2005. december 02. péntek 09:54

 

Levél a miniszternek

 Dr. Schmitt Pál és Dr. Szájer József - a Magyar Néppárti Delegáció nevében írt - levelet Bozóki András Kulturális Miniszterhez

 

Dr. Bozóki András Miniszter Úr részére
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma

Budapest 1077
Wesselényi u. 20-22.

 

Tisztelt Miniszter Úr!

 

Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet politikai indokokra való hivatkozással, az utolsó pillanatban cenzúrázta egy tudományos tanácskozás megtartását. A Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság két politológiai-elemző kötetet készült bemutatni a brüsszeli magyar közönségnek. ("Miért veszítettünk, avagy a közép-európai jobbközép pártok felemelkedése és bukása 1996 és 2002 között", International Republican Institute - USAID, 2005; illetve "A jóléti rendszerváltás csődje", Századvég, 2005) 

Az eseményt a Magyar Hullám az Intézet igazgatójával történt előzetes egyeztetés után hirdette meg, és arra széles körben hívott vendégeket, többek közt az Európai Parlament összes magyar képviselőjét. Ezt követően Petőcz György, az Intézet igazgatója az utolsó pillanatban, felsőbb utasításra hivatkozva kérte, hogy a Századvég könyvéről egyáltalán ne essék szó. A könyvbemutató beszélgetésre végül az Európai Parlament épületében került sor. Szomorú, hogy 2005-ben egy európai intézmény falai közé kell menekíteni egy tudományos jellegű, politikai beszélgetést, csak azért, mert annak tartalma nem tetszik a magyar kormánynak.

 Másfél évtizeddel a rendszerváltozás után, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Magyarországon – vagy a Magyar Köztársaság egyik hivatalos, külföldi intézményében – ilyen durván lehetséges a tudományos szabadság politikai okokból történő cenzúrázása. A Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben korábban tartott rendezvényt az Európai Szabadelvű Kör, meglepő módon akkor nem merült fel politikai probléma. A közpénzből fenntartott Kulturális Intézet milyen alapon tiltotta most le a Magyar Hullám tudományos igényű, nyitott beszélgetését? Vajon mindez hogyan egyeztethető össze Miniszter Úr gyakran hangoztatott szabadelvű nézeteivel? Az Európai Néppárt magyar képviselőcsoportjának nevében tiltakozunk ez ellen az eljárás ellen, és felszólítjuk Miniszter Urat, hogy a tartsa tiszteletben a szólás- és tudományos szabadság elvét.

Brüsszel, 2005. december 1.

Üdvözlettel:

Dr. Schmitt Pál
Delegáció-elnök   
Dr. Szájer József
Delegáció-vezető

 .

Vissza a kezdőlapra