2005. augusztus 04. csütörtök 23:12

 

Miért hagytuk, hogy így legyen?

 

„Sokkal előbb vagy, így szétesünk. Kezdjük, elölről a Keresem a szót” - fordul Szörényi Levente a fiához. Napi hat-hét órát próbál a zenekar, hiszen két koncerten is elbúcsúznak augusztusban. Csíkszeredára százötvenezren várták őket a helyi polgármester szerint; s bizony, hatalmas buli volt. A Sziget Fesztivál nulladik napján nem lesznek ennyien, hiszen a Nagyszínpad előtti tér befogadóképessége ötvenezer ember – hát, jó szoros lesz… Mert olyan jól hangzik ez a nulladik nap…

Legújabb kori történelmünk szinte teljes kronológiája beleférne a fenti bekezdés kulcsszavai közé. Hogy is kezdődött? Néha, furcsa hangulatban, olykor láttunk is, bár többnyire csak néztünk. És dehogy gondoltuk azt, hogy, egyszer, miénk lehet a világ. Hogy eljön a nulladik nap, amelyen eloszlik a téli álom, kicsit megriadnak a bűbájosok; de amely, mégis, alig volt zöld. Amelyen, talán, lehetett volna. De – szétestünk. Miért hagytuk, hogy így legyen? „Kezdjük elölről a Keresem a szót…”

De az „indulókat” ezután már legfeljebb fütyülhetjük, hiszen a zenekar búcsúzik. Annyi el nem fogadott, és visszakövetelt búcsúkoncert-kísérlet után a nemzet rock-, és kultúrtörténetének legnagyobb legendája, az Illés zenekar – leteszi a lantot… Előbb Csíkszeredán, majd a Sziget Fesztivál nulladik napján, augusztus 9-én, a Nagyszínpadon lépnek fel utoljára. S már itt sem együtt… Egy tragikus esemény, Pásztory Zoltán hirtelen halála kétségessé tetté az Illés zenekar negyven éves jubileumi koncertjét. Miután a zenekar tagjai úgy látták, az felelne meg Pásztory Zoltán kívánságának is, a legendás dobos tanítványával, Szörényi Örssel kiegészülve tartják meg utolsó koncertjeiket; s az utolsót augusztus 9-én, a Sziget „nulladik” napján. Az Illés zenekar a hatvanas évek közepén zenéjével, gondolataival egy új életérzést jelentett. Megtestesítette és kifejezte egy nemzedék álmait. A közel harminc évvel később, a kilencvenes évek elején indult Sziget Fesztivál nagy érdeme, hogy teret adott egy generáció álmainak, és megvalósította a „virágok közt veled lenni” vágyát. A „nagy” generáció egyik emblematikus zenekarának fellépésével az „Y” generáció Szigetén talán megtapasztalhatja minden nemzedék, hogy vannak olyan életérzések, vágyak és gondolatok, amelyek törvényszerűen megjelennek egy-egy adott korban, függetlenül a társadalmi környezettől, és ezek azok az érzések, gondolatok, amelyek hidat képeznek a - talán túlhangsúlyozott - generációs szakadékon.

Az erdélyi koncert augusztus 5-én este nyolc órakor kezdődik, várhatóan 100-150 ezer ember előtt. A Duna Televízió a kezdésről élőben közvetít és koncert közben is kapcsolja a helyszínt. A koncert www.emagyarország.hu internetes oldalon figyelemmel kísérhető. A zenekar 6-án tér vissza Magyarországra, s megkezdi a felkészülést a Sziget Fesztivál nulladik napján tartandó koncertre, amelyen a rendezők szándéka szerint Illésék jelképesen átadják a stafétabotot a fesztiválon szereplő következő zenészgenerációnak…

A koncerteket kétórásra tervezik, de Szörényi Levente nem kívánta elárulni, milyen dalok hangzanak el. Mint mondta, hangulatban összeillő blokkokat terveznek, a sikerdalok blokkja mellett lesz humoros összeállítás, s játszanak nemzeti, hazafias mondanivalót tartalmazó dalokat. Szerepel a repertoáron a 24 évvel ezelőtt játszott Március 1848 is. A koncert végére marad a megkerülhetetlen Little Richard énekel, és lesz meglepetés is. A két koncert felvételeiből háromrészes filmet készítenek, amelyeket először a Duna TV sugároz, de több csatorna is jelentkezett érte.

Tamási Orosz János

 .

Vissza a kezdőlapra