2005. október 03. hétfő 19:33

 

A Fidesz-MPSZ közleménye

 

A Fidesz javaslata a nők nyugdíjba vonulásával kapcsolatban.

Gyurcsány Ferenc és az MSZP ma ismét bebizonyította: csak beszél az igazságosságról és a méltányosságról, de semmit sem tesz annak megvalósításáért. Hiszen a kormányfő és más szocialista politikusok úgy mondtak elítélő véleményt a Fidesznek a nők nyugdíjazásával kapcsolatos javaslatáról, hogy azt el sem olvasták.

A Fidesz ugyanis - szemben a kormány állításával - nem akarja szigorítani a nők nyugdíjba-vonulását. Ellenkezőleg: szigorítás helyett választási lehetőséget kínál, hogy a negyven év szolgálati idővel rendelkező nők már a nyugdíjkorhatár elérése előtt választhassanak: tovább dolgoznak, vagy nyugdíjazásukat kérik.

Ez a javaslat valódi méltányosságot jelentene, hiszen azokon az alacsony képzettséggel rendelkező nők tízezrein kíván segíteni, akik nem 17 éves koruk után, hanem már korábban, 14 éves koruktól kezdve dolgoznak, és így 54 éves korukra teljesítették a nyugdíjazáshoz szükséges szolgálati időt.

A jelenleg érvényes szabályozás szerint ezek az asszonyok, bár rendelkeznek a szükséges szolgálati viszonnyal, nem mehetnek nyugdíjba.

Ezen a méltánytalan helyzeten kíván változtatni a Fidesz.

A magát igazságosnak kikiáltó Gyurcsány-kormány pedig a javaslat támogatása helyett újra csak alaptalanul vádaskodik és hazugságokat fogalmaz meg.

Harrach Péter,
Fidesz Magyar Polgári szövetség  

 .

Vissza a kezdőlapra