2005. július 30. szombat 21:31

 

Talányosan távlatos Tunézia

 

Ezerkilencszázhetvennégy januárja óta mindent félszívvel csinálok; talán február óta; az első péntek, amikor el kellett volna hinnem, de akkor sem tudtam; azóta sem; minden töredék, minden; a töredék a legteljesebb valóság, mert nincs semmi, ami kiegészülne... A dátum: apám halála.

Az élet, persze, – így mondják – megy tovább, s én írok, látok, utazom. De egy valóban távoli kultúra talányos varázsa kellett ahhoz, hogy kicsit a világra csodálkozzak. Megtorpanva egy kapu előtt, Hammamet temetőjét látva mögötte, s a sírokon túlról a tenger békés morajlását hallva meg. Ekkor, ebben a pillanatban öltött testet előttem a valódi Tunézia; az én Tunéziám.

Az ország, amely a pun, a római, az arab és a nyugati kultúrkör metszéspontjaiból épült s épül ma is, őrizve minden újat s újjáteremtve minden régit. Kiegészítve minden töredéket... Szelíden, miként a temető a tenger partján; mert végtelen lánc az élet és végtelen bölcső a tenger. Porból lettünk, mondja az Írás, ám valójában az ősóceán volt létünk eredeztetője. Misztikus ünnepi pillanat hát ez: átlépni a temető kapuját és holtak békéjét érezve érni a tenger partjára...

Tudom: szokványos útleírásokat vár a kedves olvasó. Mennyibe kerül? Milyen messze van? Vendégszerető-e a kiszolgálás? Valódi válasz minden hétköznapi kérdésre csak az lehet: embere válogatja. Mennyibe kerül? Többe, mint néhány nyugat-európai kínálat; de annyival megbízhatóbb is. Milyen messze van? Repülővel háromórányira Budapesttől; életfelfogásban néhány ezer évre a kivédhetetlennek látszó infarktusok korától. Vendégszerető-e? Igen. Mint minden valódi, szilárd örökségen nyugvó kultúra.

Hiszen ezért lett talán a világörökség része! Mert az; nemzetközi alapítványok sok száz millió dollárjának köszönhető, hogy a tuniszi Bardo Múzeum ezer és ezer mozaikja kultúrák ölelkezését tárja, korántsem töredékesen, a látogatók elé. És Karthágó; látni az ősi várost – nem csupán tanulsága miatt kell. Roppant elgondolkodtató, ahogyan a műemlékekre épült egy új város. Van ház, amelynek pincéjében az ókorba léphetünk. Szentélyszerű csarnokba, hatalmas oszlopok közé, s mégis: barlang csupán. Fölötte autók száguldanak.

Pár száz méterre az igazi amfiteátrumtól. Színpadán nyaranta rockzenekarok is megfordulnak, mint például néhány éve a Queen. Általában: fesztivál fesztivált ér e tájon nyaranta; Sousse jachtkikötőjében sörkarnevál hódít minden júniusban; akkortájt különös keletje van a móló mellett utasra váró kalózhajóknak. Sokan futnak ki rajtuk a nyílt vízre, hogy néhány dinárért szippantsanak valamennyit a sópárás szélből és a szabadság illúziójából...

Tunézia. Egy ország, ahová kissé szkeptikusan, fáradtan utaztam. Mert ezerkilencszázhetvennégy óta mindent félszívvel csinálok, s ez mindenkor feltör belőlem. De ott, Hammametben, mintha időnként meg-megdobbant volna szívem másik fele is.

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra