2005. november 06. vasárnap 21:35

 

II. Szövetségi gyűlés

2005. november 6.

Varga Mihály
A Fidesz képes szembenézni a problémákkal
(teljes szöveg)

Először is én is hadd köszöntselek benneteket valamennyiötöket, különösen talán azokat, akik hajnalok hajnalán az ország távolabbi részéről elindultak, hogy ma itt legyenek velünk. És köszöntöm azokat is, akik először vannak itt, Isten hozott benneteket.

Hadd kezdjem mindjárt egy történelmi példával, okuljunk a múltból. A franciák és az angolok viszonya Napóleon idején sem volt a legrózsásabb. Az angolok, tartva a francia inváziótól, 1803-ban létrehoztak egy állást arra, hogy Dovernél figyeljék egy kilátóból, jön-e Napóleon. Csak 1945-ben jutott eszükbe, hogy ez az állás már felesleges. Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim. Ahhoz is érzék kell, hogy megértsük, mikor jött el az ideje a változásnak. Így van ez az ország életében, és így van ez a gazdaságban is. Hogy adtuk át az országot 2002-ben? Csökkenő munkanélküliséggel, kisebb adóssággal, növekvő gazdasággal.

Mire kaptunk ígéretet a 2002-es kormányváltáskor? 400 ezer új munkahelyre, csökkenő adókra, a Széchenyi terv folytatására, gyors euró bevezetésre.

És mit kaptunk ezek helyett? Hét éve nem tapasztalt munkanélküliséget 400 ezer állástalannal, csökkenő adók helyett 33 adóemelést, a Széchenyi terv folytatása helyett borravaló adót, telefonadót, és a vállalkozóink újra megismerkedhetnek a körbetartozás érzésével. Az államkassza üres, az államadósság viharos sebességgel nő. Az utóbbi három évben minden magyar állampolgár, a csecsemőktől az aggastyánokig kapott 430 ezer forint adósságot. Így van, mindenki érzi a bizonytalanságot, azt mondja, baj van, az Európai Unió, a hazai és külföldi elemzők, a nagy cégek vezetői, a vállalkozások. De Gyurcsány Ferenc és Kormánya továbbra is dübörgő gazdaságról, kirobbanó sikerről beszél.

Hogy is mondta egykor a magyar tőzsdekirály Andrew Kosztolányi? "Ha mindenki pánikba esik, csak Te nem, akkor nem érted a helyzetet".

Nos, így van, talán néhányan még nem értik a helyzetet. Ha dübörög a gazdaság, ha nagy a jólét, akkor miért hoznak extrém megszorító intézkedéseket például Az egészségügyben? Miért nem használhatnak meleg vizet egy Nógrád megyei kórházban reggel 8 és délután 4 óra között? Miért állítanak le ugyanott lifteket? Miért kell egy budapesti kórházban megvonni a dolgozók kereset kiegészítését? És miért korlátozzák ugyanitt az újszülöttek részére napi három darabra a pelenka fejadagot? Ennyire bajban vagyunk?

De ne akadjunk fel minden apróságon. Itt van mindjárt az euró bevezetésének bátor és lendületes kezelése. 2002-ben még úgy tudtuk, hogy 2007-ben lesz euró. Ezt hallottuk László Csaba, akkori pénzügyminisztertől. 2003-ban azt mondták nekünk, 2008-ban érkezik az euró. Tavaly, 2004-ben Gyurcsány Ferenc és Draskovics Tibor együtt ígértek 2010-et. Két év alatt veszítettünk négy évet az euró ügyében. A miniszterelnök most olyan, mint egy tanácstalan ember, aki egyik lábáról a másikra áll. Hol arról beszél, hogy nem kell a forintot lecserélni, hol, mint legutóbb, újra 2010-et ígéri. Ezért juthat eszünkbe a pesszimista és optimista közötti különbség. A pesszimista azt mondja: borzalmas, ettől rosszabb már nem lehet. Mire az optimista széles mosollyal feleli: dehogynem.

Tisztelt Kongresszus, minden ismét arra figyelmeztet bennünket, hogy a gazdaságban is az ország előrejutó változás kell. Ha az első gombot rosszul gomboljuk be, az egész kabát rosszul lesz begombolva. Nekünk tanulni kell a jelenlegi Kormány hibáiból, és kritikusnak kell lennünk a saját kormányzati tapasztalatainkkal.
A mögöttünk hagyott időkben többször volt már rá példa, hogy a politika pártérdekek szerint akarta meghatározni a gazdasági irányokat. Ez mindig kapkodáshoz, össze-visszasághoz vezet. Ezt a hibát többször nem követjük el.

Olyan gazdaságpolitika kell a jövő Magyarországán, mely a gazdaság szereplőinek véleménye alapján formálódik. Senki sem ismeri jobban a gazdaság mai állapotát és természetét, mint azok, akik közvetlenül benne élnek. Eredményes gazdaságpolitikát csak a gazdasági élet szereplőivel közösen lehet megalkotni. Ezért volt és van szükség a gazdasági konzultációra, arra, hogy meghallgassuk a hazai és külföldi vállalatok, cégek vezetőit. Az új gazdaságpolitika feladata, hogy összegyűjtse, közös nevezőre hozza a gazdasági szereplők elvárásait és lehetőségeit. A ma legnagyobb hibája a koncepciótlan kapkodás. A gazdaság érzékeny terület, ahol nagy szerepe van az igazmondásnak és a hitelességnek.

Mit is hallunk ma? Irigyel bennünket Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország. Ha ezt halljuk, akkor könnyen érezhetjük úgy magunkat, mint a megcsalt férj, akinek rajtakapott felesége ártatlan szemekkel mondja: Szívem, Te inkább a szemednek hiszel, mint nekem? Persze ne legyünk igazságtalanok. Nincs olyan, hogy valami csak fekete vagy csak fehér. Ahogy barátom mondaná, mindenki hibaszázalékkal dolgozik. Minden Kormány hozott jó és rossz gazdasági intézkedéseket is, amihez nem kell hozzányúlni. Helyes az ÁFA mostani csökkenése? Igen, mert csökkenti az árakat, és fékezi a pénzromlás mértékét. Támogatni és megőrizni kell.

Helyes a fészekrakó program? Igen. Igaz, hogy 16 ezer ember töredéke csak az előző Kormány otthonteremtési programjában részt vett 270 ezer embernek, de minden lehetőség fontos a lakáshoz jutó fiataloknak. Helyes a szakképzés további támogatása? Igen, mert a gazdaság tartós növekedése nem lehetséges rugalmas és hatékony szakképzés nélkül. Ezeket folytatni kell. Mindent meg kell őrizni, ami a magyar gazdaság stabilitását, kiszámíthatóságát és erősítését szolgálja. És természetesen vannak rossz dolgok, amelyeken változtatni kell.

Az angolok egykori miniszterelnökét, Churcill-t az '50-es években megkérdezték, mit szól egy felméréshez, hogy 2000-ben a nők fogják vezetni a világot? Churcill egy kicsit összeráncolta a homlokát, majd visszakérdezett: még akkor is? Kedves barátaim. Szükségünk van a nőkre is, hogy együtt vezessük a világot és az országot is, de ha a gazdaságra gondolunk, az állam már jó ideje a holnapi pénzünket költi. Egy most megszülető csecsemő a szülei szeretete, az orvosok és ápolónők gondoskodása mellé 1,230 ezer forint adósságot is kap, amelynek terheit egész életében cipelni fogja. A gazdasági növekedés ma nagyobb részt hitelfelvételből táplálkozik, tehát valójában csak adósságot halmozunk fel. Csekély világgazdasági súlyunk ellenére a 10. nagyobb fizetési mérleg hiánnyal rendelkező ország vagyunk a világon. Az országnak évek óta nincs valós költségvetése, a költségvetés könyvelési trükkök gyűjteménye. A vállalkozóknak törvénytelen módon nem fizették vissza a törvényesen járó ÁFA-t, a közszférában dolgozóktól elsinkófálták 2004-ben a 13. havi fizetést, a mezőgazdasági termelők később jutnak kevesebb támogatáshoz, a pályázati pénzeket nem fizetik ki. Régen elkészült autópályákat akarnak bevételként elszámolni, és 2006-ra is kártyavár költségvetés épül, amelynek nincsenek biztos alapjai.

Hogy is hangzik a mondás? Aki az elmúlt években egyszer sem látta be, hogy voltak dolgok, amiket jobban csinálhatott volna, az jobb, ha ellenőrzi a pulzusát, mert lehet, hogy már régen halott. Ez az út csődhöz vezet. Változtatnunk kell. Az alapvető probléma nem a szándékokkal, hanem az eszközökkel és az őszinteség hiányával van. A Fidesz képes szembenézni a problémákkal, megmondani az embereknek az igazat, és tudunk megoldásokat is adni.

Bizonyítottuk, van életképes, a gazdaságra, az egyensúlyra és az emberek mindennapi biztonságára törekvő gazdaságpolitikánk. Kedves barátaim, korábban azt mondtuk, ki tudja, mit hoz a jövő? A kreatív könyvelés, a költségvetési trükkök miatt ma egyre inkább azt mondjuk, ki tudja, mit hoz a múlt. Itt az idő, hogy a kérdést újra megfordítsuk, és a helyére rakjuk. Van tapasztalatunk, tanultunk saját és mások hibáiból is. Az országnak nincs még négy elvesztegetni való éve. Nemcsak a kezünkre, hanem a szívünkre és a fejünkre is szükség van. Rajtunk és a rajtatok a sor, hogy az érdemi változásoknak irányt adjunk. Együtt mindenkivel 2006-ban.

fideszfrakcio.hu

Vissza a kezdőlapra