsák Sándor mozgalma és Antall József pártja között nagy különbségek vannak, és ezeket majd történészek elemezhetik; az egyik egy népi mozgalom, amit még néha baloldalinak is neveznek, a másik meg egy jobboldali pártformáció; de a kettőt az alapelveknek az összefüggése, összekapcsolódása azért nagyon keményen összetartotta. Tehát lehet itt ellentéteket keresni, de az nem gyökeres ellentét, hanem egy azonos elvi alapon álló, a nemzetépítést meg valósítani törekvő csapatról van szó. Dávid Ibolya esetében azonban más a helyzet. És ez most, a legutóbbi időben, lassan mindenki előtt nyilvánvalóvá vált. (Kattintsanak e sorra, és néhány önmagáért beszélő dokumentumot olvashatnak. A szerk.) Tulajdonképpen én voltam az első botránykő, aki leghamarabb kerültem ki előbb a felső vezetésből, majd később a frakcióból is; de olyan emberek, akik annak idején nem értették, hogy miért nem vagyok simulékonyabb Ibolyával szemben, ma már mellettem ülnek. Vagy a FIDESZ-ben, vagy pedig a függetlenek között - mert ugyanarra a sorsra jutottak.

- Saját bőrén ért meg legtöbbet az ember…

- Megértették… A történések sok mindent bizonyítottak be azoknak, akik annak idején azt hitték, hogy csupán az a baj, hogy rossz a vezetőség, meg hogy igaza van Ibolyának, meg kell próbálni egyedül indulni. Csakhogy ezek nem technikai kérdések voltak. Itt arról volt szó, hogy a jobboldalt meg kell osztani. Ez ma már eléggé világosan látszik. Ilyenkor, egy választási ciklus, vagy egy választási kampány kezdetén, ugyanazt látjuk: a jobboldalon egyre másra tűnnek föl a választási időszakra alakuló újabb és újabb formációk. Ilyenkor az emberben mindig föltámad az a rossz érzés, hogy na ez az, aminek nem volna szabad bekövetkeznie. Mit is támad Dávid Ibolya? A két párttá váló közéletet. Holott mi történt: ő volt az igazságügy miniszter akkor, amikor a parlamentbe való bekerülési alapot négy százalékról fölemelték öt százalékra. Az öt százalék azt jelenti, hogy kevesebb kis párt juthat be. S ha kevesebb kis párt juthat be, akkor hova vezet ez? A kétpártosodáshoz. Tehát Ibolya annak idején nem kifogásolta, sőt… Ez az egyik. A másik: itt nem két pártról van szó igazából. Lehet, hogy ez ma már két párt formájában jelenik meg a parlamentben. De nem két pártról van szó, hanem két oldalról. Más jellegű politikai erők fognak össze az egyik oldalon és a másik oldalon. És én csak ott tudom értelmezni a lényeges különbséget, hogy hogyan szeretnénk a rendszerváltozást valahogyan lezárni. Mert hogy közel sem kielégítő az, ami történt ebben a tizenöt évben, azt hiszem, ezzel sokan vagyunk így.

- Még a lezárás aktualitásával is vitatkoznék. Azt mondanám: el kéne kezdeni. Azt, hogy a demokrácia intézményei létrejöttek, tudjuk, de – vannak hiányosságok…

- Igen. Valami elindult ezelőtt tizenöt évvel, de ha az úgy indult volna el, ahogy akkor álmodjuk, akkor tizenöt év múlva, most, nem ezen töprengenénk. Viszont egyértelmű, hogy most két erő van az országban is, és a parlamentben is. Egyik, amelyik ezt az egész dolgot „ad acta” akarja tenni, mert a kialakult helyzet számára már megfelelő, és van a másik, amelyik azt mondja, hogy olyan mérhetetlen mennyiségű vesztese van ebben az országban az úgynevezett rendszerváltozásnak, hogy ezt valahol helyre kell hozni, valahol ezt tisztességesen kell kialakítani, befejezni. És ez a lényeg. Tehát itt nem egy pártprogramról van szó, hanem tudjuk: a nemzeti programról. Amit vagy elfogadnak, vagy nem. És itt a két erő számomra nem azt jelenti, hogy egyik párt, meg másik párt. Itt mossák össze a dolgokat: a demokráciákban a különböző pártok, különböző oldali pártok, együtt tudnak működni. Persze. Csak itt valami alapvető dolog nincs tisztázva. Az, hogy egy gyarmati uralmat kiszolgáló uralkodó réteg nem alkalmas arra, hogy egy országot vezessen. És ez szól bele olyan dolgainkba, és irányítja olyan dolgainkat, amelyek minket kiszolgáltatottá tesznek, amikor a világon az érdekeinket akarjuk képviselni. Ezért merjük magunkat nemzeti oldalnak nevezni.

- Így igaz… S ne vegye okvetetlenkedésnek, de visszakanyarodnék. Elvarratlanul maradt egy szál: sokak szerint, ha az MDF több képviselői helyet kap a közös listán, akkor jobban is teljesítettek volna. Akkor nincs Centrum-párt, de ma is polgári kormány lenne.

- Vagy akkor ma a Dávid Ibolya a Centrum párt. Mert azért nézzük meg; bár most azért már könnyebb beszélni, mint, mondjuk, egy évvel ezelőtt. Még akkor is nehezen tudtam volna kivédeni ezt a latolgatást; legfeljebb a tapasztalataimra hivatkozva; de most már mindenki láthatja, hogy épp a Centrum párt irányába indult el, onnan húzta el az MDNP-t, és most már a Kupával is folyik valami személyes huzavona. Szójáték, szócsata arról, hogy a demokratikus közép megalkotása kinek az érdeme. Azon vitatkoznak, hogy most ez a Dávid Ibolya alkotása, vagy a Kupa alkotása. Hát, ha ezen vitatkoznak, akkor teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen politikai erőt hirdetnek meg. Arra gondolva, hogy a magyar választópolgárok egy jelentős részének elege van a jobb- és a baloldal vitatkozásból: és akkor megjelenik, békésen, valami a középen, amelyik nem vitatkozik; akkor ez nagyon vonzó lehet, szerintük. Olyan erőt hirdetnek meg, amelyik nem elkötelezett egyik oldal felé sem, ergo - kétértékű, bárhova állhat. És ez a bárhova állhat - hogy visszatérjünk ahhoz, amit az előbb itt, mondhatnám, politikai vallomásként is mondtam; hogy miért fontos az, hogy ezen az oldalon ne legyen érdemi megosztottság - ebben gyengítően hat. Gyengítő minden olyan formáció, amely nem mondja meg egyértelműen, hogy a gyarmatosítás oldalán áll, vagy a független nemzeti érdekérvényesítés oldalán.

- Hadd lépjek ki a szerepemből, és kérdés helyett hadd említsem a magam megfogalmazását. Egy-két napja mondtam, egy vitában: a rendszerváltás éveire sokan azt mondják, hogy békés forradalmi helyzet volt. Szerintem pedig inkább a pozsonyi országgyűlés éveinek felet meg az a kor - és most vagyunk az 1848-nak megfelelő helyzetben. Ez nagyon sarkos, vagy...?

- Ennél azért optimistább vagyok; úgy értve: nem kell egy konkrét szabadságharcnak következnie. De a fejekben azért nem ártana egy kis forradalmiság. Bár, ha arra gondolok, hogy Komáromban a szlovák fasiszta tüntetőkkel szemben már magyar ellentüntetők is megjelentek; s őket próbálják fasizmussal vádolni, ami jellemző; de azért először hallottam olyasmit, hogy a magyarok fölemelték a szavukat. Tehát, ha egy ilyen folyamat megindul Magyarországon a saját magunk kizsigerelése és a saját érdekeink kiforgatása ellenében, akkor ez jó. A gazdatüntetés ilyen volt, ugye? Ahol, végül is, megmozdult egy magyar közösség, egy szakmai közösség, azért, hogy az élet lehetőségeit ne vegyék el tőle. Ha ez általánossá válik, akkor mondhatjuk, hogy ez 1848-ra emlékeztet. Én sokszor azért éreztem nagyon nehéz helyzetben saját politikai tevékenységemet, mert mindig, ha valamit határozottan, egyértelműen akartam, akkor éreztem, hogy inkább riadalommal találkozom, az emberek részéről. Jaj, túl éles, túl kemény… Azt hiszem, hogy azon, ami akkora vitát kavart az Antall szövegében, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni”, jobban el kellett volna gondolkodnia, mindenkinek. Én hallottam tőle ezt a mondatot, egyáltalán nem rosszindulattal mondta; volt benne egy kis gúnyolódás, volt benne egy kis irónia, de nem a nép felé, lenézéssel, hanem azt konstatálva, hogy nincs forradalmi helyzet - értsétek már meg. Nagyon nehéz nekünk olyan lépéseket tenni, amelyek egy forradalmi helyzetben természetesek, például az, amit tavaszi nagytakarításként hirdettünk meg. De nem tudjuk megcsinálni. Ne vitatkozzunk arról, hogy végrehajtható volt-e… Az ő értékelését nagyon alátámasztja az 1990-es taxis-blokád. Az országot gyakorlatilag meg lehetett bénítani, a kormány ellenére.

- Nem tudta volna, ebben egyetértek, csak azért a saját körében elkezdhette volna. Gondolok itt arra: a miniszterelnöki hivatalban sem cserélt le egy-két helyettes államtitkárt. Van bennem egy ilyen tüske…

- Bennem is… Mondok egy példát. Annak idején megpróbáltam megszervezni egy közösséget a politikai államtitkárokból. Összehívtam őket a saját víkendtelkemen, mert láttam, hogy a közigazgatási államtitkárok készítik elő a törvényeket, és adják be a kormánynak. Mi, politikai államtitkárok, legfeljebb időnként helyettesítünk egy minisztert. Nem is mindig tisztázott helyzetben, hiszen az Antalli közigazgatási felfogásban egy KDNP-s miniszternek egy MDF-es államtitkára volt; a helyzetben már eleve benne volt egyfajta kettősség. Az esetleges viták lehetősége - amit a minisztériumon belül megpróbáltak azért alaposan ki is használni. És azt próbáltam, hogy a politikai államtitkároknak ne csak az legyen a szerepük, hogy „ők viszik el a politikai balhét”, hanem szóljunk bele valamilyen mértékben a kormányzásba. Akkor volt Antall Józsefnek egy nagyon határozott kijelentése, amivel én nem értettem egyet: hogy ő kivétel nélkül bízik a közigazgatási államtitkáraiban. Nem is mondhatott volna mást… De ebben az összefüggésben azt jelentette, hogy a politikai államtitkároknak nem ad nagyobb lehetőséget. Pedig mi vittük a rendszerváltásban a bőrünket a vásárra. Mondom, vannak ilyen tüskéim, nekem is…

- Ez a múlt nagy tapasztalata. Vajon elegendő lesz a jövőhöz? Ha ismét polgári kormány lesz, akkor tényleg elkezdődik egyfajta, hát nevezzük takarításnak, nevezzük küzdelemnek, vagy pedig most csak a győzelem a fontos, és utána sem történik tényleges változás…?

- Erre nagyon nehéz válaszolni… Erre - nagyon nehéz válaszolni… Én nagyon bízom abban, és Orbán Viktoron látom is, hogy rengeteget tanult az előző kormányzásból és az utána következő vereségből is. De hogy mit tud egy következő kormány végrehajtani, hát ez egy sokkismeretlenes egyenlet. Először is: milyen lesz az elszántsága. Most azért, már kell legyen emberanyaga, tehát föl lehetne építeni egy kormányt úgy, hogy az erőteljes legyen. Milyen lesz a politikai súlya, tehát mekkora többséggel tud egy választáson nyerni, ha tud? Hiszen azzal a kolonccal kormányozni tovább, hogy a választójogi törvénytől az alkotmányon keresztül a kétharmados média kiszorítottságig minden súly rátelepszik – nagyon nehéz lesz. Ha ezeken nem tud változtatni, akkor ugyanúgy a gúzsba kötve táncolás indul el, mint korábban. Lehet, hogy meglépi a határozott lépéseit, de annak a visszhangja mind a magyar közösségben, mind külföldön negatív lesz, mert nem tudunk oda hatni, hogy a tényleges események hírei menjenek ki. Azzal valami óriásit kezdett Viktor, hogy nyíltan és egyértelműen bevonja a népakaratot a kormányzásba. Tehát állandóan visszakérdez, hogy kinek mi a véleménye. Ez nagyon fontos, hogy megmaradjon, és nagyon fontos, hogy a leendő kormány ne kövessen el olyan hibákat, amelyeket Antall kormánya is, meg az előző Orbán kormány is elkövetett: hogy, ahogy most a Viktor is mondja, inkább meggyőzni akarta a helyes lépéséről az embereket, mintsem, hogy meghallgatta volna őket. Aztán van még egy óriási dolog, és ehhez is egy nagyon komoly politikai erő kell a kormány mögé. Szükség van olyan döntésekre, amelyeket négy év alatt nem lehet lezavarni. A nemzet legsúlyosabb kérdései több nemzedékre kiható kérdések. Például a demográfiai kérdés. A népesedési kérdés. Vagy az, hogy mi van a fejekben. Ehhez tehát az kell, hogy olyan, esetleg azonnal nem népszerű intézkedéseket is meg merjen, meg tudjon lépni egy kormány, amelyek hosszútávon segítenek. És ilyen lesz, többek között - egészen a földön járok - a gazdasági intézkedések egész sora. Hiszen az országot majdnem úgy fogja, vagy talán mondhatjuk, egészen úgy fogja megkapni most Orbán Viktor, ha megnyerjük a választást, ahogyan Antall József. Kifosztva, eladósítva. És ezek után egy olyan ellenzék lesz, amelyik azt fogja mondani: né, hát ezek sem tudnak semmit sem csinálni, ezek is csak hozzák a rosszabbnál rosszabb intézkedéseket. Tele van a zsebetek? Nincs még mindig tele a zsebetek? Hát akkor jó ez a kormány? Nem jó ez a kormány. Azt, hogy mi fosztottunk ki benneteket, ezt nem fogják mondani.

- S ráadásul közben uniós „helyzet” is van. Nem is elsősorban a költségvetés napi asszóira gondolok, hanem a lehetséges változásokra. Felmerült például az, hogy a mezőgazdasági támogatást, úgy ahogy van, el kell törölni. No most nálunk az volt a vita, hogy miért nem kapunk legalább annyit, mint a többiek; miért csak annak harminc százalékát. Ha ez a harminc százalék sincs itt, akkor a magyar vidék, úgy, ahogy van, szembefordul a leendő kormány mögül

- Elképzelhető, igen…

- És tulajdonképpen nem úgy tűnik, hogy a polgári oldal képviselői – bármilyen keményen is dolgoznak – befolyásolhatják a számunkra kedvezőtlen döntéseket.

- Na látja, bár gondolom, hogy csak „provokál”, de azért ez a mondat sokkal inkább tükrözi az előbb említett kiszorítottságunkat a hazai médiából, mintsem a valós eredményeket. Mert azért európai képviselőink, az az érzésem, hogy jó munkát végeznek. Az Európai Parlamentre, de általában az európai közösségi szervezetekre, az a jellemző, hogy a jól megszervezett egyéni tevékenység rettentő erőteljesen tud érvényesülni. Én is kint voltam egy évig az Európai Parlamentben, és szemmel látható volt, hogy a magyarok aktivitása azt eredményezte: sokkal több dologba lett beleszólásunk. Néha, hátulról, olyan szavazatokat tudtunk előkészíteni, amelyek később a mi javunkat szolgálták.  Inkább az volt a probléma, hogy a kormány részéről nem ezt érzékeltük. Sem a tájékozottságot, sem az elkötelezettséget az érdekérvényesítésre. Tehát én mindig azt mondtam ebben az ügyben: azt, hogy az Európai Unió jó vagy rossz számunkra, nem lehet megválaszolni. Az a kérdés, hogy a kormányunk jó, vagy rossz. Ha a kormányunk megfelelően képviseli az érdekeinket, akkor az Európai Unióból igenis lehet hasznot húzni. Ha nem, akkor borzasztó hátrányaink lesznek.

- Egy kérdés marad, a végére. Van most egy furcsa helyzet. A Magyar Demokrata Fórum nyolc parlamenti képviselőből álló frakcióval rendelkezik. A belőle kiváltak, és kizártak, ugyanannyian vannak. Nemzeti Fórum néven.

- Igen.

- A közvélemény előtt az említett nyolc MDF-es képviselő úgy jelenik meg, mint egy, az önállóságát „kiharcoló” komoly, nagyra hivatott párt. Ebben a média érdekelt része is őket támogatja… Ahhoz, hogy a Nemzeti Fórum ezt ellensúlyozza, talán logikusnak tűnhet, hogy ellenpártként lépjenek fel. Ebben az esetben viszont gyengítik a Fidesz egységbe szólító mondatait. Talán körülményes voltam, de gondolom, már érti, hol látom a problémát.

- Úgy gondolom, hogy igen. A közepén kezdve: természetesen nem szándékozunk újabb pártot alapítani. Pont azt érezzük rendkívül fontosnak, hogy a nemzeti erők összefogása történjen meg, és a szavazatok ne vesszenek el a választáskor. Az, hogy Nemzeti Fórum, mint ilyen, fennmaradt, szükségszerű lépés volt; én is tagja vagyok, pedig beléptem a FIDESZ frakcióba; sőt, a felfüggesztésem ellenére sem töröltettem az MDF tagságomat. Mert nem tartom kizártnak, hogy az eredeti céljához visszatért MDF újra magára talál; csak nem látom ennek valószínűségét, már 2006-ban. De a Nemzeti Fórum őrzi ezeket az értékeket, és dolgozik ennek a szellemében. Ott áll mögötte az a munka, amit a Lakitelek Alapítványt, és Lezsák Sándor, személyesen, a magáénak tudhat. Azért, a hosszú évekre visszatekintve, nehéz olyan pártot mutatni, amely ennyi rendezvényt, ennyiféle témában, ilyen aktivitással, életre hívott volna. A magyarságot érintő szinte minden problémáról voltak már vitáink, tanulmányaink, javaslataink, és ez folyamatosan megy. A vidéki Magyarországon most is talán ez a csapat küzd a legmarkánsabban. Hiszem, hogy erre, így, szükség van. Azt is fenn akarjuk tartani, azt a nyilvánvaló jelzést a tagság számára, és annak holdudvara számára, hogy mi visszük tovább a nemzeti feltámadás értékeit. És ez most azzal, hogy Lezsák Sándort is kitették, teljesen hitelessé vált. Azt mindenki látja, hogy Lezsák Sanyi biztosan nem fog száznyolcvan fokot fordulni, ha, mondjuk, rólam, vagy valaki másról, ezt fel is tételeznék… Mivel nem két párt, de két erő van az országban - nekünk a nemzeti erőt kell felerősítenünk. Valamilyen formában mindenki kössön szövetséget a jobboldalon, és próbáljon meg így indulni, különben, ugye nem lehet győzni. Csak így adhatjuk meg egy következő polgári kormánynak azt a hátteret, amely ahhoz szükséges, hogy azt az iszonyatos romhalmazt, ami most megint előttünk áll, eltakarítsa. És egy olyan ország irányába induljunk el, amilyet annak idején megálmodtunk. Amit Viktor, Orbán Viktor, úgy fejezett ki: azt szeretné, hogy emberek merjék felemelni a fejüket. Azt szeretné, hogy otthon érezzék magukat ebben az országban. A 2000-es, a millenniumi ünnepségeken ez olyan szépen átjött. Faluról-falura lehetett látni, hogy az emberekben megmozdult a kezdeményezés; a saját falujukban, a saját falujukért tettek valamit. Az a rengeteg helyi kezdeményezés, az a rengeteg műemlék, az a rengeteg ünnepség, mind mind azt jelentette, hogy valami megmozdult az emberekben. Hát ez ment tönkre most ebben a négy évben, s ehhez kéne visszatalálni. Ez a hangulat, a közös cselekvés hangulata az egyetlen lehetőségünk arra, hogy kimásszunk abból a gödörből, amelyben vagyunk.

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra